Dehogy baj – mondja Kati, aki a nyolcvanas évek elején került ki a Párizsi Filmművészeti Főiskolára, az IDHEC-re, ahol filmrendezőként és operatőrként végzett. Azt mondja, Párizs egyre színesebb. Egyre több ember vándorol be a valamikori francia gyarmatokról. A metrón reggel szinte már több színes bőrű utazik, mint fehér. Ő szereti ezt a sokszínű világot, de tudja, a megoldás az lenne, ha azokat, akik Észak- és Nyugat-Afrikából a mélyszegénység elől menekülnek, szülőhelyükön lehetne támogatni.
Mert Párizsban egyre kevesebb a hely és a munka. Kati egy igazi, régi párizsi lakásban él. Azon a környéken, ahol laknak, mindig is sok volt a bevándorló. Abba az osztályba például, ahová gyönyörű, fehér bőrű, hosszú, szőke hajú kislánya, Martha jár, a huszonhárom gyerek között alig van két egyforma nemzetiségű. Szüleik vagy nagyszüleik tizenhárom különböző országból, főként egykori francia gyarmatokról vándoroltak be.
Amikor Marthát megkérdeztem, hogy van-e különbség a gyerekek között az iskolában, a kislány nem is értette a kérdést. Persze. Barna bőrű osztálytársainak a családjában általában alacsony asztal mellett étkeznek, Karimatou, a mali barátnője kézzel eszi a rizst. Kedvenc étele a „poulet yassa”, és szereti a gyömbér- és hibiszkuszlevet. Édesanyja bambarául szól hozzá.
De különben? A gyerekek egyformán öltöznek, ugyanazokat a játékokat szeretik, és az iskolában a Marseillaise-t tanulják.
Én imádom azt a sokféle színt, kaját, öltözéket – mondja Kati. – Mellettünk az emeleten egy Srí Lanka-i család él, az udvaron együtt játszik a szenegáli kisfiú a libanoni kislánnyal. Nyilvánvalóan vannak eltérő szokások is a családokban.
Az afrikaiak hangosabbak, szeretnek a szabadban, az utcán beszélgetni, az ázsiaiak visszahúzódóbbak, csendesebbek. Ha végigmegyek az utcán, látom a színes afrikai viseletbe öltözött asszonyokat, akik anyanyelvükön szólnak a gyerekeikhez. De a gyerekek már franciául válaszolnak, farmert hordanak, és Nintendóval játszanak.
A lányom legjobb barátnőjének szülei Maliból jöttek. Én gyerekkoromban azt sem tudtam, hogy lététezik egy ilyen szegény, elfeledett ország Algéria, a Niger, Burkina Faso és Elefántcsontpart, Guinea, Szenegál és Mauritánia ölében. Szerintem egy magyar kisdiákot alaposan zavarba lehetne hozni a kéréssel, hogy mutassa meg a térképen ezeket az országokat. Vagy mondja meg a fővárosukat. Martha pedig együtt tanul velük. Szerintem ez nagyon jó. Nagyon fontos megtapasztalni a világot a maga sokszínűségében. Maliban 15 évnél idősebbek 81%-a analfabéta. Minden második ember jut csak tiszta ivóvízhez. A várható életkor 48 év. Azok a gyerekek, akik Párizsban nőnek fel, esélyt kapnak egy emberibb élethez, és talán néhányan közülük visszamennek majd szüleik szülőföldjére, és megpróbálnak segíteni.
De az, hogy velünk vannak, hogy elhozzák Afrikát Párizsba, nekünk, fehéreknek is jó. Aki ezt nem képes megérteni, nem lát az orránál tovább.
Ha ez bejött, ez is érdekelhet:
Könnyen kaphatók, ezért rossz a hírük az egész arab világban: a muzulmán lányt feleségül veszik, a külföldieket ágyba viszik – és bizony nem könnyű ellenállni annak a sötét szempárnak, amelynek tulajdonosa állítja: az egyiptomiak a legjobb szeretők. | Kurvák a nyugati nők – egy magyar lány Kairóban
A kutyahús kacsa, a szívélyesség és a péniszfóbia igaz: a magyar lány nemcsak Tajvanon járt, hanem ott is talált párt – hogyan élnek, esznek, gondolkodnak, s miért nyitottabbak és sokkal bevállalósabbak a szexben? | Bevállalósak a szexben – egy magyar lány Tajvanon
