Az élsport már nem az egészségről szól

Olvasási idő kb. 3 perc

A világ egyik legjobb fitneszese, Szabó Melinda beszélt a Díványnak a gyötrelmes diétáról és az edzésekről.

Hogyan diétázik egy fitneszvilágbajnok? Mennyit kell edzenie a tökéletesen feszes fenékért? A huszonkét éves Szabó Melinda idén megvédte a címét az amatőrök között az Ohio államban megrendezett Arnold Classicon, a világ egyik legnagyobb fitnesz- és testépítőversenyén. Ahogy a Díványnak elmondta, idén valójában már a profik közé is meghívták, ő azonban későn értesült róla, ezért indult végül az amatőrök között. Ha minden a tervek szerint alakul, akkor Szabó Melinda lesz a világ legfiatalabb profi fitneszversenyzője. Ha bármi kérdése lenne, írjon nekünk, a világbajnoknő pedig egy következő cikkben megválaszolja!

Aki mindent megnyert

Szabó Melinda 1990-ben született Budapesten. Négy éves korában kezdett sportolni, szülei ritmikus tornára íratták be, később ritmikus sportgimnasztikával folytatta, és szertornázott is, szóval a fitnesz minden rokon sportágát űzte. 2011 óta versenyez az IFBB-nél, három világbajnokságot és két Európa-bajnokságot nyert, emellett három Arnold Classic címet is sikerült szereznie. Edzői: Jávor Annamária és Jávor István. A Testnevelési Egyetem rekreációs szakán végzett, most pedig személyi edző OKJ-t végez, ezzel is szeretne később foglalkozni.

Hogyan lyukadtál ki a fitnesznél?

Szabó Melinda

Először aerobikoztam, akkor is versenyezgettem, de sajnos külföldre ment az edzőm. Az aerobikot ezzel be is fejeztem, sportolni viszont továbbra is szerettem volna. Végül tíz évesen ismerkedtem meg a fitnesszel Béres Alexandra fitneszstúdiójában, ő volt az edzőm is. A fitnesz akkoriban nem volt valami elterjedt sport, szerintem most kezd végre betörni hozzánk. Nagyon sokan keverik például az aerobikkal és a testépítéssel.

Miben különböznek?

Az aerobiknál inkább akrobatikai és erőelemek vannak, a fitneszben viszont van lazasági elem is. A fitneszben ráadásul van testforduló rész is, ami az aerobiknál nincs. Olyan szinten pedig nem építünk izmot, mint a testépítők.

Hogyan és mennyit kell edzened?

Azt kell tudni, hogy tavaszi és őszi versenyszezonok vannak. Egy verseny-felkészülés során, ami persze mindenkinek más, nálam majdnem két hónap szokott lenni, heti hat edzés van. Az edzések pedig két órát vesznek igénybe. Ezek általában súlyzós, konditermes edzések, de van olyan nap is, amikor két edzésem van. Délelőtt egy konditermes, délután pedig a szabadon választott gyakorlatot fejlesztem.

Mire kell figyelni az edzés mellett?

Ilyenkor nagyon drasztikus és egyhangú a diéta: natúr csirke, hal, rizs és zöldségek. Ez megy reggel, délben, este. A diéta nekem csak három hétig szokott tartani, ami jónak számít, mert mások ezzel hónapokat szívnak. Szerencsés vagyok, úgy tűnik, jó géneket örököltem. A diétára rátesz még a vízmegvonás is, amit az utolsó pár napban tartunk. A verseny napján szinte már nem is iszunk.

Utána eleresztitek magatokat?

Igen, sajnos utána nem figyelünk úgy oda, és rosszullétek is szoktak lenni.

Nem veszi ez nagyon igénybe a szervezetet?

Dehogynem, de tudjuk, hogy az élsport már nem az egészségről szól. A testépítőknél azért ez veszélyesebb.

Hogyan tudod rávenni magad az edzésre?

Én ebben nőttem fel. Nagyon sok mindenre megtanított a sport: a fegyelemre, a kitartásra, rendszert alakított ki az életemben. Elmentem reggel suliba, aztán edzésre, aztán amikor hazaértem, tanultam. Persze vannak nekem is olyan napjaim, hogy felkelek és nincs kedvem elmenni edzeni, de muszáj. A cél hajt, és hogy szeretném ezt tovább csinálni. Az elért eredmények segítenek.

Lenne tipped a kezdőknek?

Egy barátjukkal vagy barátnőjükkel menjenek edzeni, ha nagyon nem tudják rávenni magukat, hátha tudják motiválni egymást. Ezenkívül érdemes célokat is kitűzni.

Hogy néz ki egy fitneszverseny?

Rengeteg kategória van, reggeltől késő estig tartó esemény. Az én fitneszkategóriám magasság szerint van beosztva, én a 163 centi alattiak között vagyok. Először a gyakorlatforduló van, mindenki bemutatja a gyakorlatát, utána pedig fürdőruhás testforduló, ahol négy alapfordulatot mutatunk be. Ott az arányosságot nézik, a szálkás izomzatot, fele-fele arányban tevődik össze a pontozása.

Hogyhogy eddig az amatőr kategóriában versenyeztél?

Ez jó kérdés. Mivel tavaly megnyertem a versenyt, meghívást kaptam a profikhoz, de nem értesítettek róla, későn tudtam meg, így nem mertem belevágni. Nem éreztem magam késznek hozzájuk. Úgy voltam vele, hogy most megvédem a címemet, és ezzel lezárom. A folytatáshoz igényelnem kell egy profi kártyát. Ezt vagy megadják, vagy nem, de valószínűleg megadják, mert minden világversenyt megnyertem náluk. Aztán ősszel Amerikában szeretném folytatni, mert ott rendezik a versenyeket. Először csak felmérem kint a terepet, megnézem, hogy milyen lehetőségek vannak, majd lehet, hogy ki is költözöm.

Meddig lehet ezt csinálni?

Ha átmegyek profinak, akkor én leszek a világ legfiatalabb profi versenyzője. Nagyon durva. Huszonkettő vagyok, huszonhárom éves korig juniornak számítok, és kint csak harmincon túliak versenyeznek. Addig lehet egyébként csinálni, amíg az embernek van energiája, kitartása és örömét leli benne. Nem látom magam előtt, hogy hány éves koromig folytatom, tényleg ameddig bírom.

A legnagyobbak

Az Arnold Classicot 1989 óta rendezik meg, a színész-testépítő Arnold Schwarzenegger alapította. Ahogy Szabó Melinda elmondta, jelenleg az egyik legrangosabb fitnesz- és testépítőverseny, komolyabb mint például a világbajnokság. Egy kvalifikációs versenyt kell itthon megnyerni, hogy kijussunk. Hajrá!

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

carl_lewis
carl_lewis
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Rejtőzködő kór fenyegeti a kutyákat: egy rossz mozdulatból is csonttörés lehet

Az osteogenesis imperfecta nevű örökletes genetikai rendellenesség miatt akár egyetlen rossz mozdulat is súlyos csonttöréshez vezethet kedvencünknél. A betegség a kollagénképződés zavara miatt alakul ki, és már kölyökkortól kezdve veszélyezteti az érintett kutyák életminőségét, mivel csontjaik az üveghez hasonlóan törékennyé válnak.

Világom

Az USA-ba készülnek az irániak – Trump semmit sem tehet ellene

Az iráni válogatott a jelenlegi állás szerint ott lesz a 2026-os labdarúgó-világbajnokságon. Marco Rubio amerikai külügyminiszter egyértelművé tette, hogy Washingtonnak nincs kifogása az iráni futballisták részvétele ellen, a biztonsági aggályok legfeljebb a csapat környezetéhez tartozó egyes személyekre vonatkozhatnak.

Mindennapi

Fontos határidőre figyelmeztet a NAV, magyarok tömegét érinti

Vészesen közeledik a május 20-i határidő, ameddig a hazai adózóknak be kell adniuk személyi jövedelemadó-bevallásukat az elektronikus eSZJA felületen vagy személyesen. Bár az adóhivatal már 5,6 millió tervezetet készített el, a tapasztalatok szerint még mindig rengetegen halogatják az ügyintézést az utolsó pillanatra.

Mindennapi

Így lehet nyugdíjad, ha nem voltál bejelentve

Sokan csak a nyugdíjba vonuláskor szembesülnek azzal, hogy korábbi munkaadójuk valójában nem jelentette be őket. A juttatást akkor sem kell veszni hagyni, megvan a módszer, miként lehet bizonyítani a munkaviszony meglétét.

Lájfhekk

8 dolog, amit soha nem lenne szabad megosztanod az AI-jal: nagy baj lehet belőle

Szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy bizonyos adatokat, információkat nem szabad megosztani a chatbotokkal való csevegések során, mivel megnövelik egy esetleges visszaélés esélyét, így megtörténhet, hogy illetéktelenek jogosulatlanul használják fel fotóidat, vagy akár megfosztanak bankszámlád tartalmától.