Változik a KRESZ: így is szabályos lesz átkelni a zebrán

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Átfogó KRESZ-reform jön Magyarországon 2026 őszétől, amely során több, már megszokott szabály is módosul – köztük megváltozik a zebrán való átkeléssel kapcsolatos iránymutatás is. Mutatjuk a részleteket.

A forgalmi szabályok terén az egyik legfontosabb újdonság az irányjelzés és a követési távolság szigorítása – írta meg a Kisalföld

Az új előírások szerint bármilyen irányváltás előtt kötelező lesz legalább két másodpercig indexelni a manőver megkezdése előtt. Emellett, az autópályákon szintén bevezetnék

a két másodperces követési távolság kötelező megtartását, vagyis a két másodperces szabályt, amely elmulasztása komoly bírságokat vonhat maga után.

A friss jogosítvánnyal rendelkezők számára két évig lesz kötelező a kék "T" betű használata
Fotó: picture alliance / Getty Images Hungary

A sebességkorlátok is változnak KRESZ-ben

A sebességhatárok is átalakulnak:

bizonyos autópálya-szakaszokon a megengedett tempó 140 km/órás sebességre emelkedhet, míg a buszok és teherautók lakott területen kívüli sebességét egységesen 90 km/órára egységesítik.

Kiemelt figyelmet kap a gyermekek védelme, így az iskolák és óvodák környékén tanítási időben 30 km/órás korlátozás léphet életbe. Ezzel párhuzamosan a parkolási szabályokból eltűnik a „várakozás” fogalma, helyette az egyszerűbb „parkolás” és az „utascsere” kifejezéseket vezetik be, az utóbbival a vészvillogós megállást egy legális verzióra cserélhetik a sofőrök.

Így lenne szabályos az átkelés a tervezet bevezetésével

A KRESZ tervezetében gyalogosok biztonsága továbbra is kulcsfontosságú szerepet kapna majd – írta az IndexA tervezetben a gyalogosok fogalmát is kiterjesztenék majd, ide tartoznának a különböző mikromobilitási eszközt – például kerékpárt, rollert – toló személyek, illetve a gördeszkázók, görkorcsolyázók is.

A tervezet megtiltaná a mobiltelefon-használatot az úttesten és vasúti átjárókban, illetve minden más, a figyelmet elterelő tevékenység is tiltólistára kerülne, mint például a zenehallgatás vagy az üzenetírás az átkelés ideje alatt.

Az elektromos rollerek is kiemelt helyet kapnának a KRESZ új tervezetében, ahol konkrétan meghatároznák azok közlekedési szabályait is, beleértve a sebességhatárokat, illetve a rájuk vonatkozó előírásokat. A rollereket teljesítményük alapján két kategóriába sorolnák: a nagyobb teljesítményű eszközökre már a segédmotoros kerékpárokra vonatkozó szabályok lennének érvényesek.

Új táblák is lesznek

A reform részeként új jelzőtáblák is megjelennek az utakon, például a „városcentrum” vagy a „kerékpáros utca” megjelölések. A közlekedésbiztonság fokozása érdekében az új KRESZ kötelezővé tenné a tanulói „T” betűs matricák elhelyezését, a jogosítvány megszerzését követő két évben, az idős vagy csökkent vezetési képességű sofőrök járművein pedig akár „Seniors” feliratú matricákkal is találkozhatunk a jövőben

Pásztor Liliána
Pásztor Liliána
Újságíró, szerkesztő
Pásztor Liliána a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kommunikáció és média szakos hallgatója. 2024-ben csatlakozott a Dívány szerkesztőségéhez.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.

Testem

Ez a gond a méregdrága ételallergia-tesztekkel: felesleges diétára kényszeríthetnek

Hasfájás, bőrkiütés vagy puffadás gyötör, ezért elhatározod, hogy kideríted a rejtélyes okot, és befizetsz egy számtalan élelmiszert felsorakoztató, méregdrága ételérzékenységi tesztre? Jobb, ha óvatos vagy: a szakemberek szerint a piacon elérhető vizsgálatok jelentős része klinikailag teljesen megalapozatlan, a pozitív eredmények pedig sokszor csak azt mutatják meg, mit ettél vacsorára, nem azt, hogy beteg vagy. A téves laborleletek miatt nők, férfiak és ami a legrosszabb, fejlődésben lévő gyerekek kényszerülnek drasztikus, teljesen felesleges diétákra.