Hamarosan fontos küldeményt kézbesít a posta, már igényelni sem kell 80 év fölött a gondosórát

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Juhász Roland, a program vezetője bejelentette, hogy a 80 év felettieknek mostantól minden vármegyébe igénylés nélkül kiküldik a jelzőeszközt, melyet a Magyar Posta fog kiszállítani nekik.

Hamarosan megérkeznek a gondosórák a 80 év felettieknek– olvasható a kormány.hu-n. Ahogy azt már a Díványon is megírtuk, az eddig is ingyenes szolgáltatást már igényelni sem kell, a 80 évet betöltötteknek rögtön kiküldi majd a Magyar Posta az eszközöket.

A most csütörtökön tartott sajtótájékoztató után Vitályos Eszter kormányszóvivő kijelentette:

Hamarosan (igénylés nélkül is) megkapják a gondosórát minden vármegyében.

Fotó: Már regisztráció nélkül is kiküldik az órákat, a postás hozza majdSoós Lajos / MTI

A gondosóra lehetővé teszi az azonnali segítségkérést, csupán egy gombnyomással tárcsázza a folyamatosan elérhető központot, így szinte bármilyen helyzetben alkalmas lehet a gyors segítségkérésre.

A gomb lenyomása után mindössze 20 másodperccel veszi fel a diszpécser a segítségkérővel a kapcsolatot, órába épített mikrofon és hangszóró is segíti a könnyű a kommunikációt. Ezenkívül elesésérzékelőt és GPS-helymeghatározót is tettek a készülékbe, így ha az órát nagy ütés éri, hívás nélkül is érkezhet a segítség.

Idézőjel ikon

A kormányszóvivő azt is kiemelte, hogy: naponta 3000 jelzés érkezik a diszpécserközpontba.

Az eszköz, melyet már több mint 750 ezren készhez kaptak, sokaknak segített már, eddig 40 ezer alkalommal mentettek életet a segítségével.

Mostantól minden 80 év feletti számíthat tehát a hamarosan megérkező gondosórára, amit a postás hoz majd. Miután átveszik a csomagot, a készülék feltöltését követően egy teszthívással egyeztethetik adataikat a központtal (ami során kontaktszemélyeket is meg kell adniuk), hogy biztosan simán menjen a segítségnyújtás.

Ha szeretnél még többet megtudni a Gondosóra program szolgáltatásairól, ajánljuk ezt a cikkünket.

Pozsgai Cicelle
Pozsgai Cicelle
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Villámkvíz: be tudod fejezni a híres verseket?

Vannak versek, amelyek lépten-nyomon szembe jönnek velünk még azután is, hogy feleltünk belőle az iskolában. Kvízünkből most megtudhatod, hogy mennyire emlékszel még az irodalomórák verseire.

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.