Életem cikkek
Pokorny Lia: Olyan karácsonykor nálam, mint egy meseerdőben sétálni
Az Index Sunday Brunch című műsorában vendégeskedett Pokorny Lia, akinek jelentős szerepe volt abban, hogy a múlt héten bemutatott első karácsonyi romantikus vígjáték, a Nagykarácsony roppant szerethető lett. Ennek apropóján érkezett hozzánk beszélgetni, de szó esett sok más egyébről: Covidról, saját sanzonestjéről és lakásátalakító szenvedélyéről is.
Szexszel és szerelemmel manipulálnak impulzusvásárlásra – igen, még téged is
Ismerős a helyzet, hogy végre adódik egy kis időd, hogy körbenézz néhány üzletben, aztán amikor hazaérsz, rájössz, hogy csupa olyan dolgot vásároltál, amelyekre nincs is szükséged? Még rosszabb a helyzet, ha közben teljesen kifosztottad a bankszámládat is.
Most meg mi bajod van? – ezért lett hirtelen nagyon bunkó a pasid
Gyakran azért fordulhat elő az ilyesmi, mert nem igazán tudják kezelni az érzelmeiket. A férfiaknak különböző megküzdési mechanizmusaik vannak, mint a nőknek, ha érzelmekre terelődik a szó.
Erzsébet királynő csak két embernek veszi fel a telefont mindig
Erzsébet királynő állítólag csak két ember telefonhívására válaszol, és lehet, hogy nem azokéra, akire először gondolnál.
Honnan tudhatod, hogy egy gázlángolóval van dolgod?
„Sosem mondtam ilyet!”, „Ez nem is így volt, rosszul érzed!”, „Csak túlreagálod az egészet!” – ismerősen csengenek ezek a mondatok? Ha igen, valószínűleg te is a kifejezetten alattomos és romboló érzelmi manipuláció, a gázlángolás csapdájába estél. Mit érdemes tudni a jelenségről, és hogyan tudod megvédeni magad a manipulatív lángoktól? A témában Sas Eszter Krisztina pszichológus segíti a tisztánlátást.
A legkevésbé kívánatos csillagjegy – lássuk, kivel nem akarnak randizni a többiek!
Hála egy amerikai felmérésnek, kiderült, melyik csillagjegyek kapósak, és melyekre jár rá a rúd, ha randizásról van szó.
Segítség, nyakunkon a karácsony! 6 stresszűző megoldás a békés ünnepért
Bár a karácsony a szeretet és ragyogás ünnepe, amit egész évben várva várunk, advent első vasárnapja és az ünnep közeledtével sokaknak inkább válik stresszé, rohanássá és kapkodássá az egész, mint meghitt várakozássá.
Te melyik görög istennő vagy a 7 archetípus közül?
Jean Shinoda Bolen hét istennő-archetípust gyűjtött össze, hogy a női lét sokszínű valóságát felfedje. Te melyik istennőhöz állsz most a legközelebb?
Félelem börtöne: a 6 leggyakoribb fóbia között van az atychifóbia is
Pók, víz vagy más? Van, aki felvállalja, van, aki nem, de mindannyiunk életében van valami, ami félelmet és szorongást vált ki.
Ezeket a színésznőket rettenetesen alulfizették férfi partnereikhez képest
Ha egy nő ugyanazt a munkát végzi, mint egy férfi, akkor ugyanannyi pénzt kellene kapnia – mondta Viola Davis 2016-ban. Szerinte a világnak egyszerűen csak így kell működnie.
Te is feminista vagy, csak még nem tudod? Most kiderül!
Sokat emlegetik a feminizmust, használják büszkén és szitokszóként is, de mit is jelent valójában? A válasz nem is olyan egyszerű, mutatjuk a feminizmus 13 leggyakoribban előforduló típusát. Te melyiket érzed magadénak?
Várkonyi Andrea elmondja, szerinte milyen az igazi férfi
Egy olyan párkapcsolat, ahol a férfinak kevesebb a pénze, nagyon rossz kiindulópont – írja Dr. Várkonyi Andrea a nemrég megjelent És ezt lehet? – Jogod van jól lenni című könyvében. Itt a lehetőség tehát, hogy az ország egyik legbefolyásosabb nőjétől átemeljen néhány életvezetési tanácsot az életébe, aki úgy érzi. Például azzal kapcsolatban, hogy szerinte hogyan bánik élete nőjével az igazi férfi.
Black Friday a boltkórosok legveszélyesebb időszaka. Te betege vagy a vásárlásnak?
Nem tréfadolog a vásárlásmánia, a Black Friday leárazásdömpingje pedig kifejezetten veszélyes lehet a boltkórosok számára. A shopaholic érzelmi hátterét mutatja be a kanadai szakértő, aki alaposan kielemezte a jelenséget. Vajon te is vásárlásmániás vagy?
A szerelem mind a 4 szakasza buktatókkal teli, te melyikben jársz épp?
A szerelemnek négy szakasza van: a romantikus, a hatalmi harcos, a stabilitásé és az elköteleződésé. Hogy melyikre mi jellemző, mik a szépségei és buktatói? Cikkünkből kiderítheted!
6 borzalmas beszélgetőpartner, akiket rendre félreértünk
Beszélgetsz valakivel egy mindkettőtök számára fontos témáról, de bármit mondasz, a másik a szavadba vág, gúnyolódik, kötözködik. Összefutsz egy régi ismerősöddel, megkérdezed, hogy van, mire ő húszperces monológba kezd, szinte levegőt sem vesz, nemhogy akár egyetlen kérdéssel viszonozná az érdeklődésedet. Talán rögtön azt gondolod, micsoda modortalan, önző, ostoba emberek! De ha képes vagy a viselkedésük mögé nézni, megláthatod a sebzett énjüket: jelzéseket küldenek neked, még ha ügyetlenül is teszik.
5 mítosz a szexről – tévhitek és a valóság
Szexuálpszichológus válogatta össze az öt szexuális tévhit listáját, azt is elmondja, mi az igazság róluk. Bontsd le a szexről alkotott hamis elképzeléseidet Dr. Melinda DeSeta segítségével az élvezetesebb együttlétekért!
Black Friday: ezek a vásárlási maraton legnagyobb slágerei
Miközben a tengerentúlon a Black Fridayt, vagyis a fekete pénteket egy kijelölt napon, a hálaadást követő pénteken tartják, addig nálunk a vásárlási maraton szinte egész novemberben él.
6 karrieréptő tanács Nobel-díjasoktól, ami valóban hozzásegít a sikerhez
A lélekmelengtő gondolatok átsegítenek a nehézségeken, de az általános tanácsok nem adnak kellő támogatást. Ehhez konkrétumokra van szükség, és ezt a Nobel-díjasoktól meg is kaptuk.
Így tanulj meg nyelvet tanulni!
Mindig is csodáltad azokat az embereket, akik 2, 3 vagy több idegen nyelvet meg tudtak tanulni, mert te 10 év iskolai angolozással sem jutottál el a nyelvvizsgáig? Úgy gondolod, csak azok képesek többnyelvűvé válni, akikben megvan a legtöbbször a nyelvérzékként emlegetett x faktor? Nyelvi mentor segít leszámolni a tanulást hátráltató nyelvi előítéletekkel.
Szexelnie kellett a meccsei előtt, hogy ne ölje meg ellenfelét Mike Tyson
Mike Tysonnak minden egyes meccse előtt szexelnie kellett, hogy kiengedje a gőzt a bokszmérkőzései előtt, mert annyira tele volt adrenalinnal, hogy attól tartott, megöli ellenfeleit – mondta egykori testőre.
Ez történik, ha többé nem viselsz melltartót
Kacérkodsz a gondolattal, hogy többé ne viselj melltartót? A szakértők elmondják, hogy a döntésnek milyen előnyei és hátrányai lehetnek.
A Föld lapos, oké? – avagy a tudománytagadás mozgatórugói
A kutatóknak sikerült azonosítani néhány tényezőt, amelyeknek kulcsszerepe van a tudománnyal szembeni szkepticizmus kialakulásában. Nem, a műveltségnek és az intelligenciának nincs köze hozzá, hiedelmeinknek viszont annál inkább.
Horrorisztikus bosszút állt alattvalóján a médek királya – saját gyerekét falatta fel vele
Saját fiát tálaltatta fel alattvalójának az ókori uralkodó bosszúból, amiért az megtagadta a kapott parancsot – a kannibáltörténet itt még nem ért véget, sőt, Média bukásához és a Perzsa Birodalom születéséhez vezetett.
Még 30 sem vagy, mégis őszülsz? Itt a magyarázat!
Van, aki negyven felett is alig, más már akár húszévesen is elkezd őszülni. A fiatalok nyilván nem örülnek, hiszen az első ősz hajszál megjelenését általában az öregedés első jeleként definiálják, azonban jó, ha tudod, hogy az ősz hajszálak megjelenése nem feltétlenül a korodtól függ.
Nem sikerült az áttörés Kevin Costnernek: első jelentős filmszerepét egyetlen néző se láthatta
Fiatal, feltörekvő színészként azt hiszed, végre elérkezett a nagy kiugrás lehetősége, szerepet kaptál egy jelentős hollywoodi produkcióban: alig várod a bemutatót, melyet követően – reményeid szerint – az ügynökségek és a producerek majd sorra kilincselni fognak nálad. Annál nagyobb a megdöbbenésed, amikor végre megtekinted a kész filmet, azonban sehol sem találod magad benne – az alábbi rendkívül kínos eset az ifjú Kevin Costnerrel történt meg karrierje hajnalán.