Munkahelyi szerelem: elmondjuk, mire figyelj

GettyImages-85406780

A munkahely időnként ismerkedési helyszínül is szolgál: kinek ne lennének olyan ismerősei, akik egymás „céges juttatásai”? Az irodában szövődő kapcsolatoknak azonban kockázatai is lehetnek – pszichológus szakértővel elemeztük a jelenséget.

Noha sokan ismerik (és hangoztatják) a mondást, hogy „házi nyúlra nem lövünk”, a gyakorlatban úgy tűnik, nemigen tartjuk be ezt a szabályt. Magyarországon legutóbb 2012-ben született felmérés a témában, e szerint a hazai munkavállalók 39%-a mondta azt, hogy a munkahelyén időről időre szövődnek párkapcsolatok. Ha belegondolunk, tulajdonképpen semmi meglepő nincs abban, ha egy kollégával érzelmi szálak is kialakulnak: azonos életkorú, sokszor azonos érdeklődésű emberek találkozhatnak a munkahelyen, akik rengeteg időt töltenek együtt. Természetes, hogy egy ilyen környezetben és ilyen körülmények között barátságok alakulnak ki – miért ne szövődhetnének akár szerelmek is?

Szerelem a korona idején

Egy friss felmérés szerint az amerikai munkavállalók fele vallotta be, hogy volt már része munkahelyi románcban. A jelenség tehát nem mondható egyedinek, sőt, a pandémia alatt a korábbi időszakhoz képest nőtt is az arány. A válaszadók nagyobb része a szervezetben azonos szinten lévő kollégáival bonyolódott érzelmi kapcsolatba, 12%-uk a beosztottjával, 19%-uk pedig a felettesével. A kapcsolatok egy részét a világjárvány alatti bezártság sem befolyásolta, s a megkezdett románcok egyharmada a világjárvány alatt született.

A fizikai, érzelmi és intellektuális közelség miatt könnyen szerelembe eshetünk a munkahelyünkön is
A fizikai, érzelmi és intellektuális közelség miatt könnyen szerelembe eshetünk a munkahelyünkön isWestend61 / Getty Images Hungary

Ismerkedés a munkahelyen

„Az első lépéseket megkönnyíti a munkahely. Napi nyolc órát töltünk egy irodatérben, sok a meeting, a közös projekt, így hamarabb és könnyebben tudunk ismerkedni” – kezdi a történetét Bori, aki férjét a munkahelyén ismerte meg.

„Az alaptulajdonságait az elején gyorsabban megismertem, mint ha heti kétszer randiztunk volna, így könnyebb volt eldönteni, hasonló-e az értékrendünk, akarunk-e egymástól valami komolyabbat.

Utána szerintem alapvetően a két fél érzelmi intelligenciáján múlik, hogyan kezelik a munkahelyi kapcsolatot” – vélekedik.

A munkahelyi szerelmekkel kapcsolatos kutatások szerint minél több ideig vagyunk valakivel fizikailag közel egymáshoz, és minél több interakciót folytatunk vele, annál gyorsabban alakul ki az interperszonális vonzalom. Ugyanakkor a közelség nemcsak fizikailag értendő, hanem érzelmi és intellektuális értelemben is. „A kapcsolatok kötőeleme a közös téridő” – erősíti meg Limpár Imre pszichológus, A lélek igazságai című könyv szerzője. „A plátói szerelmek kivételével sokszor kibe szeretünk bele? Aki ott van az orrunk előtt: egy közösség, egy csapat, egy miliő részeként. Az érzések így könnyen szárba tudnak szökkenni.”

Kockázati tényezők

Ugyanakkor a közös munkahely később számtalan dilemmát felvethet, ezért a szakember szerint érdemes racionálisan is végiggondolni néhány kérdést, mielőtt nagyon beleélnénk magunkat a friss szerelembe. „Ha valami mégsem sikerül párkapcsolati fronton, mit okoz ez majd a szervezeti kultúrában, csapatmorálban, együttmunkálkodásban és így tovább? Ha valaki kötődik egy munkahelyhez, a kockázat jelentős, ha ellenben sejthető, hogy egy-két év múlva főhősünk feltehetően máshol lesz a munkaerőpiacon, a kockázat csekély” – véli a pszichológus. „Mindez persze csak a mellérendelt munkatársak esetén igaz. Ha alá-fölé rendeltségi viszonyrendszer is fennáll, a következmények beláthatatlanok. Nem véletlen, hogy számos helyen kifejezetten tiltott az ilyen típusú ismerkedés és viszony kialakítása.”

Alá- vagy fölérendeltségi viszony esetén jobb, ha lemondunk a románcról
Alá- vagy fölérendeltségi viszony esetén jobb, ha lemondunk a románcrólPhotoAlto/Frederic Cirou / Getty Images Hungary

Boriék munkahelyén is kitért a céges „policy” arra, hogy alá- és fölérendeltségi viszonyban nem lehetnek párok. „Én is korrektnek érzem, hogy ne dolgozzon közvetlenül együtt a pár, ne lehessen döntési jogköre egyiknek sem a másik munkája fölött. De hogyha cégen belül teljesen más részlegeken dolgoznak, egymástól függetlenül, az szerintem rendben van” – mondja.

Nyilvánosan vagy titokban?

A kollégák gyakran kényelmetlenül érezhetik magukat egy bimbózó románc láttán, s ez feszültséget szülhet a csapatban. De ennél is kínosabb, ha a munkahelyen rajtakapunk egy szerelmespárt csókolózás vagy ölelkezés közben, netán a páros egyik tagja féltékenykedik. Mi szándékosan nem vertük nagydobra, sőt, én akartam főleg, hogy ne is tudja senki, aki nem kérdez rá konkrétan”  folytatja Bori a történetet. „Céges bulikon, udvaron, meetingen soha nem hoztuk szóba, nem is mutattuk. Idővel persze a közeli kollégák, barátok előtt már nem volt tabu, de én kifejezetten utáltam, ha róla kérdeztek tőlem, akár privát, akár munkaügyben. Nem akartam, hogy azt gondolja bárki, hogy miatta lettem vezető, vagy hogy ő egyengeti az utamat. Nem is volt így, de a látszatát is el akartam kerülni. Még nemrégiben is említette a férjem, hogy 

az egyik kollégánk teljesen ledöbbent, amikor megtudta, hogy mi férj és feleség vagyunk.”

A munkahelyi kapcsolatnak van még egy kockázata: a közös témák otthon beszűkülhetnek, elmosódhat a határvonal munka és magánélet között, különösen, ha otthonról dolgozunk. Boriék ma már nem egy munkahelyen dolgoznak, és ez a kapcsolatuknak is jót tett. „Mindketten eléggé munkaközpontúak vagyunk, így jót tett, hogy eljöttem a cégtől: új feladatokról, kihívásokról, új arcokról tudok beszámolni” – mondja.

Együtt 0–24-ben

„Egy kérdést mindenkinek érdemes feltennie, aki efféle ösvényre lép” – figyelmeztet Limpár Imre. „Valóban szeretnék-e kvázi 0–24 órában a párommal együtt lenni? Ez a kötődési mintáinktól éppúgy függhet, mint a személyiségünktől. Tegyük fel, hogy a párunk a kollégánk. Délután ötkor hazaérve elmondhatjuk-e neki, hogy ma a kollégánk – aki történetesen a párunk –, mennyire kibírhatatlan volt? Vannak ilyen napok? Igen. De az a pszichológusi gyanúm, hogy ezt sokan nem bírnák, és egyből véget érne a kapcsolat, vagy csökkenne az intimitás” – véli a szakember.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek