Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
A 20. századi magyar történelem egyik kevéssé ismert korszaka a román megszállás: 1919 áprilisától novemberig a román hadsereg fél Magyarországot elfoglalta. A katonai diktatúra során módszeresen kifosztották az országot, többek között a gyárak gépsorait, a lovakat és a kórházi vaságyakat is Romániába küldték. Sőt, amikor kivonultak, vitték magukkal Budapest összes telefonkészülékét is.
1919. augusztus 4-án Budapesten a Rákóczi úton, a Baross utcában és az Üllői úton román katonák jelentek meg. A csapatokat lovas kürtösök vezették, utánuk következtek a lovas katonák, majd a gyalogos tüzérek. Vezetőjük, Holban tábornok azzal fenyegetőzött, hogy ha ellenállást tapasztal, bombázni fogja a magyar fővárost.
A proletárdiktatúra egy hónapja lemondott vezérkari főnöke, Stromfeld Aurél tudomásul vette az inváziót, majd a Kálvin térnél maga is összetalálkozott a román katonákkal, akiket a proletárdiktatúra által igencsak meggyötört lakosság nem mindenhol fogadott ellenségesen:
„Az élen lévő román csapatokat a Kálvin térnél értük utol, és a román tiszteket virágokkal láttuk feldíszítve, amelyeket az útvonalon kaptak. Ez volt a legrettenetesebb, amit megéltem”
– jegyezte meg Stromfeld. Rövidesen Budapest utcáin román és magyar nyelvű falragaszok, a lapokban pedig román és magyar nyelvű rendeletek tűntek fel. De hogyan jutottunk idáig? A válaszokért legalábbis 1916-ig kell visszamenni.
Magyar katonák Bukarestben
1916 augusztusában, amikor már több mint két éve tartott az első világháború, és többé-kevésbé mindenki számára világossá vált, hogy a katonák abban az évben sem fognak hazaérni, mielőtt lehullanak a falevelek – ahogy azt még 1914-ben Ferenc József ígérte –, az antant és a Román Királyság titkos egyezményt írt alá Bukarestben. A paktum szerint, ha Románia az antant oldalán belép a háborúba, jelentős területekkel bővítheti határait: megkapja Bukovinát, Erdélyt, a Partiumot, az egész Bánságot, sőt, határait egészen a Tisza vonaláig kiterjesztheti. A románok nem sokat teketóriáztak: augusztus 28-án támadást indítottak a Monarchia ellen, ám várakozásaikkal ellentétben nem tudtak győzni: vereségek sorozata következett, sőt, az osztrák–magyar és a német haderők még Bukarestet is elfoglalták.
Kaotikus korszak
Az első világháborút követően Románia a győztes hatalmak között találta magát. 1918 novemberében az Osztrák–Magyar Monarchia fegyverszüneti megállapodást írt alá Padovában, s mivel csapatait visszavonta, megnyílt az út a román hadsereg előtt: 1919 tavaszára egész Erdélyt elfoglalták.
Magyarországon ekkor már teljes volt a káosz.
1918 őszén az őszirózsás forradalom eredményeképpen Károlyi Mihály került a miniszterelnöki székbe, de alig fél év múlva le is mondott: szembesülve a győztesek további területi igényeivel, átadta a hatalmat Kun Bélának és a kommunista pártnak.
A románok a Tisza vonaláig nyomultak
1919. április 16-án a román hadsereg benyomult Magyarországra. Gyors ütemben haladtak előre: egy hét múlva megtörtént Gyula és Debrecen megszállása, április végére pedig gyakorlatilag a Tisza vonaláig minden jelentős magyar város román kézre került, Nyíregyházától Hódmezővásárhelyig. Júniusban némi remény mutatkozott a helyzet rendeződésére: a szövetségesek azt ígérték, hogy figyelembe fogják venni a magyar igényeket a térkép újrarajzolásakor. Arra utasították a románokat, hogy vonják vissza csapataikat a Tiszántúlról, ők viszont ezt csak akkor lettek volna hajlandóak teljesíteni, ha a magyar hadsereget leszerelik. Ezt Kun Béla visszautasította, a románok pedig 1919. július 31-én átlépték át a Tiszát, és megindultak Budapest felé. Másnap Kun Béla elrepült, és a „dicsőséges” 133 napnyi proletárdiktatúra is véget ért.
Román katonák Budapesten
1919. augusztus 3-án az esti órákban Rusescu tábornok vezetésével néhány száz román lovas katona érkezett Budapestre.
Két ágyút cipeltek magukkal, ezeket Kőbánya határában hozták működésbe: egy órán át lőtték a városrészt, nagy riadalmat keltve a lakosságban.
A Magyar Vörös Hadsereg ekkor már csak romjaiban létezett – bár akadtak ellenállók, ők sem tudták megakadályozni, hogy a román hadsereg megszállja a magyar fővárost. A románoknak szimbolikus jelentőségű volt Budapest elfoglalása, nem utolsósorban a három évvel korábban történtek miatt, amikor a német-oszták-magyar hadsereg Bukarestben katonai közigazgatást vezetett be.
A Gellért Szállóból irányították a diktatúrát
Voltaképpen ugyanez történt Budapesten is. Miután fél napig mindössze négyszáz katona tartotta megszállva a magyar fővárost, megérkezett az erősítés, és megkezdődött a főváros kifosztása. A románok a budapesti Gellért Szállóban rendezték be főhadiszállásukat, a közkatonák pedig a budapesti laktanyákban tartózkodtak, de például a Várban lévő királyi lovardába is beköltözött egy lovasszázad. A pesti Duna-part szállodáiban a prominens román tábornokokat szállásolták el.
A román megszállás Budapesten
A középületekre, köztük a Budavári Palotára és az Országházra kitűzték a román zászlót, a magyar politikusok telefonjait lehallgatták. Összegyűjtötték a fegyvereket, az ellenállókat kegyetlenül megbüntették vagy kivégezték. Tilos volt egyenruhát viselni, a lefegyverzett rendőrök és csendőrök mellé román megbízottakat jelöltek ki.
Mindenütt román katonák voltak, a pályaudvarokon, a postán, a hidak közelében, az utcákon.
Éjjel kijárási tilalom volt érvényben, a sajtót cenzúrázták: a korabeli lapok fehér hasábokkal, a címlapon censurat felirattal jelentek meg, első oldalukon román és magyar nyelven közölték az aktuális rendeleteket. A boltokban alig volt áru, a telefonok használatát betiltották. Ha valaki vidékre szeretett volna utazni, külön engedélyt kellett kérnie, amit persze kenőpénzért kaphatott csak meg.
Magyarország kifosztása
A legfontosabb cél azonban Magyarország azonnali és minél teljesebb kifosztása volt: Ion I. C. Brătianu miniszterelnök meggyőződése volt, hogy ezt teljes joggal teszik, cserébe a német-osztrák-magyar hadsereg 1917-ben és 1918-ban tanúsított magatartásáért. A kifosztás igen szervezetten zajlott, vittek szinte mindent: bort, gépeket, lisztet, terményeket, takarmányt, jószágokat.
A tiszántúli lovak több mint fele Romániába került, de leszereltették a malmokat, elhordták a kórházakból a vaságyakat, valamint a mozdonyokat és a vasúti kocsikat is Romániába küldték.
1919. október 5-én még a Nemzeti Múzeum műkincseit is elszállították volna, ha azt az amerikai katonai misszió vezetője meg nem akadályozza.
A megszállás vége
A románok végül 1919. november 14-én hagyták el Budapestet. A laktanyákban áldatlan állapotok uralkodtak:
„Nem akadt egy teljesen ép ablak sem. A padlódeszkák feltépve, minden szoba tele emberi ürülékkel”
– írta egy szemtanú. De több iskola, kórház és raktár is feltörve, kifosztva köszöntötte a román megszállás végét. A legkülönösebb talán mégis az, hogy magukkal vitték a főváros összes tűzoltókészülékét és telefonját. Pedig két nap múlva is lett volna miről beszélni telefonon: ekkor vonult be a Nemzeti Hadsereg élén Horthy Miklós Budapestre. (A cikk írása során a korszak kiváló ismerőjének, Perczel Olivérnek a szövegben linkkel jelzett tanulmányaira támaszkodtam.)
Ha szívesen olvasnál arról is, hogyan éltek az 1920-as évek elején a vagonlakók, ezt a cikket ajánljuk.
