Ezt a 7 dolgot ne tedd, miután rájöttél, hogy megcsalt a partnered

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Soha nem gondoltad volna, hogy ez megtörténhet. Évek óta együtt vagytok, azt hitted, ismered, vagy legalábbis észreveszed, ha hazudik. Annyi mindent felépítettetek a közös életetekben, rengeteg a vesztenivalód. Az egyik percben őrülten mérges vagy rá, a másikban legszívesebben zokognál. Még mindig szereted, de hogy fogtok ebből felállni? Meg tudsz neki valaha bocsátani? Képes leszel újra bízni benne? Vagy ennyi volt, itt a vége a történetnek?

Miután megcsaltak, teljesen természetes, hogy totális érzelmi zűrzavar lesz úrrá rajtad. Ahhoz, hogy megküzdj a helyzettel és a lehető legjobb döntéseket hozd meg, nemcsak azt érdemes tudnod, mit tegyél, hanem azt is, hogy mit ne. Karen Nimmo klinikai pszichológus, az On the Couch szerkesztője a Mediumon tette közzé azokat a tipikus hibákat, amelyeket klienseinél a leggyakrabban tapasztal. Az ő cikke alapján foglaljuk össze, mit érdemes elkerülnöd.

Nincs mindenkire érvényes recept

Sajnos, ahogy sok más mindennek, a hűtlenséggel való megbirkózásnak sincsenek mindenkire alkalmazható törvényszerűségei. Sok múlik azon, hogy a partnernek mekkora lelkiismeret-furdalása van, mennyire képes kifejezni a megbánását, milyen lépéseket tervez megtenni a jóvátétel érdekében. Nem mindegy, hányszor történt meg a félrelépés, mióta tart a viszony, mit érez a másik személy iránt. Az sem, hogy ti ketten mióta vagytok együtt, mennyire intenzív a kapcsolatotok, mit jelent számotokra. Azt is számításba kell venni, hogy te milyen sajátosságokkal bírsz: mik a korábbi tapasztalataid, csaptak-e már be, mennyire magas az önértékelésed, van-e támogató hálód, mennyire vagy sérülékeny, milyen a testi-lelki egészséged. Ezek a tényezők mind szerepet játszanak abban, hogy végül a kapcsolat folytatása vagy megszakítása mellett döntesz. De addig is jó, ha figyelembe veszed az alább tanácsokat.   

Pedig minden olyan csodálatosnak tűnt!
Fotó: Studio4 / Getty Images Hungary

#1 Ne feltételezd, hogy köztetek mindennek vége

Bár az első reakciód teljesen érthető módon talán az, hogy olyan gyorsan és olyan messzire menekülj a partnered elől, amennyire csak bírsz, érdemes időt hagyni magadnak a döntésre. Tarts szünetet, hogy átgondolhasd a fenti tényezőket, a kontextust, a közös történeteteket, a partnered viselkedését. Valóban megbánta, amit tett? Egyszeri tévedésről van szó, vagy sorozatos vétségekről? Mit éreztek egymás iránt? Persze ha szeretitek egymást, és a partnered mélyen elkötelezett, hogy jóvátegye a hibáját, akkor sem kell rohannod, hogy megbocsáss neki. Add meg magadnak az időt, hogy fel tudd dolgozni a fájdalmadat, és válaszokat kapj a kérdéseidre. Lehet, hogy a viszony után még jobbá is tudjátok tenni a kapcsolatotokat. De az is lehet, hogy a szakítás a legjobb megoldás. Bárhogy is döntesz majd, szükséged lehet egy tervre a továbblépéshez. 

#2 Ne nyomd el az érzéseidet

A felfedezés kezdeti sokkja után rohamszerűen megszállhatnak a legkülönfélébb érzelmek. Szomorúság, harag, félelem, zavartság, bizonytalanság, kilátástalanság, kétségbeesés. Az egyik pillanatban nem hiszed el ezt az egészet, a következőben egyenesen kiszaladnál a világból. Kedved lenne elbújni az emberek elől, mert nem akarsz ezzel foglalkozni, kudarcnak érzed, hogy ez megtörténhetett a te házasságodban, párkapcsolatodban, nem akarod, hogy mások megítéljenek titeket: téged, vagy akár a csaló partneredet. Emlékeztesd magad arra, hogy ezek az érzések mind normálisak. Fontos, hogy megéld őket. Ha elnyomod a benned dúló indulatokat, később fognak kipattanni, és akkor már valószínűleg nem lesz esélyed kontrollálni őket. Dolgozd meg az érzéseidet a pszichológusod és a barátaid segítségével. 

Éld meg, ami benned van!
Fotó: Alex Gracia / 500px / Getty Images Hungary

#3 Ne állj bosszút a partnereden

Egy kis netes nyomozás, körbekérdezés simán belefér, ha valaki megbántott. De nagyon fontos, hogy ne büntess, ne vegyél revansot. Ne legyél az őrült ex, aki megkarcolja a volt partnere autóját, vagy rátámad a szeretőjére. Ezek a viselkedések azon túl, hogy bűncselekmények, nem vetnek rád jó fényt, és a gyerekeiteket is (ha vannak) nehéz helyzetbe hozzák. Ráadásul a külvilág szemében minden ilyen tettel a másik hűtlenségének jogosságát igazolod: elvégre ki bírta volna ki egy ilyen beszámíthatatlan ember mellett? Őrizd meg a méltóságodat, és maximum a fantáziádban vezesd le ilyen módokon a haragodat, ha úgy érzed, ez tényleg segíthet. 

#4 Ne kürtölj világgá minden részletet

Nem arról van szó, hogy meg kéne őrizned a partnered titkait, vagy hogy ne fordulhatnál másokhoz támogatásért. Inkább arról, hogy amíg nem tudod, szakítotok-e, addig nem szerencsés a tágabb ismerősi körrel is minden részletet megosztani a kapcsolatról. A teljes történetet fontos elmondani a hozzád közel állóknak, egyrészt, hogy könnyíts magadon, másrészt, hogy reálisabb visszajelzéseket kapj. De ha tudod valakiről, hogy számára a te fájdalmad csak egy szaftos pletyka, akkor megteheted, hogy semmit nem mondasz, vagy csak főbb vonalakban vázolod a dolgot. Arra is lényeges ügyelni, hogy a gyerekekhez kitől, mi, milyen formában jut el a történtekből.  

#5 Figyelj oda, de ne csússz bele a paranoiába

A megcsalás fájdalmas következménye a bizalom elvesztése. De ha minden alkalommal ki akarod csavarni a partnered kezéből a mobilt, amikor kimegy a szobából, vagy ha minden egyes pittyegésre összerezzensz, amikor megszólal a telefonja, az nem jó. Ráadásul ha viszed tovább a bizalmatlanságot a következő párkapcsolatodba is, az túlkontrolláló viselkedésekhez vezethet. Ha úgy döntesz, a másikkal maradsz, közösen kell dolgoznotok a bizalom helyreállításában. Elsősorban neki kell megmutatnia, hogy elkötelezett és szeret téged, de érdemes neked is reflektálni arra, amikor túlzó reakciókat mutatsz. Ettől függetlenül fontos, hogy az árulkodó jelekre felfigyelj. Ha mindig viszi magával a mobilját a fürdőbe, képernyővel lefelé helyezi le az asztalra, nem engedi, hogy a kezedbe vedd, vagy megváltoznak a munkával kapcsolatos szokásai, az időbeosztása, a viselkedése, azonnal kérdezz rá, hogy mi történik. 

Időbe telik, amíg újra megbíztok egymásban
Fotó: Javier Pierini / Getty Images Hungary

#6 Ne hibáztasd magad

Ha a partnered megcsalt, az az ő döntése, az ő felelőssége. Akkor is, ha voltak a kapcsolatotokban kimondott és kimondatlan nehézségek. Azokból ugyanis nem következik egyenesen az, hogy egy harmadik személynél kellene vigaszt keresni. A partnerednek más módszerei is lehettek volna a feszültség kezelésére, beszélhetett volna veled a vágyairól, vagy az őt gyötrő hiányokról. De nem ezt tette, vagy legalábbis nem csak ezt. Ne hagyd, hogy a partnered iránti bizalom elvesztése az önbizalmad elvesztésével járjon. Ha megcsalt, az nem a te kudarcod. Add meg azt az együttérzést magadnak, amit egy hasonló helyzetben lévő barátodnak is megadnál.   

#7 Ne próbáld megjósolni a jövőt

A bizalom elvesztése mellett a hűtlenség másik fájdalmas következménye, hogy odalesz az a jövőkép, amit a közös életetek alakulásáról dédelgettél. Ez még akkor is így van, ha együtt maradsz a másikkal, hiszen jóformán egy új kapcsolat kezdődik a krízis után. Ha régóta vagytok együtt, és rengeteget tettél a kapcsolatba, akkor az, hogy mindennek vége lehet, nagyon fenyegető kilátás. Az elsődleges feladatod azonban most nem az, hogy próbáld kisilabizálni a jövőt. Hanem az, hogy vigyázz magadra és a gyerekeitekre itt a jelenben. Ha túlságosan előre gondolkodsz, csak az aggodalmak vég nélküli köreibe bonyolódsz. Ha ezen kapod magad, inkább térj vissza az itt és mostba. Törekedj arra, hogy a lehető legjobban gondoskodj magadról és a gyerekekről – ez a jövő szempontjából is a legfontosabb dolog, amit csak tehetsz.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Milanovich Domi
Milanovich Domi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?