Bulgursaláta 15 perc alatt

Olvasási idő kb. 2 perc

A bulgurból készült salátát eheted magában vagy köretnek. Jól fogsz tőle lakni és biztosan eszel belőle még. Néha nem árt egy kis változatosság.

A bulgurt az arab és a török konyha nagyon kedveli, ezért ez a pár perc alatt összeállítható saláta is kapott egy kis közel-keleti ízesítést: menta, római kömény és citrom került bele. Önmagában is fogyaszthatod langyosan, kevés joghurttal meglocsolva, de egy szelet hús vagy hal mellé különleges köret lesz belőle. Ehhez a salátához a nagyobb szemű bulgurt válaszd, a kisebb szemű inkább sok salátalevéllel vagy petrezselyemmel keverve érdekes.

Hozzávalók 4 személyre

20 dkg nagyobb szemű bulgur
2 édeskömény apró kockákra vágva
1 zöldpaprika felkockázva
1 csomag újhagyma felkarikázva
8-10 koktélparadicsom kettévágva
3 ágacska menta szárával együtt felaprítva
1 csokor petrezselyem apróra vágva
1 ek őrölt római kömény
1 citrom frissen facsart leve + reszelt héja
5 ek jó minőségű, extra szűz olívaolaj

frissen őrölt bors
joghurt

Az édeskömény külső cikkelyét szedd le, a többit mosd meg, és vágd 1-2 cm-es kockákra, ugyanúgy mint a hagymát szokás. Serpenyőben, kevés olívaolajon párold félpuhára, a végén forgasd össze a felaprított újahagymával és a szintén kockára vágott zöldpaprikával.

A bulgurt sós, forrásban lévő vízben főzd puhára, majd szűrd le. Keverd össze a pirított zöldségekkel, add hozzá a petrezselymet, mentát, frissen reszelt citromhéjat, koktélparadicsomot. Locsold meg frissen facsart citromlével és olívaolajjal, szórd rá a fűszereket és alaposan keverd össze. A tetejére tehetsz egy kis joghurtot tálalás előtt.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek