Félelmet és dühöt keltő tény, hogy ma Magyarországon nem lehet akármilyen ruhában biztonságban utcára menni, mert bármikor lefotózhatnak és közszemlére tehetnek százezrek előtt. Az, hogy ezt egy országos lap támogatja, komoly erkölcsi kérdéseket vet fel. Vélemény.
Emberként, nőként és anyaként is igyekszem a környezetemben élők számára nyilvánvalóvá tenni minden tettemmel azt, hogy mások határainak tisztelete alapvető érték. Az pedig, hogy szándékosan nem azt írom, hogy a gyerekeim számára, hanem általánosabban fogalmazok, egy súlyos társadalmi hiányosságra kíván rámutatni. Amint ugyanis az az ország ingyenes bulvárlapjának tegnapi számából nyilvánvalóvá válik,
az emberi méltóság tiszteletét elsajátítani nemcsak a fiatalabb generációk számára szükséges.
Vélhetően felnőtt emberek tömegei küldtek be fotót a Metropol ”minél rövidebb, annál jobb” összeállításához az utcán rövid ruhában lefotózott lábú nőkről-lányokról. Az eset kapcsán természetesen annak jogi problematikája is felmerül, a baj azonban túlmutat ezen.
Tényleg annál jobb, minél rövidebb?
A szexizmus, az alá-fölérendeltség mindennapos megjelenése szinte együtt lüktet a társadalommal, azonban a médiaetika valahogy mindig is igyekezett ezen kívül maradni, főként abban a kontextusban, hogy felbujtó legyen.
Maga a felhívás vonatkozhatott volna bármilyen hosszú-rövid ellentétpárokkal operáló témára,
és igazán kíváncsi lennék, hogy érkeztek-e képek vajon a legendásan hosszú budapesti villamos mellett parkoló kismotorról, vagy egy hosszú hajú lány mellett álló, kopaszodó öregúrról? Annyi, de annyi lehetősége lett volna még a képszerkesztőnek is válogatni, vagy egyszerűen ejteni a témát, ha úgy látta, kifejezetten csak a szoknyák és a lábak tematikája ragadta meg olvasóközönségüket.
Vajon az egyszeri bulvárolvasót mi vezérelhette akkor, amikor a kánikulában sétáló nők ruháit vizsgálva, lopva elkattintotta a telefonját a metrón? Vajon mi vezérli azt a férfit, aki fiatal lányokat fotóz a buszon, vagy melléjük ülve illetlen mozdulatokat tesz? Vajon mi vezérli azt a férfit, aki ösztöneinek engedve, bármiféle gát nélkül rácsap a mellette elhaladó nő fenekére az utcán? Netán hazáig követi, sőt: lábát az ajtónyílásba téve utána is megy?
Vajon hol van a határ egy viccesnek szánt fénykép és a zaklatás, netán az erőszak között?
És vajon ezek a férfiak hallottak-e a Motherless-ügyről, mely a teljes világsajtót bejárta? Ha valaki nem tudná, miről is van szó: idén télen fogtak el Berlinben egy magyar férfit, aki magyar nőkről készült fényképeket töltött fel egy német pornóoldalra, melyen lefejezve vagy átvágott torokkal szerepeltek. A bosszúpornó egy egészen új fajtája már nem csupán a kicsinyes visszavágásról szól, igenis vannak emberek, akiknek a szexuális aberrációja egészen extrém formát ölt. És hiába született az internetes agresszióról törvény,
a nyomtatott lapokon kezünkbe nyomott agresszióval vajon mi a helyzet?
Nem egy generáció problémája a szexizmus
Amikor azt hallom a kamasz lányomtól vagy az osztálytársaitól, hogy azért nem vesznek fel szoknyát, rövidnadrágot vagy konfekcióméretben megfelelő ruhákat, mert egyedül közlekednek iskolába, és rendszeresen zaklatásként élik meg a felnőtt férfiak figyelmét, az nem csak bennük kelt félelmet.
Amikor rá kell szólnom a velem egy buszon utazó férfira, hogy törölje ki a képeit, és tegye el a telefonját, amivel egy gyerekkorú lányt fényképez nagy elánnal, hátulról, nem lepődök meg azon, hogy van befogadókészség ezekre a tartalmakra. Ennek ellenére szeretném, ha nem így lenne. Szeretném, ha a kamasz fiam majd rászólna arra, aki suttyomban fotózza a lányok lábát a buszon, ahogy azt is, hogy legyen olyan felnőtt, aki kiáll mellette, és nem csak félrenéz. Ebben egy díjjal is elismert lapnak, melyet akár már alsó tagozatos kisfiúként is kézbe vehet valaki napról napra, igencsak hangsúlyos szerepe lehetne.
Nem volt egy ép eszű, helyes erkölcsi érzékkel bíró ember a szerkesztőségben, akinek eszébe jutott volna, hogy akár az ő anyja, lánya, testvére, barátnője is szerepelhetett volna a beküldött képeken, ha éppen melege van aznap, és rossz metróra száll fel?
Érték, minőség és fotógyűjtemény: megfér vajon egymás mellett?
A Metropol országos elérésű, ingyenes lap, amit bárki kézbe vehet korosztálytól függetlenül, hiszen bármelyik kisiskolás kihúzhatja a tartóállványból. Deklaráltan az "utca hangjaként" hivatkoznak magukra hitvallásukban, hangsúlyozva, hogy néhány éve elnyerték az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat Kommunikációért Nívódíját.
Ennek ellenére egy olyan témának adtak most teret, mely se nem érték, se nem minőségi tartalom, se nem nívó az újságírást tekintve.
Van, ahol egy ilyen fotó bűncselekmény
Az upskirting, vagyis a szoknya alá, a test alsó felét a látvány közepébe helyező fényképezés több európai országban bűncselekménynek számít, van, ahol plakátok figyelmeztetik például a mozgólépcsőn utazókat, hogy még saját magukat fotózva is figyeljenek arra, hogy másról ne készüljön véletlenül sem előnytelen, zaklatónak is minősülő fotó. A szexuális zaklatás egy sok helyen minősített formája, mely ugyan hazánkban még nem számít bűncselekménynek, de talán érdemes lenne megfontolni. Mert bármikor bármelyikünk áldozatul eshet, ha valaki szerint vagy valamilyen szögből, utólag szerkesztve rövidnek tűnő szoknyát vagy nadrágot vesz fel.
A zaklatás felnőttek és gyerekek között is általános jelenség. De mit tehet egy szülő, ha gyermeke érintett benne? Olvasd el ezt a cikkünket is.
