Ilyen nehéz élete volt a valóságban az Abigél főhősnőjének

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A magyar Audrey Hepburnnek nevezték a bűbájos szépségű színésznőt, mindenki Vitay Georgináját. Üstökösként ívelt fel Szerencsi Éva színészi karrierje, azonban nem hagyták, hogy levetkőzze a szende naiva szerepét. Fiatalon és szinte elfeledve hagyott itt bennünket. Vajon mi volt Szerencsi Éva szerencsétlensége?

Az ország legbájosabb arcú üdvöskéje volt, akire mindenki kíváncsi lett az Abigél után. Kézről kézre adták, akár az igazi szupersztárokat. Autogramkérők hada várta a színház előtt, csak úgy özönlöttek hozzá a szerelmes levelek, és az összes újság őt akarta a címlapjára. Szerencsi Évának mégis csak nagyon kevés boldogság adatott meg a színpadon és a magánéletben egyaránt.

Szerencsi Éva szerencsétlensége

Az őzikeszemű szépség, Szerencsi Éva éppen 26 éves volt, amikor eljátszotta Vitay Georgina szerepét az Abigélben. Mintha az írónő, Szabó Magda rá öntötte volna ezt a figurát, s azóta is, az ország valamennyi Abigél-rajongója vagy -olvasója Szerencsi Éva arcával képzeli el a kis matulás növendéket, Vitay Georginát. A könyvből készült filmsorozatot 1978-ban forgatták, ám most, 2023-ban is hatalmas sikernek számít. Szerencsi Éva pedig a közönség szeretete mellett rangos nemzetközi díjat is nyert, amit a film rendezőjével, Zsurzs Évával Rómában vehetett át. Ám ami a művésznő legnagyobb erénye volt, az lett a végzete is: az ártatlan szépsége. Beskatulyázták, és kizárólag szende, naiva szerepeket kapott. Eleinte sokat, ám ahogy szaporodtak az ősz hajszálai, egyre kevesebbet. Ráadásul viharos házasságban élt az önpusztító zseni színésszel, Szakácsi Sándorral. A művésznő sem lelkileg, sem testileg nem bírta a megpróbáltatásokat és a mellőzöttséget. Mindössze 52 évesen ragadta el a gyilkos kór, 2004-ben.

Szerencsi Éva színésznő kollégái körében egy olvasópróbán
Fotó: Fortepan/Szalai Zoltán

Akár a mesében

Pedig minden olyan szépen indult. A kis Éva balerinának készült, az Operaházban dolgozó édesanyja révén naphosszat leste a balett-táncosokat, ám már a gimnáziumi évek alatt ő volt a szépen szavaló lány az osztályban. Nem csoda, hogy azonnal felvették a Színművészeti Főiskolára, holott már akkor is csupán a tíz legtehetségesebb kerülhetett be a patinás intézménybe, a nyolcszáz jelentkező közül. Éva azonban hozzájuk tartozott, és a gyönyörű fiatal lányra azonnal szemet vetett a szakma: Várkonyi Zoltán lett az osztályfőnöke, és már főiskolásként szerepet kapott a Kakuk Marciban, a Makrában és a Bob hercegben is. 

„Várkonyi egyszer azt mondta, Éva, te egy szerencsétlen alkat vagy! Miért vagyok én szerencsétlen? Kikérem magamnak! Ő csak mosolygott. Aztán később rájöttem, arra gondolt, több van bennem, és másként gondolkozom, mint ahogyan kinézek. Tehát hosszú menetelés lesz a pályán, amíg esetleg olyan szerepeket is kapok, amikben jobban ki tudom fejezni magam…”

– nyilatkozta egyszer a színésznő.

A mindent elsöprő szerelem

Szemet vetettek az elragadó lányra az osztálytársai is. Viharos szerelemre lobbantak osztálytársával, Szakácsi Sándorral, aki később a kor egyik legjelentőségteljesebb színművésze lett. Héja-nász volt ez az avaron a babaarcú naiva és a nagytermészetű, önpusztító Szakácsi között, aki sem a nőket, sem az alkoholt nem vetette meg. Mégis összeházasodtak. Évtizedeken át tartó, legendásan viharos szerelem volt ez a „szépség és a szörnyeteg” között.

Az örök Vitay

Alig 26 éves volt, a József Attila Színház művésznője, amikor 1978-ban a könyvlapok után a filmvásznon is megelevenedett az árkodi Matula Leánynevelő Intézet élete, az Abigél. Érdekesség, hogy a Zsurzs Éva által rendezett négyrészes tévésorozat forgatókönyvén maga Szabó Magda is dolgozott, a főszereplő Szerencsi Évát ketten nézték ki a szerepre: a legendás írónő és a filmsorozat rendezője. A bájos színésznő és Vitay Georgina alakja máig is összeforrt, s az Abigél bemutatását követően a csapból is Szerencsi Éva folyt. Nemegyszer jegyezte meg keserűen, hogy még a ’90-es években is az Abigél miatt állították meg az utcán, és Éva helyett Ginának szólították a rajongói. Bár a tévéjátékok aranykorát éltük, a színésznő legnagyobb döbbenetére elmaradtak a bombasztikus felkérések a főszerepekre, a nyolcvanas években egyre ritkábban tűnt fel a vásznon. De ne rohanjunk ennyire előre!

Skatulya egy életre

A fiatal Szerencsi Éva boldog volt, hogy bár OTP-részletre, de tudott magának venni egy kis lakótelepi lakást. Itt kezdte el életét Szakácsi Sándorral, azonban a drámai színész összeférhetetlensége miatt a feleség kénytelen volt kiadni az útját, és inkább az egyedüllétet választotta. Az utolsó csepp az volt a pohárban, hogy Szakácsi megbízhatatlansága miatt a művésznő kénytelen volt elvetetni a terhességét, ráadásul állítólag egyszer kezet is emelt rá az őrült zseni. Karrierfronton sem volt változás. Színházában, a József Attila Színházban is kizárólag szép arcú babákat játszattak vele, hiszen ezt akarta tőle látni a közönség. Bár vonzotta a változás szele, és egy éven át Miskolcon játszott, ott se változott semmi, s mivel képtelen lett kilépni a bájos naiva skatulyájából, visszatért a fővárosba.

Ilyen nagy szerelem: Szerencsi Éva és Szakácsi Sándor
Fotó: Fortepan/Szalay Zoltán

A szerelemben sem volt szerencséje

Már betöltötte a 30-at is, amikor egy orvos személyében újból rátalált a szerelem, és közös kisfiuk, Imre lett a mindene. Ám ahogy haladtak előre az évek, a művésznő nem értette, hogy miért nem halad egyről a kettőre a művészi karrierje. Megesett, hogy egyetlen év alatt csupán két szerepet kapott, és egyre inkább begyűrűztek az életébe az anyagi problémák. Különvált gyermeke apjától, Imikét egyedül nevelte, és megtörtént vele, hogy még tankolni se volt pénze. A szakmát ugyanakkor egyáltalán nem hatotta meg Szerencsi Éva kálváriája, aki lelkileg egyre mélyebbre került.

Későn érkezett a boldogság

A nehézségeket követően azonban úgy tűnt, megérkezett a happy end: bár megfogadta, hogy soha többé nem enged férfit a közelébe, a negyvenes éveiben ismerte meg második férjét, Pándi Andrást. A férfi állítólag kisfiától, Imrétől kérte meg édesanyja kezét. 

„ András kérdésére Imi komoly képpel csak ennyit mondott: rendben van!”

– mesélte a művésznő.

A házaspár nyugodt és kiegyensúlyozott életet élt, és Éva karrierje is megindulni látszott. Elkezdett rendezni egy apró színházban, ráadásul szinkronizálni hívták: ő lett az alkoholista Samantha magyar hangja az ikonikus Dallas című sorozatban. Szerencsi Éva minden alkalmat megragadott, hogy elmondja, mennyire imádja ezt a szerepet, hiszen a sok naivát követően Samantha egy összetett és bonyolult személyiség. 

Az utolsó lélegzetvételéig bizakodott

49 éves volt, amikor egyszer, a vidéki kertjüket ápolva rosszul lett. Még a Ruttkai Éva Színházban, ahol rendezett, se tudták, hogy milyen nagy a baj. Éva eltitkolta, hogy akár végzetes is lehet a betegsége, hiszen hitte, felépül, és megéli, hogy nagymama lehet. Mindössze három évet tölthetett együtt kései szerelmével, Andrással, aki szintén hitte, hogy felépülhet a felesége. Egy nappal a kórházba vonulása előtt még a gyerekdarab díszleteiről tárgyalt a színházban, és örömmel mesélte, hogy a fia, Imi jó eredménnyel érettségizett le. Sajnos már nem térhetett haza a kórházból: mindössze 52 éves volt, amikor örökre lehunyta szemét. Vitay Georgina örök megformálója csupán 70 éves lenne.

Temetésére az Abigél írónője, Szabó Magda is elment, aki később ezt nyilatkozta:

„Ott voltam a temetésen, akit viszont hiányoltam: egy pap, hogy szóljon néhány jó szót ezért a szegény, zaklatott lélekért, aki Ginával ért a csúcsra, de sikerét nem tudta megismételni. Soha többé nem kapott ilyen lehetőséget.”

Nyitókép: Fortepan / Révész György

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Beszterczey Judit
Beszterczey Judit
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.