Szombat reggel van, fél tíz, amikor felkerekedünk, hogy kiválasszuk és megvegyük a pénztárcánk tartalmával összhangba hozható, lehető legszebb drágakövet. Az indiai fővárosban időzve hova máshova mennénk, mint a dzsáin (jain) ékszerészekhez Ó-Delhibe.
A dzsáinok a mogul uralkodók idején telepedtek meg Delhiben, és futottak be komoly karriert a drágakőbiznisz és a pénzügyi tranzakciók terén. Ennek következményeként – jóllehet, ők maguk a teljes erőszakmentességet hirdetik – valamennyi Delhit érintő hódítás, felfordulás, zenebona idején kedvenc célpontjai voltak a népmozgalmaknak. Csodamód néhány család kitart, holott a helyszínen nemhogy a mogul uralkodóknak, de Sahdzsahanabad egykori virágzó perzsa–urdu kultúrájának is legfeljebb nyomaival találkozhatni manapság.
A motorizált középkor
Mivel a közlekedés tekintetében (hála a római sikátoroknál is szűkebb keresztmetszeteknek) az óvárosban bevezetett utolsó jelentős újítás a biciklis riksa volt, a metrózás mellett döntünk.
A főutca Chandi Chowk-hoz érve ér bennünket az első sokk: a légkondicionált XXI. századból, néhány lépcső segítségével, valahová a motorizált középkorba csöppenünk.
Zaj, bűz és tömeg mindenütt, autó hátán motor, riksa, bicikli, a közök légmentesen kitöltve gyalogosokkal. Mit lehet tenni, az ember lánya megigazítja magán a dupátát, elszánt felfedező arcot vág, és élete jövendő párja széles vállának fedezékében beleveti magát a tömegbe. Legalább az öltözéket sikerült eltalálnom:
a hagyományos salvar kamiz ing és a hozzá való kendő ápol és eltakar, és – rutintalanságomnak hála – legfeljebb öt percenként kell a helyére rángatnom.
Betérünk, pontosabban szólva beverekedjük magunkat az Ezüst utcába. Csorog a nyálam, iszonyúan szeretnék egy-két karkötőt, de most nem egészen ezért jöttünk. Befordulunk inkább a Kinari Bazárba, ahol – stílszerűen – kizárólag esküvői kellékeket árulnak.
Kapni itt mindent vőlegényi turbántól a tűzpiros lengáig (utóbbi a menyasszonyok újabb kori hagyományos öltözéke), girlandokat virágból és 10 rúpiás bankjegyekből, rizst, sáfrányt, édességet, kívánságra fehér ló vagy elefánt is bérelhető a hozzá való zenekarral együtt. Utóbbi komoly kísértésbe ejt, de aztán úgy döntök: mégsem kívánok hagyományos indiai módra egy-két órát várni lóhátas vőlegényemre fülsüketítő dobszó mellett. Inkább követem, mert éppen egy biciklis riksán mászik át, hogy tovább tudjon haladni.
A harmadik ilyen akció után, amikor éppen már mindenről lemondani készülök, hirtelen egy másik világba érünk. A dzsáin udvar – végében a Naya Mandirral – csendes, zöld és – ó egek! – tiszta. Kötelességszerűen megtekintjük először a XIX. század elején épült, aranyozott díszítéseiről méltán híres Új Templomot.
Ali baba barlangja
Persze közben már alig bírom türtőztetni magam, azon morfondírozván: a csodálatos festett kapualjak közül melyik lehet Ali baba barlangja. (Mellesleg azt is jó lenne tudni, hogy a „Szezám, tárulj!-om milyen hatékonyságú párom Mastercardja tekintetében…)
A barlangot viszonylag könnyen megleljük: az egyetlen földszinti ajtó, amely nyitva van. Hamarosan, ha nem is a lábam, de mindenesetre az orrom előtt hevernek Kelet mesés kincsei. Srí Lanka-i zafírok kékje és rózsaszínje csillog, burmai rubintok tüze villan, smaragdok zöld tükrében keresem magamat.
A megbeszélés persze órák hosszat elnyúlik, hiszen valamennyi kőnek – szépsége mellett – jelentése, ereje, hatása van. Sajnos valahogy mindez kimaradt a magyar oktatásból, pedig most jobban jönne, mint tudni, hol bányásznak kőszenet.
Árukra mindemellett a tisztaság, a karátszám (méret) és a csiszolás milyensége is komoly befolyással bír – ez sem könnyíti a helyzetet. Ezúttal a párom kezdi fontolgatni az agglegénylét előnyeit, de végül sikerül minden tekintetben kompromisszumra jutni. A papirosba csavart „Drágasággal” és önmagunkkal elégedetten távozunk, a visszaút már nem is tűnik (olyan) hosszúnak. Egyébként is vár bennünket minden ó-delhi kiruccanás jutalma: a hűtött limonádé a gyarmati időket idéző Maidens Hotel teraszán.
Hogy a „Drágasághoz” még egy gyűrűt is kellene csináltatni… na, igen. De ez egy újabb kiruccanás…