Teljesen érthető, hogy a pandémia kitörésekor az emberek összezártak, és a legszorosabb kapcsolataikra kezdtek fókuszálni. Igyekeztek segíteni a hozzátartozóiknak, bevásároltak a szüleiknek, próbálták lekötni a gyerekeiket, rendszeresen felhívták a nagyit, online beszélgettek a közeli barátaikkal, és videomeetingeket tartottak a közvetlen munkatársaikkal. Mindeközben a lazább emberi kötelékek szinte észrevétlenül szívódtak fel. Részben azért, mert a nekik teret adó helyek – kávézók, irodaházak, edzőtermek, könyvtárak – is bezártak, részben azért, mert a kevés számú spontán találkozáskor is ügyeltünk (nagyon helyesen!) a fizikai távolságtartásra vonatkozó szabályokra.
A járvány jelentős mértékben beszűkítette a társas életünket, és egész ismeretségi típusokat tett zárójelbe, legalábbis átmenetileg. Ennek pedig negatív hatása lehet a fizikai egészségünkre, a lelki jóllétünkre vagy a munkahelyi tapasztalatainkra. Amanda Mullnak a The Atlantic oldalán megjelent izgalmas cikke alapján foglaljuk össze, miért.
A gyenge kötések ereje
Ezzel a címmel jelent meg 1973-ban a stanfordi szociológus, Mark Granovetter munkája. A weak ties kifejezés alatt azokat a laza emberi kapcsolatokat értette, amelyek valahol az idegenség és a haverság között helyezkednek el. Idetartoznak azok az ún. ismerős idegenek, akik nem állnak túl közel hozzánk, nem is feltétlen tudunk róluk sokat, de azért van némi interakció közöttünk. Ők az életünk perifériáján felbukkanó személyek, akikkel néha váltunk pár szót, néha összemosolygunk, néha viccelődünk kicsit. A mindennapi tevékenységeink során találkozunk velük, bárokban, üzletekben, kulturális programokon. Talán el sem jutunk a bemutatkozásig, mégis van bennünk valami közös: a környék, ahol lakunk, a zenekarok, akikért rajongunk, a helyi termékek, amiket vásárolunk. Gyakran fel sem tűnik, hogy ezek az emberek ott vannak körülöttünk. A társas hálónk külső köréhez tartoznak, ám a maguk módján fontos szerepet töltenek be az életünkben.
Összekapcsolnak minket a világgal
A belső körünkön kívüli emberekkel való rendszeres pozitív interakciók abban segítenek minket, hogy egy nagyobb egész, egy közösség részének éljük meg magunkat. Kiutat jelentenek a zárt hálózatok egyformaságából, általuk új információkkal, lehetőségekkel, személyekkel ismerkedhetünk meg. Azt a változatosságot és spontaneitást kínálják számunkra, amire a kiszámíthatóság és a biztonság mellett szintén szükségünk van. Ráadásul gyakran praktikus dolgokban is segítenek minket. Granovetter egyik első tanulmánya például pont azt mutatta be, hogy azoknak az embereknek a többsége, akik a társas kapcsolataik révén tettek szert az állásukra, általában nem a barátaikon, a családtagjaikon vagy a romantikus partnerükön keresztül értesültek az adott lehetőségről, hanem a távolabbi ismerőseik hívták fel rá a figyelmüket. Ők tehát azok az emberek, akik egyrészt összekötnek minket a világgal, másrészt ki is tárják előttünk azt.
Segítenek beilleszkedni
A home office egyik nagy hátránya, hogy nincs közös pihenőidő, amit együtt töltenének a kollégák. Nem mennek el együtt ebédelni, nem csoportosulnak a konyhában, amíg lefő a kávé. Ez azért baj, mert ezekben a látszólag eseménytelen helyzetekben valójában fontos dolgok szoktak történni. Sok információ cserél gazdát, legyen szó tanácsokról vagy pletykákról, másrészt erősödik a kollégák közötti kapcsolat. A fizikai jelenlét hiánya különösen azoknak lehet nehéz, akik most illeszkednének be a munkahelyi közegbe. Ha kevesebb odafigyelést, tippet, támogatást, elismerést kapnak, könnyen elbizonytalanodhatnak, ami a karrierjük később szakaszaira is rányomhatja a bélyegét.
Persze ott vannak a videomeetingek, de ezek sokszor rendkívül célirányosak, kevesebb bennük a kölcsönös kommunikáció, az informális együttlét. Ráadásul egyes munkakörökben ma már semmilyen visszacsatolás nincsen. Az étterem dolgozói nem látják a vendéget, ahogy a legtöbb futár sem találkozik emberi lényekkel az érintésmentes kiszállítás során. Ez a gépies munkavégzés viszont – ami járványügyi szempontból fontos és indokolt – növelheti a kiégés veszélyét.
Visszahúznak a realitásba
A fizikai kontaktusok számának csökkenésével az életünk még inkább áttolódott az online térbe. A közösségi médiában viszont algoritmusok szűrik meg a hozzánk érkező információkat, azt, hogy egyáltalán milyen hírek, milyen vélemények vesznek körül minket. Míg mi azt érzékeljük, hogy az emberek túlnyomó többsége egyetért velünk, addig tömegek álláspontja marad rejtve előttünk. Buborékokban élünk, a hírfalunkon megjelenő tartalmak a saját nézeteinket visszhangozzák. Talán kevesebbszer konfrontálódunk, ám az érveink ütköztetésének elmaradásával lehetőségünk sincs a gondolataink felülvizsgálatára.
Meggyőződéseink az ismétlés és az egyöntetűség illúziójának hatására egyre szélsőségesebbé válhatnak, és az egyes társadalmi csoportok közti távolság növekszik. Noha általában a fizikai tereket is rétegzetten használjuk, azaz a társadalmi osztályunknak (és a pénztárcánknak) megfelelő szolgáltatásokat veszünk igénybe, az offline térben még mindig több esélyünk van szóba elegyedni olyan emberekkel, akik más háttérrel, csoport-hovatartozásokkal, tapasztalatokkal rendelkeznek, mint mi.
Szabadabbá teszik az életünket
A lehetőség, hogy futó ismeretségeket kössünk másokkal, a mindenkori szabadságunk fontos fokmérője. Még egy ilyen átmeneti kapcsolódás is a választásról, a kölcsönösségről szól, arról, hogy mi magunk rendelkezhessünk a társas életünk felett. A széles körű magány, a százezreket érintő elszigeteltség általában valami mélyebb társadalmi problémát jelez. Kérdés, hogy ezek a folyamatok léteztek-e már a pandémia előtt is. A válasz valószínűleg igen, és a világjárvány csak felerősítette, láthatóvá tette a már korábban is jelen levő izolációt, valamint a működőképes közösségek hiányát. Az egyedüllét egyébként nemcsak pszichés szempontból jelent közismerten rizikófaktort, hanem a testi egészségünkre nézve is. Emberek ritkábban veszik észre például, hogy különböző tüneteik vannak, ha nem látják tükröződni magukat másokban.
A cikk az ajánló után folytatódik
Megjelent az új Dívány-könyv!
Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
Hamarosan visszakaphatjuk őket
Az, hogy kizökkentünk a szokásos kerékvágásból, segíthet abban, hogy jobban rálássunk a régi életünkre és megértsük, mire érdemes figyelnünk, amikor visszatérünk hozzá. Remélhetőleg hamarosan újra találkozunk a vendéglátósokkal, a művészekkel, az irodistákkal. Lesznek megint koncertek, ahol összekapaszkodva ringatózunk, akár vadidegenekkel is. Telt házas meccsek, ahol néha ismeretlenek borulnak a nyakunkba egy-egy gól után. Kedélyesen elcseveghetünk a többi várakozóval a bárpultnál, amíg készítik az italunkat, vagy a finteszterem öltözőjében. Azok, akik most rájöttek, talán nem is fogják elfelejteni, hogy nem csak az a pár tucat ember számít, akik a belső köreinkhez tartoznak. A lazább ismeretségeinknek is van helye és értéke a társas világunkban, érdemes tehát megbecsülnünk őket.
