Hétféle párkapcsolatot különböztet meg a tudomány: a tiéd melyik típusba tartozik?

Olvasási idő kb. 3 perc

Attól még, hogy valaki vonzó, nem biztos, hogy szerelmesek is vagyunk belé. Attól még, hogy valaki fontos számunkra és közel áll hozzánk, nem biztos, hogy szexuálisan is vonz minket. Mégis hogyan alakul ki a szerelem érzése? Cikkünkben bemutatjuk a párkapcsolatok három fontos összetevőjét, és ezek mentén a szerelem hét típusát.

Aki már életében legalább egyszer volt szerelmes, tudhatja, hogy egy semmihez sem fogható és páratlan érzésről van szó. Bár kétségkívül különleges élmény, mégsem teljesen megragadhatatlan. Pszichológusok sora próbálta megfejteni a szerelem érzésének rejtélyét, és annak titkát, hogyan tarthat ki egymás mellett hosszú távon is két ember. A magyarázatok közül az egyik legismertebb Robert Sternberg háromszögelmélete. Szerinte a szerelem három alapvető komponensből áll, és ezek változatos kombinációi hét különböző szerelemtípust adnak.

A szerelem háromszögelmélete

A szerelem három összetevője az intimitás, a szenvedély és az elköteleződés. Intimitás alatt azt értjük, hogy képesek vagyunk a társunk előtt megnyílni, megmutatni a valódi önmagunkat, megosztani a titkainkat és belső világunkat. A szenvedély a másik iránt érzett szexuális és fizikai vonzalmat jelöli. Az elköteleződés értelmében pedig képesek vagyunk szilárdan és hosszú távon kitartani a partnerünk mellett, és nem kívánunk mással kapcsolatba lépni sem érzelmileg, sem testileg.

Az összetevők mentén Sternberg megalkotta a szerelem háromszögelméletét, amelyben az egyes komponensek a háromszög egy-egy csúcsát jelölik. Ezek kombinációi alapján pedig felírható a kapcsolatok hét típusa. Lássuk, melyek ezek!

Sternberg szerelem háromszöge.

1. Üres szerelem − Elköteleződés

A felek ugyan elköteleződtek egymás mellett, de a kapcsolatban az intimitásnak vagy a szenvedélynek nyoma sincs. Jellemzően kihűlt kapcsolatokban vagy elrendezett házasságokban figyelhető meg.

2. Társas szerelem – Elköteleződés + Intimitás

Ez a fajta kapcsolódás alapvetően a szilárd, nem feltétlenül romantikus jellegű kapcsolatokra jellemző, mint például a barátságok. A régóta fennálló házasságok és kapcsolatok is átalakulhatnak idővel társas szerelemmé.

3. Szeretet – Intimitás

Az intimitás dominál szenvedély és elköteleződés nélkül. Bár az elfogadás és a barátság jelen van a kapcsolatban, de a felek nem köteleződnek el egymás iránt, és nem éreznek fizikai, szexuális vonzalmat sem.

4. Romantikus szerelem – Intimitás + Szenvedély

Ez a fajta kapcsolódás főként a kapcsolatok elején, az ún. „rózsaszín ködös” időszakban jellemző vagy fiatalabb kori párkapcsolatokban. A szenvedély és az intimitás magas szintje jellemző, azonban az elköteleződés hiányzik. Idősebb korban ez jelentős gondokat okozhat, főleg, ha csak az egyik félben alakul ki az elköteleződés iránti igény.

A beteljesült szerelem a párkapcsolatok csúcsa, amiben mindennap tennünk kell egymásért és a kapcsolatért!
Fotó: Willie B. Thomas / Getty Images Hungary

5. Elsöprő szerelem – Szenvedély

Lényegében csak a szenvedély és a testiség tartja össze a feleket, nincs szó elköteleződésről vagy érzelmi közelségről. A vágy és a szexualitás dominál, így főként a szeretői viszonyokra és az alkalmi kapcsolatokra jellemző.

6. Vak szerelem – Szenvedély + Elköteleződés

A vak szerelemben a szenvedély szintje magas, ám a felek még azelőtt döntenek az elköteleződés mellett, hogy valódi intimitás kialakulna. Gyakran előfordulhat, hogy az érzelmi közelség kialakítására csak az egyik félnek van igénye.

7. Beteljesült szerelem – Szenvedély + Elköteleződés + Intimitás

Sternberg szerint ez a szerelmi kapcsolatok csúcsa. Ennek ellenére, ritka, hogy kialakul, és általában tudatos erőfeszítés nélkül nem marad fenn hosszú távon. A kapcsolatban magas szintű az intimitás, a felek kölcsönösen elköteleződtek egymás mellett, és a kettejük közötti szenvedély, vagyis a szexuális vonzalom is erőteljes.

Bármelyik kapcsolati formában is éljünk, a lényeg, hogy számunkra legyen kielégítő az adott kapcsolódás. Ha úgy érezzük, nem teljesen azt kapjuk egy kapcsolattól, amire szükségünk van, bátran beszéljük meg a partnerünkkel! És ami a legfontosabb: fogadjuk el, hogy egy kapcsolat sosem lesz tökéletes, folyton változik, de rajtunk is múlik, mennyit teszünk érte!

A cikk szerzőjéről

Sas Eszter Krisztina a Dívány pszichológus szakértője és a Mind Art kreatív pszichológiai műhely társalapítója.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Sas Krisztina Eszter
Sas Krisztina Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Új áldozatokra lesnek a csalók: ők vannak a legnagyobb veszélyben

Kibercsalók a Magyar Nemzeti Bank vagy az Európai Unió nevében telefonon keresnek meg korábbi befektetési károsultakat, hogy adófizetésre hivatkozva ismételten pénzt csaljanak ki tőlük. Az elkövetők a hatóság látszatát keltve, a pénzek visszaszerzésének ígéretével próbálják megismételni korábbi sikeres bűncselekményeiket.

Önidő

Ezért sóhajtozik a kutyád – érdemes komolyan venni

A te kutyád is sóhajtozik? Az enyém is. Mélyen, teátrálisan, mintha a világ összes terhe az ő vállát nyomná. Kiderült, hogy a hangos kilégzés jelezhet elégedettséget, csalódottságot, feszültséget, sőt akár fájdalmat is.

Világom

Tüzet gyújtana a Holdon a NASA: ezért szükséges a veszélyes kísérlet

A NASA 2026 végén a Flammability of Materials on the Moon (FM2) küldetés keretében kontrollált körülmények közötti tűzgyújtást tervez a Hold felszínén, hogy az űri gravitáció lángokra gyakorolt hatását vizsgálja. A kísérlet célja, hogy megértsék, miként lehet hatékonyan oltani a tüzet az űrben, hogy növelhessék a jövőbeli űrbázisok biztonságát.

Életem

Ezért ugat állandóan a kutyád

A lépcsőházban zengő ugatás vagy a szomszédból órákon át átszűrődő csaholás sokaknak ismerős. Bár a hangadás a kutyák természetes kommunikációs repertoárjának a része, az állandó ugatás nemcsak a környezetet és a gazdit, hanem magát az állatot is megviseli. De vajon mi váltja ki, és hogyan vethetünk véget a zajongásnak?

Mindennapi

Így működik a mentelmi jog: két típusa is létezik

A mentelmi jog azért létezik, hogy a megválasztott képviselők külső nyomástól és megalapozatlan eljárásoktól mentesen, zavartalanul végezhessék munkájukat. Ez a védelem nem egy személyes kiváltság, hanem a választók képviseletének és a törvényhozás függetlenségének alapja. Összegyűjtöttük az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

Mindennapi

Erre az üzenetre sose válaszolj Messengeren

A csalók már Messengeren is keresik áldozataikat, biztos és kockázatmentes befektetést kínálva. Különösen gyanús, ha valaki Paysafecard-kódot kér. Aki megkapja a 16 jegyű PIN-t, az gyakorlatilag azonnal hozzáfér a pénzhez.

Világom

„Fájt a hátam, nem tudtam elbújni” – salátát evett a férfi, miközben Trump ellen merényletet kíséreltek meg

Furcsa reakciókat váltott ki a Donald Trump amerikai elnök ellen megkísérelt merénylet a Fehér Ház sajtóvacsoráján résztvevő vendégekből. Volt, akit egyáltalán nem ijesztettek meg a pillanatok alatt káoszba fulladó események, és nyugodtan ülve ette tovább a vacsoráját, mások pedig az asztalokra kikészített pezsgőket és borokat markolták fel és vitték magukkal.