Károly király elárulta, kiket szeretett életében

GettyImages-814353750
Olvasási idő kb. 2 perc

III. Károly király a Buckingham-palotából rendhagyó üzenettel jelezte előre Nemzetközösség-napi jókívánságait alattvalói felé. Az üzenetben abból is megosztott részleteket, ki mindenkit szeretett, és kik okoztak neki különösen nagy örömöt életében a zenéjükkel.

A király bevallotta, hogy a zene mindig is sokat jelentett számára (is), segítségével képzeletben sokszor és sok vágyott helyre eljuthatott, és mint mindenki másnak, neki is rengeteg örömöt adott már a zene, akár csak kedves emlékek felidézésével is. 

Őket szereti legjobban hallgatni Károly

Éppen ezért úgy gondolta az 56 szuverén államért felelő uralkodó, a Nemzetközösség napjának formabontó megünneplése lenne, ha ez alkalomból saját kedvenc zenei toplistájának megosztásával kedveskedne alattvalói felé. A rendhagyó és füleket gyönyörködtető figyelmesség nem az előzetesen megjelent videóval egyszerre került megosztásra, de az már a királyi üzenetből kiderült, hogy a 76 éves Károly kedvencei között ott van Bob Marley, és szereti Kylie Minogue, Grace Jones vagy akár Raye zenéjét is.

Az 1926-ban megalakult közösség 1947-ig a Brit Nemzetközösség nevet viselte. A Nemzetközösség, azaz Commonwealth of Nations, egyenlőbb feltételeket sugalló nevet 1949 óta viseli az 56 szuverén államból álló szervezet, melyet köztársaságok és monarchiák alkotnak. III. Károly ugyan a Nemzetközösség feje, de címe többnyire szimbolikus, hatalommal azon a 15 államon kívül nem jár, amelyek a Nemzetközösség tagjaként őt ismerik el uralkodójuknak és államfőjüknek.

Na, ők most már mind örülhetnek, hogy nem fúrja oldalukat tovább a kíváncsiság, mely zenék okozták vajon a legnagyobb örömöket eddig királyuknak. Sőt, mostantól mi is belehallgathatunk a King's top hits-be.

Károly talán azért is vonzódik annyira a zenéhez, mert maga is a Buckingham-palota zeneszobájában jött világra. Erről itt olvashatsz többet.

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek