Életem cikkek
Vegyszeres pakolásokkal szépítik a Lánchíd oroszlánjait, és pótolják a kitört fogaikat is
Alapos fürdetés után, aprólékos munkával restaurálják a Lánchíd oroszlánjait Hónapok óta dolgoznak a restaurátorok a Lánchíd hídfőit díszítő kőoroszlánokon egy újpesti műteremben.
Lábas Viki énekli a Nagykarácsony betétdalát
Idén már elmondhatjuk, hogy nekünk, magyaroknak, is van karácsonyi filmünk, és ezzel együtt kipipálhatjuk azt is, hogy lett egy saját karácsonyi betétdalunk. Az Együtt lesz minden nap ünnep című dal tegnap debütált.
Filmzenének íródott, így játszották ki a cenzúrát
Új sorozatunk, a Dallamtapadás következő részében egy örökzöld Illés-sláger, a Miért hagytuk, hogy így legyen keletkezésének történetét tárjuk fel.
Szingliként eljegyzési gyűrűt hordani? – A harmincas Heather története
Ki hallott már olyat, hogy valaki eljegyzési gyűrűt vegyen saját magának? Nos, Heather Bien újságíró pontosan ezt tette 32 évesen. Élete legjobb döntésének bizonyult, olvasd el, miért!
Ennek a nőnek a legjobb receptjét még a sírkövébe is belevésték: lássuk csak, mi ez a szenzációs finomság!
Sokféle módon jelezheti az ember a nagyrabecsülését mások receptjeivel kapcsolatban, és nem mindenki elégszik meg azzal, hogy elkéri a receptet, vagy épp könyvet készít nagyi kézzel írt receptjeiből. Akadt valaki, akinek annyira remekül sikerült egy receptje, hogy ő maga gondolta úgy, érdemes azt a sírkövén az utókorral is megosztani.
Miért kell előmelegíteni a sütőt?
Sok receptben azt írják, hogy az ételt az előmelegített sütőbe kell tenni, ami elég időigényes tud lenni, hiszen még legjobb esetben is 10 perces várakozásra számíthatsz.
A protokoll magyar nagyasszonya osztja Erzsébet királynő véleményét
Hétfő este ismét Femina Klub-beszélgetőest volt a József Attila Színházban, Szily Nóra ezúttal a protokoll nagyasszonyával, Görög Ibolyával beszélgetett, akitől azt is megtudtuk, hogy a viselkedéskultúrához egy jó adag humor sem árt.
Pazar előzetes érkezett a Downton Abbey-filmhez
A márciusban megjelenő Downton Abbey: Egy új korszak című filmhez megjelent az első trailer, amelyben Maggie Smith, Michelle Dockery, Hugh Bonneville, Elizabeth McGovern és mások is visszatérnek.
Ez Reese Witherspoon híres, zöld koktélja, amit minden reggel felhörpint
Reese Witherspoon idén 45 éves, és remekül néz ki. Nagyon reméljük, hogy híres zöld koktéljának köszönheti, hiszen szerencsére most van módunk tesztelni a hatékonyságát, mert megvan a különleges reggeli ital receptje.
Agyunk elképesztően hasonlít a férfiak azon testrészére, amiről tudni sem akarunk
Új értelmet nyer az egyik leggyakrabban halott káromkodás és a nők azon panasza, miszerint a férfiak gondolkozás közben nem feltétlenül az agyukat használják. Ám a probléma sajnos a nőket is érinti…
Nem is gondolnád, mit jelent kedvenc filmkaraktered neve
Olykor több rejlik egy név mögött, mint gondolnád – kedvenc filmes karaktereid nem csak véletlenszerűen kapták kereszt- és vezetéknevüket, az írók nagyon is utalni kívántak valamire velük kapcsolatban, néha a kelleténél is erőteljesebben. A legtöbb esetben egy-egy tulajdonságot kívánnak a készítők a beszédes névvel hangsúlyozni, máskor viszont a cselekmény fordulatait leplezik le burkolt formában – mindkét esetre gyűjtöttünk példákat cikkünkben.
A női pszichopata kicsavart elméje
A pszichopaták egyszerre lenyűgözőek és ijesztőek. Különösen igaz ez a női pszichopatákra, mert sokan úgy gondolják, hogy egy nő nem lehet pszichopata, közben gyakran még a férfiaknál is fondorlatosabbak.
Lehetetlen, de nem is jó, ha visszatartod a szellentést
Nem sokan tudják, hogy sok híres író imádta a szellentős vicceket, sőt, a világ legrégebbi vicce is a bélgázokhoz kapcsolódik.
Hangszigetelt szobába zárta áldozatait Marilyn Manson
Annyira megszállott volt a szexuális bántalmazással megvádolt Marilyn Manson éppen aktuális partnereivel, hogy egy hangszigetelt szobába zárta őket – állítja új jelentés.
Nosztalgia: ma mutatják be az új Szellemirtókat, ráadásul a világ legszexibb pasijával
Hol vannak már a nyolcvanas évek, amikor négy elszánt tudós felvette a harcot a New Yorkot elözönlő gonosz túlvilági lényekkel, csapdába ejtette őket, és visszaküldte oda, ahová valók. Mi pedig, akkor még gyerekként, izgatottan figyeltük élők és szellemek harcát. Nos, ha ez kellemes emlékeket idéz fel valakiben, akkor jó hírünk van: ma debütál az új Szellemirtók!
Íme a világ legkülönösebb rablásai közül 7 megtörtént eset, amikben azért cukiságfaktor nyomokban fellelhető
Milliós pénzkötegek, felbecsülhetetlen műkincsek és történelmi ereklyék gyakran válnak tolvajok áldozatává, olykor azonban sokkal különösebb dolgokra is lecsapnak a bűnözők – összegyűjtöttünk hetet a világ legfurcsább rablástörténetei közül.
Miről árulkodik társadalmunk derékbősége? Mérlegen az egészség
Az egészséges ember nem mérlegen mérhető, a testsúly mégis meghatározza az egészségünket.
Ez a hosszú élet titka a világ legidősebb emberei szerint
A legtöbb embert foglalkoztatja a kérdés, vajon mi lehet a hosszú élet titka – az elme frissen tartásában, netán a helyes táplálkozásban, az aktív, sportos életmódban rejlik a válasz? Cikkünkből kiderül, saját bevallásuk szerint hogyan értek el százévesnél is magasabb kort a világ legidősebb emberei.
Miért válunk sokkal bölcsebbé, ha másoknak kell tanácsot osztogatnunk?
„Sok ember köszönheti a szerencséjét a jó tanácsoknak, amelyeket nem fogadott meg” – vallotta Molnár Ferenc, és milyen igaza volt. De vajon miért van ez így, és mit tehetünk ellene?
Minden, amit tudnod kell az Emily Párizsban 2. évadáról
Készítsd elő legmenőbb dizájnercuccodat, nemsokára startol az Emily Párizsban 2. évada! December 22-től megtudhatjuk, hogyan alakul Emily Párizsi kint tartózkodása, szerelmi élete, karrierje és barátságai. Addig is, íme a legfontosabb tudnivalók a 2. évadról!
Mi pontosan az érzelmi megcsalás, és mi minősül annak?
Ha felmerült már benned a megcsalatottság érzete párkapcsolatodon belül, pedig párod tettlegesen nem lépett félre, lehet, hogy érzelmi megcsalásról van szó. Cikkünkből megtudhatod, mit jelent ez pontosan, melyek az intő jelei és hogyan kezeld.
Tényleg méreg? 7 tény a botoxról, amit lehet, hogy eddig rosszul tudtál
Nincs nő, akinek ne lenne véleménye a botoxról. Ismerjük a szót, sok mindent hallunk róla (jót és rosszat is bőven), van ismerősünk, aki próbálta – vagy éppen mi magunk is éltünk már vele. De tudjuk-e valójában, hogy mi is ez?
Karácsonyra is tökéletes almáspite-fűszerkeverék – így készítheted el otthon
Ha az idei ünnepekre te is gasztroajándékokban gondolkodsz, az üvegbe előkészített muffintészta, különleges csokoládék, házi bonbonok és chutney mellé ajándékozz egy-egy nagy adag fűszerkeveréket is! Remek ötlet az egyedi forraltbor-fűszerkeverék, ahogy a tökpite vagy mézeskalács aromái is hasznosak lehetnek, de a legnépszerűbb változat talán ez az almás süteményekbe illő lehet a sütni-főzni szerető otthonokban.
8 kevésbé ismert tény a születésnapos Budapestről
1873. november 17-én a Duna jobb partján fekvő Buda és Óbuda és a bal parton elhelyezkedő Pest egyesítésével létrejött Magyarország új fővárosa, mely rohamos fejlődésnek indult, és hamarosan európai szintű polgári nagyvárossá vált. Köszöntsük születésnapján a 148 éves Budapestet néhány érdekességgel, amit csak kevesen tudnak a városról.
A beauty sleeping sem mindig beutyn dob ki az ágyból, bocsika
A szépségalvás, azaz beauty sleeping némely esetekben lehet káros. A helytelen szunyóka például károsíthatja a szempilláidat. Gondoltad volna?