Nem minden nyugdíjas jogosult a korrekcióra idén: lesz, akinek nem jár pluszpénz

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Kiegészítő nyugdíjkorrekciót kapnak a nyugdíjasok, de nem mindegyikük. A szakértő emlékeztetett, hogy a jogosultság feltétele a nyugdíjba vonulás idejétől függ, így azok, akik 2025-ben vonultak nyugdíjba, nem jogosultak rá.

Az Adópraxis.hu-n Molnárné dr. Balogh Márta összegezte, kinek jár valójában az idén ősszel esedékes kiegészítő nyugdíjkorrekció, és kik azok, akik hiába várják majd a pluszpénzt. 

A szakértő összegzése értelmében a 2025. novemberi kiegészítő nyugdíjemelésben csak azok fognak részesülni, akik 2024-ben minimum egy napig, tehát 2024. december 31-én, illetve 2025 januárjában is nyugellátásban részesültek. Azok, akik a nyugdíjigénylést 2025-re halasztották, az év végi emelésben és a tizenharmadik havi nyugdíjban is

csak 2026-tól részesülhetnek.

A nyugdíjkorrekcióra jogosultak novemberben kapják meg az összeg első részletét
Fotó: MoMo Productions / Getty Images Hungary

Nem minden nyugdíjas jogosult a korrekcióra

Ha tehát valaki a 2025-ös év folyamán töltötte be 65. életévét, vagy kérvényezte a Nők40 szabályai szerint a nyugdíjazását, idén még nem kaphat korrekciót. Azoknak, akik már 2024-ben is kaptak nyugdíjat, idén november és december során,

Idézőjel ikon

két részletben érkezik majd a korrekció összege, ami egy átlagos nyugdíjas esetén körülbelül 51 ezer forintot jelent majd.

Az első részlet, 47 200 forint a novemberi nyugdíjjal, a fennmaradó összeg pedig december folyamán érkezik meg számukra. 

Jövőre annak is jár a korrekció, aki idén még nem kaphat
Fotó: J_art / Getty Images Hungary

Aki kimaradt idén, jövőre megkaphatja

Akkor is igaz mindez, ha a nyugdíjjogosultság már 2024-ben bekövetkezett, de a annak igénylését valaki elhalasztotta 2025-re. Mivel mindazoknak, akik az idei évben vonultak nyugdíjba, az ellátás összegét a

Idézőjel ikon

2025-ös számítási szabályok alapján határozták meg,

ugyanúgy csak 2026-ban részesülhetnek az éves nyugdíjemelésben, amennyiben arra jövőre is szükség lesz az előre jelzett és a valódi infláció különbsége miatt.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Egy lélek sem lakik a menekülő keresztények szigetén: ma már csak egy magányos templom őrzi Nozaki titkát

Több mint 250 éven át titokban őrizték hitüket azok a japán keresztények, akik a hatóságok elől az ország legtávolabbi szigeteire menekültek. Nozaki az egyike volt azoknak az elszigetelt menedékhelyeknek, ahol a kereszténység követői a vallási tilalom ellenére is fenn tudták tartani közösségeiket. Noha a Nagaszaki prefektúrához tartozó apró sziget ma már lakatlan, különös múltja miatt mégis sokan kíváncsiak rá.

Világom

Betiltották a középkorban a gombot: nők nem viselhették

A pazarlás visszaszorítása érdekében egészen szélsőségesnek tűnő rendelkezések korlátozták a középkori olasz városok lakóinak kinézetét. Többek között gombot sem hordhatott mindenki, de a hajviseletet és az otthoni öltözködést is szabályok közé szorították.

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.