Így bújhatsz ki a csigaházból, ha introvertált vagy

GettyImages-1138450238

Nyilván nem kell állandóan éttermekben vagy kocsmákban tölteni az időt, de ha visszatart az élet élvezetétől, hogy introvertált vagy, akkor jobb, ha elkezdesz társaságba járni, hogy megtaláld a kiutat.

Néhány évvel ezelőtt Jessica Pan, londoni újságíró mélyponton találta magát. Az élet kiszámíthatóvá és szürkévé vált. Rájöttem, azt, hogy introvertált vagyok, ürügyként használom arra, hogy nemet mondjak minden új dologra vagy bármire, ami i szorongást okoz – mondta, és hozzáfűzte: úgy érezte, teljesen elvágja magát az új tapasztalatoktól és új emberektől. 

Pan mindig erősen introvertáltnak vallotta magát, és összeszedte bátorságát, és arra jutott, tesz valamit ez ellen. Úgy döntött, kísérletbe kezd, és egy évig extrovertáltként fogja élni életét. „Szerettem volna új barátokat szerezni, több munkalehetőséget szerettem volna kapni, élőnek akartam érezni magam, és nem azt, hogy minden ugyanolyan.” Ennek az egy extrovertált évnek egyik eredménye Jessica vicces és megható könyve, Sajnálom, hogy késésben vagyok, nem akartam jönni (2020).

A személyiségtudományban az introvertáltság és az extrovertáltság szintjeit a nagy öt személyiségvonás egyikének tekintik.

Introvertált vagy extrovertált vagy?

Ha valaki erősen extrovertált, az nemcsak azt jelenti, hogy adott ember kedveli mások társaságát, hanem azt is, hogy valaki optimista, határozott, energikus és fogékony a pozitív érzelmekre, azaz jutalmat keres és hajlandó vagy kockáztatni az örömért. Ennek következtében az extrovertáltak általában boldogabbak az életben, merészebbek és magabiztosabbak, ami előnyös a karrierjük és az egészségük szempontjából.

Ezzel szemben, ha erősen introvertált vagy, csendes és visszafogott, kevesebb nagy vagy pozitív érzelmet tapasztalsz az életben, kerülöd a túl sok ingert, és jobban félsz kockáztatni.

Az biztos, hogy az introvertáltabbaknak is vannak előnyei, amint ezt Susan Cain nevezetes könyve, a Quiet (2012) is írja – köztük az, hogy nincs szükségük állandó jutalmazásra és ösztönzésre, és például jól elvannak a távmunkával is. Továbbá védelmet is nyújthat a veszélyek ellen, ugyanis az extrovertáltak hajlamosabbak lehetnek a problémás alkoholfogyasztásra, a kábítószer-fogyasztásra és a szexuális hűtlenségre is.

Az erősen introvertáltak türelme és érzékenysége a kreativitást és az elkötelezettséget is táplálja. Az introvertáltak hatékonyabb vezetők lehetnek bizonyos környezetekben, például amikor nagyon proaktív dolgozókból álló csapatot irányítanak. Ezen előnyök mellett viszont legyünk őszinték: nem lenne hihetetlenül unalmas és bosszantó az élet, ha mindenki túlzottan beszédes és figyelemfelkeltő lenne?

Ennek ellenére lehetséges kibújni a csigaházból, vagyis előhívhatod extrovertált énedet anélkül, hogy teljesen megtagadnád introvertáltságodat, csak nem az kell, hogy legyen a célod, hogy megtagadd azt, aki valójában vagy, és partiállat váljon belőled. A Psyche útmutatójának lényege tehát, hogy egy kicsit extrovertáltabb legyél, amiből akár még profitálhatsz is. 

Általános útmutatás a bemelegítéshez és a változáshoz

A következő lépések és technikák alkalmazása közben ne feledd, hogy személyiségjegyeid tükrözik a gondolataidat, érzelmeidet és más emberekhez és a tágabb világhoz való viszonyodat. Gondolj úgy a személyiségedre, mint egy alapértelmezett, automatikus stratégiára az élet és a kapcsolatok kezelésében. Végtére is, amikor egy extrovertált belép egy partiba, nem kényszerítik tudatosan a többi vendéggel való beszélgetésre – ez már csak természetes.

Természetesen a szokásokon lehet változtatni. Igaz, hogy bizonyos viselkedésnek genetikai gyökerei vannak, de sok mindent megtanultál már az évek során. Ez azt jelenti, hogy ahelyett, hogy passzívan várnád, hogy az élet megváltoztasson, ami biztosan meg is fog történni, dönthetsz úgy is, hogy a kezedbe veszed a gyeplőt, és megváltoztatod a szokásaidat. Kellő kitartással és motivációval szándékosan átveheted az irányítást egyes belső és külső erők felett, amelyek továbbra is formálják személyiségedet, és kicsit nyitottabb irányba terelnek. 

Mielőtt elkezdenéd az életmódbeli változtatásokat az extroverzió fokozása érdekében, alább néhány módja, hogy bemelegíts:

  • Beszélj a közeli barátaiddal vagy családtagjaiddal a legújabb célodról, és kérd ehhez a tanácsaikat!
  • Figyeld meg a saját viselkedésedet. Milyen helyzetekben lehetnél extrovertáltabb, mint jelenleg? 
  • Írd le egy papírra az extrovertált ember előnyeit és hátrányait!

Most, hogy bemelegítettél, hasznos, ha háromirányú stratégiában gondolkodsz: először is, hogy „belülről kifelé” változtassunk; másodszor, hogy megváltoztasd magad „kívülről befelé”; és végül hogy fontold meg átfogó céljaidat és értékeidet, illetve hogy ezek hogyan motiválhatnak téged.

GettyImages-1199737535
fizkes / Getty Images Hungary

„Bentről ki″ stratégia

Az erősen extrovertáltak általában társaságkedvelők. Boldogan kezdenek beszélgetést idegenekkel, és óhatatlanul gyakorlottak lesznek a rövid beszélgetésekben és új kapcsolatok kialakításában. Annyira, hogy ez nekik tulajdonképpen a mindennapos rutinhoz tartozik. Ahhoz, hogy ezeket a szokásokat a magadévá tedd, tűzz ki konkrét célokat a kimerítőbb, társaságibb viselkedésre.

Ennek hatékony módja lehet az, ha egy vagy több terved is van a megvalósításhoz, például köszönj a boltban, vagy keddenként hívd meg egy munkatársadat kávézni. Szombaton elmehetsz vacsorázni az egyik barátoddal, és ismételd meg ezeket, hogy aztán megszokássá váljanak.

Ha annyira idegen tőled az ilyesmi, hogy a gondolattól is falra mászol, készülj fel rá! Gondolkozz előre, hogy melyek azok a témák, amikről szívesen beszélgetsz, különösen akkor, ha valaki megkérdezi tőled, hogy mi a helyzet.

Ezek az első kísérleti lépések kezdetben valószínűleg nagyon kellemetlennek és kényelmetlennek fognak tűnni, de jobb, ha tudod, hogy különböző kutatások kimutatták, hogy idegenekkel beszélgetni sokkal szórakoztatóbb, mint gondolnánk, és az emberek általában pozitívabb benyomást keltenek bennünk, mint gondolnánk. 

Egy másik módja annak, hogy belülről kifelé változtass, ha növeled az optimizmusodat. Az egyik oka annak, hogy az extrovertáltak merészebbek az átlagnál, hogy pozitívabban gondolkodnak, mint a többség.

Végül fontolóra is vehetnéd, hogy elmész végre edzeni, mert az is növeli az önbizalmadat. Sok összefüggés van a fiziológia és a személyiség között, de talán a legrelevánsabb ebben az összefüggésben az, hogy a nagyobb fizikai gyakorlatok elvégzése bizonyítottan csökkenti az emberek szociális szorongásának szintjét. Az erősebb emberek – különösen a férfiak – hajlamosabbak az extrovertáltságra. Ráadásul azok az emberek, akik fizikailag aktívabbak az élet korábbi szakaszaiban, hajlamosak megőrizni extrovertáltságukat az elkövetkező évtizedekben, összehasonlítva azokkal, akik nem mozognak annyit.

GettyImages-597937060
tumsasedgars / Getty Images Hungary

„Kintről be”

Használhatod a körülötted lévő helyzeteket és kapcsolatokat is, hogy alakítsd a helyzetedet. Szoros összefüggés van a személyiségvonások kifejezése és a hangulat között – beleértve a vidámabb hangulatot az extrovertáltabb viselkedéssel –, tehát bármi legyen is az alapszemélyiséged, valószínű, hogy amikor jól érzed magad, hajlamosabb lehetsz hogy extrovertáltan viselkedni.

Tölts egy kis időt azzal, hogy elgondolkodsz rajta, hogy bizonyos személyek és körülmények milyen érzéseket és hangulatokat váltanak ki belőled. Gondolj a barátaidra vagy a rokonaidra, akikkel együtt hajlamosak vagytok egy kicsit kibújni a bőrötökből. 

Próbáld kicsit jobban megtervezni az idődet és a tevékenységeidet, ahelyett, hogy a megszokott dolgokat csinálnád. Válassz olyan tevékenységeket, amelyek javítják a hangulatodat, és törekedj arra, hogy időt tölts olyan emberekkel, akik mellett nyugodtnak és magabiztosnak érzed magadat. Minden hétvége előtt ismételj hangosan egy mantrát, például: „Ha eldöntöm, hogy mit csinálok ezen a hétvégén, akkor olyan tevékenységeket fogok kiválasztani, amelyek miatt jól fogom magam érezni, és kerülni fogom azokat a dolgokat, amelyek miatt rosszul érzem magam.”

Az egyesült királyságbeli Sheffieldi Egyetem pszichológusai tesztelték ezt a megközelítést, és megállapították, hogy azok az önkéntesek, akik a hétvége előtt elismételték a mantrát, végül pozitívabb hangulatot tapasztaltak azon a hétvégén, mint a kontrollcsoport. 

Megpróbálhatod azt is, hogy csatlakozol valamilyen körhöz, vagy bármilyen csoporthoz, elmehetsz például túrázni, táncolni, de a lehetőségek tárháza tulajdonképpen végtelen. A lényeg, hogy egy kicsit lépj ki a komfortzónádból! Jessica Pan az extrovertált időszaka alatt például egy improvizációs színészi körhöz csatlakozott, és azt mondta, hogy szerinte éppen most induló csoporthoz érdemes csatlakozni, mert egy új közösségben még mindenkinek minden új. 

Vedd figyelembe az értékeidet és a céljaidat!

Sokkal valószínűbb, hogy sikeres leszel az extrovertáltságodban, ha a változás utáni vágyad valamilyen célt szolgál. A célok és a prioritások változása gyakrabban előzi meg a személyiségvonás változását, mint fordítva, legalábbis a kutatások ezt támasztják alá. 

Érdemes tehát egy kis időt szánni arra, hogy átgondold, miért is szeretnél kibújni a csigaházból. Mi a legfőbb oka annak, hogy ezt a változást óhajtod? Ha jelenleg úgy érzed, hogy nincs valami nagy, mindenek felett álló célod, szenvedélyed vagy valami magasabb elhivatottságod, akkor kezdd el a személyes változást, először átgondolva, hogy mi számít neked és kivé szeretnél válni.

Ha alapos mérlegelés után úgy gondolod, hogy extrovertáltságod fokozása segíthet elérni legfőbb céljaidat vagy vágyaidat, akkor most sokkal motiváltabb leszel. Ez segít tartósabb és jelentősebb változásokat véghez vinni, hogy megszabadulj a csigaháztól, és olyan életet élj, ami neked tetszik.

Oszd meg másokkal is!
Mustra