Minél hosszabb, annál jobb az ölelés – az is segít, ha magadat öleled

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az érintés és ölelés utáni vágy az egyik legelemibb emberi érzés. A koronavírus-járvány okozta lezárások és korlátozások miatt viszont sokan nehezen viselték, hogy nem ölelhetik meg szeretteiket. Az elmúlt évben számtalan tanulmány született arról, hogy ez a bensőséges mozdulat mit is jelent számunkra. Következzen egy kis öleléstudomány!

Csökkenti a stresszt – még akkor is, ha magadat öleled át!

Aljoscha Dreisoerner, a frankfurti Goethe Egyetem kutatója és csapata nemrégiben az ölelés stresszre gyakorolt pozitív hatásait vizsgálta. Nemcsak azt próbálták megfejteni, hogy mások ölelése milyen hatással van ránk, hanem azt is, hogy segíthet-e, ha – jobb híján, például ha karanténban vagyunk – magunkat öleljük meg. 159 önkéntes vett részt egy fake állásinterjún, amelynek során nyálmintából mérték a kortizolszintjüket. (Ezt a hormont az emberi szervezet akkor bocsátja ki, amikor stressz alatt áll.) Három csoportra osztották őket, az első csoportban 20 másodpercig karolta át őket valaki, a második csoportban magukat ölelhették meg, a harmadik csoport viszont semmilyen ölelésben nem részesült, nekik egy papírrepülőt kellett hajtogatniuk. Az eredmények azt mutatták, hogy mind az első, mind a második csoportba sorolt önkéntesek kortizolszintje alacsonyabb volt, mint a repülőt hajtogató kontrollcsoporté. Tehát akár mások ölelnek át, akár mi magunkat, a stresszhormonok kimutathatóan csökkennek.

Nem mindegy, meddig tart

A legtöbben egyetértünk abban, hogy az ölelés pozitív hatással bír a hangulatukra: mindjárt jobban érezzük magunkat, ha egy számunkra kedves személy átkarol bennünket. De mitől függ, hogy az ölelés hogyan befolyásolja a hangulatunkat? Anna L. Düren, a Londoni Egyetem Pszichológiai Tanszékének kutatója egy vizsgálat során 45 nőt kért fel arra, hogy ölelje meg a kutatócsoport egyik tagját. Az ölelések egy másodpercig, öt másodpercig vagy tíz másodpercig tartottak. A résztvevők beszámolója szerint az öt másodperces és a tíz másodperces ölelések egyaránt kellemesebbnek bizonyultak, mint az egy másodpercig tartók. Az optimális ölelésnek tehát legalább öt másodpercesnek kell lennie.

Az idősek egészségesebbnek érzik magukat az öleléstől
Fotó: Morsa Images / Getty Images Hungary

Egészségesnek érzed magad tőle

Tia Rogers-Jarrell, a torontói York Egyetem kutatója nemrégiben az ölelés idősekre gyakorolt pozitív hatásaival foglalkozott. Korábban nem igazán vizsgálták, hogy különböző életszakaszokban az ölelésnek milyen pozitív pszichológiai hatásai lehetnek. A kutatók egy egészségügyi felmérés keretében több mint 20 000, 65 év feletti kanadai állampolgár válaszait elemezve arra jutottak, hogy azok, akik jelezték, hogy „néhányszor”, „legtöbbször” vagy akár „mindig” megölelik szeretteiket, magasabb pontszámot adtak az általános egészségi állapotukra, mint azok, akiknek nem volt erre lehetőségük. A kutatók igyekeztek kiküszöbölni a lehetséges befolyásoló tényezőket (úgymint: családi állapot, jövedelem, krónikus betegségek), de az eredmények ezek után is meggyőzőek maradtak: azok az idősek, akiket legalább néha megöleltek, egészségesebbnek érezték magukat, mint azok, akiknek erre nem adódott lehetőségük.

Kultúra- és egyénfüggő

Agnieszka Sorokowska, a Wroclawi Egyetem munkatársának nemzetközi kutatása azt vizsgálta, hogy milyen tényezők befolyásolják a testi érintkezésre, ölelkezésre, csókolózásra mutatott hajlandóságot. A felmérésben 45 országból több mint 14 000-en vettek részt, és az eredmények szerint a résztvevők 92,6%-a érintette meg partnerét az adatgyűjtés előtti héten. Az országok között azonban nagy különbségek mutatkoztak: a kevésbé konzervatív, kevésbé vallásos országok lakói hajlamosabbak az érzelmeiket érintés útján kimutatni. A melegebb éghajlatú tájakon élőkre ez szintén igaz, valószínűleg azért, mert élénkebb szociális életet élnek. A részt vevő önkéntesek egyéni jellemzői is befolyásolták az eredményeket: a fiatalabbak többször karolták át egymást, mint az idősebbek. Férfiak és nők között nem mutatkozott nagy eltérés az ölelkezés és csókolózás gyakoriságát illetően, de a nők gyakrabban ölelték meg barátaikat és gyermekeiket, mint a férfiak.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Bálint Lilla
Bálint Lilla
Újságíró, szerkesztő
Újságíró, irodalomterapeuta, mentálhigiénés szakember, a Dívány Múzsák a csók után című kötetének szerzője. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar szakon diplomázott, 2021-ben a Pécsi Tudományegyetemen irodalomterapeutaként, 2024-ben a Semmelweis Egyetemen mentálhigiénés szakemberként végzett. 2022 óta a Dívány szerzője. Egy irodalomterápiás gyűjtemény társszerzője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.