Rossz feleség vagyok, amiért a férjem főz a családra?

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A családon belüli szerepek ma már nem annyira behatároltak, mint korábban voltak, de valahogy még mindig figyelem a hallgatóságom reakcióját, amikor társaságban színt vallok, hogy nálunk otthon a férjem főz a családra. Rosszul kellene emiatt éreznem magam?

Örömfőzők

Mindig olyanok vettek körül, akik szívesen és jól főztek, először a nagymamám és az anyukám, és most a férjem is. Örömből főznek. Ételeik egyik legfontosabb alapanyaga a szeretet és a lelkesedés. Én is megcsinálok egy-egy ételt, vagy főzök egy családi rendezvényre, vannak apróbb specialitásaim, mint a banános palacsinta, jó a bundás kenyerem, és néhány bonyolultabb ételt is egész jól elkészítek, de kevés ötletem van, amikor a közértben bolyongok céltalanul, hogy pontosan mit is kellene vásárolni ahhoz, hogy egy hétre ellássam a családom.

Ha viszont a férjem vásárol, tele a mélyhűtő húsokkal, fejből tudja, mi van benne, minden jégtömbről tudja, mi a célja vele, hány személyre, milyen alkalomra, milyen fűszerekkel, hogyan elkészítve. A főzés igazi rituálé nála, elmélyülten csinálja, és mindenki örömére. A főzőcskézés kikapcsolja, és a konyhát is rendben hagyja maga után.

Közben a lelkes nagymamák is ellátnak minket egy-egy finomsággal, jönnek a hazai ízek is porciózva, ami szintén nagy segítség, és két főzési szertartáson elkészített, pár napra megoldást jelentő gigaadag között pont megoldják az apróbb, tátongó űröcskéket.

A főzés egyeseknek kikapcsolódás, másoknak kötelező kín
Fotó: skynesher / Getty Images Hungary

Azért én se nyaralok egész nap…

Közben valahogy így érzem magam
Fotó: Ken Harding / Getty Images Hungary

Ilyen körülmények között kellene behódolnom a társadalmi nyomásnak, hogy anyaként és feleségként nekem illene otthon főznöm? 

Többgyerekes dolgozó anyukaként teljesen megszokott számomra a zoknipárosítással vívott szélmalomharc, a lakáson percenként átromboló, forgószéllel felérő közönséges, hétköznapi jeleneteken való úrrá levés, a takarítás, a hétvégéken órákon át tartó nonstop mosás, teregetés, hajtogatás, elpakolás konstans körforgása.

És akkor nem is említem, mindeközben hányszor léptem halálos fájdalommal belém hasító apró legókockára mezitláb, rúgtam bele az asztal lábába, vagy száradt ki a kezem, tört le a körmöm a folyamatos mosogatás miatt. Mindeközben alapvető biológiai szükségleteimet a végsőkig halogatom, mert valahogy mintha minden azt sugallná: az még várhat, na de a teregetés?! És még a gyerekek is megint ellopták a mobilomat, és már idétlen videókat néznek rajta, vagy bekapcsolták a tévét, és azt nézik, ahelyett, hogy velem játszanának, színeznénk vagy társasoznánk. 

Ez örök dilemma és lelkifurdalás.

Múltkor a kocsiban egy reklám dalszövegét énekelték végig a gyerek. Mit mondjak, hiába énekelték hibátlanul a hosszú dallamot szöveggel együtt, mégsem a büszkeségtől nyeltem gombócot, amikor végighallgattam. Az jutott eszembe: de gáz! Na, akkor e mellé most még figyelmen kívül hagyva a férjem testi fölényét, lökjem ki őt a konyhából, és naponta iktassak be még arra is pár órát, csak azért, mert talán úgy illik?

Kinyissák-e az ajtót az emancipált nő előtt?

Igen, értem én, hogy a férfiaknak sincs ma könnyű dolguk velünk. Legalábbis velem. Szeretem, ha kinyitják előttem a kocsi ajtaját, hogy beszálljak, az étteremben sem én megyek be először, nem én cipelem fel a nehezebb csomagokat, jólesik, ha néha meghívnak egy gyertyafényes vacsorára, vagy kapok egy szál virágot, akár a kedvenc tábla csokimat. De közben van elképzelésem az életről, dolgozom, van befolyásom a dolgokra, szeretek aktív részt vállalni a döntéshozatali folyamatokban. 

Hol a határ a gyenge, oltalomra szoruló feleség és az önállóan boldogulni képes multitasking nő között?

Ha erre a kérdésre nekünk is nehéz megtalálni a választ és a megfelelő egyensúlyt, nem csoda, ha a férfiak is kicsit belezavarodnak. Pedig, azt hiszem, sok esetben valami ilyesmi a helyzet. Mi ösztönösen ellavírozunk ebben, tesszük, amit tudunk, helytállunk, de közben vannak beidegződött, vagy genetikus elvárások is, amiket nehéz letenni, vagy eszünk ágában sincs.

Mintakövetés

Kicsit tudományosabban megvizsgálva a helyzetet, azt figyelték meg, hogy a reklámokban látott apukák, akik néha kiveszik a mosógépből a tiszta ruhát, és részt vállalnak a teregetésben, vagy együtt kacagva oldják a zsírt anyukával a mosogatótálca fölött önfeledten, hatott a társadalom családon belüli szerepköreire. Finoman sugalmazták az apukáknak, hogy így is tudják magukat jól érezni, sőt, ettől anyuka is még jobban tudja magát érezni, ami valljuk be, sokszor az egész család érdeke.

Valószínűleg az egész család ezzel jár a legjobban
Fotó: pixelfit / Getty Images Hungary

A mintakövetés egyébként is nagy jelentőségű. Naná, hogy ha pszichológiáról van szó, előbb-utóbb, de inkább legelőször is, visszanyúlunk a gyerekkorhoz. A tudomány szerint ugyanis, a személyiségszerkezet egyharmad része örökölt, a maradék kétharmad rész a szülői mintakövetésből fakad, amire még rárakódnak a szocializációs tapasztalatok.

Egyszóval, a feladatok eloszthatók, a szerepek egyes elemei között van átjárhatóság, a lényeg, hogy megtaláljuk közöttük az egyensúlyt először magunkban, aztán az ebben partner társunkkal. Legutóbb, míg a vasárnapi ebéd készült, én bevertem pár szöget a falba, mert fel akartam tenni néhány képet, ezen jót nevettünk a férjemmel, aki közben a húst sütötte ebédre. 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.