Az osztrákok is követik a magyar példát: kitiltják a mobiltelefonokat az iskolákból

mobil telefon iskola
Olvasási idő kb. 2 perc

Ausztria a magyar példát követve országos szinten kívánja szabályozni a mobiltelefonok használatát az iskolákban. Christoph Wiederkehr oktatási, tudományos és kutatási miniszter bejelentette, hogy az új kormányzat egységes irányelveket vezet be, megszüntetve az eddigi iskolánkénti egyedi szabályozást.

A mobiltilalom az iskolák első nyolc évfolyamára lesz érvényes. Az új szabályozás várhatóan még márciusban életbe lép, amint az osztrák oktatási miniszter kiadja a rendeletet, amely hivatalosan is mobilmentes övezetté nyilvánítja az iskolákat. Az intézkedés célja a diákok egészségének védelme, valamint a diákok közösségi életének erősítése – adta hírül a Focus.

Ezért tiltják ki a mobilokat az iskolákból

A tervezett intézkedéssel megerősítik az iskolaigazgatók és a tanárok helyzetét, megkönnyítve a munkájukat. A döntést egy szakértői csoporttal folytatott egyeztetés előzte meg, amelynek során egyetértés született abban, hogy a mobiltelefonok diákokra gyakorolt negatív hatása jelentős, és szükség van a digitális figyelemelterelés korlátozására a digitális oktatás támogatása mellett.

A mobilokat már az iskola területére sem lesz szabad bevinni
A mobilokat már az iskola területére sem lesz szabad bevinniHalfpoint Images / Getty Images Hungary

Az osztrák oktatási tárca vezetője a mobiltelefonokat koncentrációgyilkosoknak nevezte, hangsúlyozva, hogy azok intenzív használata egyrészt egészségügyi kockázatokkal jár, másfelől negatívan befolyásolja a gyerekek iskolai közösségi életét.

A szünetekben a diákoknak inkább egymással kellene kapcsolatot teremteniük, nem pedig a képernyőt nézniük

– fogalmazott Christoph Wiederkehr.

Magyarországon 2024 szeptemberétől lépett életbe hasonló szabályozás, amelynek értelmében a tanítási idő alatt tilos a mobiltelefonok és más okoseszközök használata az általános iskolákban és gimnáziumokban. A készülékeket az iskola által meghatározott elzárt helyen kell tárolni, és azokat a nap végén vagy a házirendben rögzített időpontban kapják vissza a diákok. Oktatási céllal továbbra is lehet mobiltelefonokat használni, de ehhez külön tanári vagy igazgatói engedélyre van szükség.

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Ezt olvastad már?
Érdekességek