Ezen a 7 módon dicsérd a gyereket, hogy ne rontsd el a nevelését

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Nem minden épít, ami dicséret, van, ami inkább árt a gyerekek fejlődésére nézve. Íme 7 példa az építő jellegű dicséretekre.

Mindenki napját felderítheti egy kedves szó, egy dicséret, nemtől, kortól függetlenül. Az angol nyelvű közösségi médiában azonban mégis teret nyert egy olyan gyermeknevelési hozzáállás gondolata, amely szerint a dicséret ahhoz szoktatja a kisgyerekeket, hogy önbecsülésüket a másoktól kapott elismerésektől tegyék függővé. A tudomány ezzel nem ért egyet: rengeteg kutatás bizonyította a dicsérés hasznosságát a gyermekek önbizalmát, empátiáját illetően, sőt, bátorságuk kialakulását is segíti. Viszont valóban nem minden dicséret épít, van, amelyik a jó szándék ellenére inkább árt: erre hoztunk 7 példát a szakértőtől.

1. Ne a gyerek személyét dicsérd

Ne a gyermeked személyét dicsérd, mint például a szépségét vagy az intelligenciáját, hanem a próbálkozást, a stratégiát és a folyamatot értékeld pozitívan. Ha az első módot használod, a gyerek többet fog a hibáira fókuszálni, könnyebben feladja a próbálkozást, és magát fogja hibáztatni. Ellenben a második mód fejleszti a belső motivációt és a kitartást.

Nem mindegy, miként dicsérjük meg a gyerekeket, van, ami inkább árt, mint használ
Fotó: SDI Productions / Getty Images Hungary

2. Használj olyan szavakat, amelyek a gyermek támogatását szolgálják

Érdemesebb a dicséretet úgy megfogalmazni, hogy az az adott teljesítmény örömteli megélését támogassa ahelyett, hogy kontrolláló szavakat használnánk. Például érdemes azt mondani, hogy „Úgy tűnt, nagyon élvezted, amit csináltál!”, ahelyett, hogy „Úgy örülök, hogy sikerült gólt rúgnod!”. 

3. Ne másokhoz viszonyítva dicsérd

Rövid távon eredményesnek tűnhet, ha a többi gyerekhez hasonlítod csemetédet, és ekképp dicséred meg. Ám hosszú távon ez ahhoz vezethet, hogy gyermeked folyamatosan másokhoz viszonyítja majd magát, és a többiektől teszi függővé, mennyire értékeli saját sikereit, ahelyett, hogy saját céljai elérésére fókuszálna és kiélvezné az eredményeket.

4. Konkrét dolgokra vonatkozó dicséreteket adj

Az általános dicséret is pozitív élményt hagyhat maga után a gyermekedben, nem tesz semmi rosszat a lelkivilágával. Azonban kutatások szerint hasznosabb, ha a csimota pontosan tudja, miért dicsérték meg, hogy könnyebben tudjon fejlődni a jövőben. Például az „Olyan ügyesen elpakoltad a játékaidat, miután használtad őket! Szép munka!” mondatok jobban segítik, mint a „Szép munka!” egymagában, hiszen így tudja, melyik az a viselkedésforma, amelyet díjaznak szülei. (Az más kérdés, hogy így azt is nagyon jól fogja tudni, miként tegyen rossz fát a tűzre, ha csintalankodásra adná a fejét.)

5. Gesztusokkal is fejezd ki dicséretedet

Érdekes módon néhány kutatás azt találta, hogy ha a szülő gesztusokkal is kimutatja dicséretét (pl.: pacsi, felfelé mutató hüvelykujj), az a gyermek önértékelését is nagyban javíthatja, tehát jobban fel tudják mérni teljesítményüket, és hogy miként éreznek ezzel kapcsolatban.

6. Ne ess túlzásba, de adj elég lelkes dicséretet

Az arany középút itt is felmerül: a túlzásba vitt és a túl kevés dicséret is depresszióhoz és alacsonyabb tanulmányi teljesítményhez vezethet, érdemesebb őszintének lenni gyermekünkkel. A cikk elején említett, angol nyelvterületen elterjedt hiedelem igazságmagja innen ered: az aránytalanul túláradó dicséret (pl.: „Ez a legszebb rajz, amit valaha láttam!”) valójában alacsony önbecsüléshez vezet, a gyermek elkezdi elkerülni a kihívásokat, és túlzottan függőjévé válik a dicséretnek.

7. Társítsd pozitív figyelemmel a dicséretet

A gyermek viselkedésének javításában az bizonyult a leghatásosabbnak, ha a dicséretet pozitív figyelem vagy pozitív nonverbális válasz kíséri. Ilyen lehet egy ölelés, egy mosoly, simogatás vagy egyéb fizikai szeretetkifejezés.

Útravaló

Természetesen nem kell tökéletesen követnie ezeket a szabályokat egyik szülőnek sem. A kutatások szerint elegendő, ha a dicséretek többsége (négyből három), amelyet a gyermek hall, folyamatdicséret. Ez nagyobb kitartáshoz és jobb önértékeléshez vezet. Dicsérjük hát meg gyermekeinket konstruktív módon, hiszen, Vekerdyt idézve: „Az fogja jól bírni az élet megpróbáltatásait, és az lesz eredményes, aki gyerekkorában jól érezhette magát a bőrében, érzelmi biztonságban nevelkedett, önbizalmát megerősítették, nem hagyva, hogy a külvilág (esetleg az iskola) tévesen értelmezett fölösleges követelményekkel túl korán megtörje.”

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kofrán Eszter
Kofrán Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.