Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Sajnos néha azokat bántjuk, akik a legközelebb állnak hozzánk. Nem rosszindulatból, hanem fáradtságunkból, frusztráltságunkból, félelmeinkből fakadóan, vagy automatizmusból. A jó hír, hogy ezen lehet változtatni – néha elég egy gondolatnyi szünet, vagy egy kérdés, amit magadnak teszel fel.
Néha pont azokkal bánunk legélesebben, akiket a legjobban szeretünk. Akik mellett „levesszük az álarcot”, elengedjük magunkat. Nemcsak jó oldalunk, hanem feszültséggel terhelt részünk is utat tör. Mielőtt magunkat marcangolnánk, vagy a másikat hibáztatnánk, érdemes megnézni, hogyan lehet ezekben az esetekben másként reagálni.
Íme három gyakorlatias tipp, amik segíthetnek, hogy ne bánts másokat, amikor valójában nem is ez a szándékod.
1. Tényeket és saját érzéseket közölj a minősítés helyett
„Már megint szanaszét hagytad az edényeket!” – ismerős mondat? Az ilyen kezdések szinte automatikusan kiváltanak egy védekező, vagy még rosszabb: visszatámadó választ.
Marshall Rosenberg, az erőszakmentes kommunikáció (EMK) megalkotója szerint a békés párbeszéd alapja, hogy tényt mondunk értelmezés helyett.
Valahogy így:
„A pulton még ott vannak a poharak. Feszült leszek, amikor nem kerülnek vissza a szekrénybe az edények, mert nekem alapvető igényem, hogy rend vegyen körül. Számíthatnék rád abban, hogy a poharakat használat után te is elöblítsd és helyre tedd?”
A megfigyelés közlése – érzés kifejezése – szükséglet megfogalmazása – kérés kimondása egyszerűnek tűnik,
mégis forradalmi hatással lehet a kapcsolatokra. Nem arról szól, hogy ne mondjunk ki dolgokat – hanem arról, hogy a megfogalmazásunk ne legyen bántó.
A mindennapokban ez a kommunikációs technika kezdetben életszerűtlennek tűnhet, és vannak olyan szituációk, amelyekben valóban az lehet. De egyrészt, mint alapelvet is érdemes szem előtt tartani, vagyis a másik minősítése nélkül előhozni a problémánkat, és az azzal kapcsolatos saját érzéseinket, igényeinket kimondani, másrészt számos olyan helyzet is van, ahol működhet, ha a teljes folyamaton végigmegyünk.
Extra tipp: Bizonyos kényes szituációkban például akár „életmentő” is lehet. Társadalmilag elfogadott alapelv, hogy váláskor nem mondunk rosszat a gyereknek a másik szülőfélre. Igen ám, de a cikk szerzője szerint ugyanennyire fontos szempont, hogy ne hazudjunk. A szokásos: „Apa/anya ugyanúgy szeret minket, csak most ezzel a másik bácsival/nénivel él együtt, mert köztünk inkább baráti a viszony, ezért válunk el mindkettőnk akarata szerint” – adott esetben nem igaz. Hogyan mondjuk el, hogy szülőtársunk már nem szeret minket, egyébként is vagy másfél éve bunkó velünk, elzárkózik minden megoldási javaslatunk elől, és most elhagyott egy fiatalabb ember kedvéért? Így szóról szóra semmiképp, de az erőszakmentes kommunikáció eszközeivel, a gyerek életkorának megfelelően fogalmazva nyugodtan elmondhatjuk az igazságot is, illetve annak egy vállalható részét.
2. Ismerd fel, mikor vagy önmagad számára is veszélyes
A bántás nem mindig tudatos döntés. Sokszor egyszerűen csak tele a hócipőnk. Keveset aludtál, a gyerek egész nap nyűgös, a párod nem figyel rád, vagy számodra épp nem releváns témával nyaggat, dolgoznod kellene, közben megoldatlan konfliktusok terhe is nyomaszt – és egyszer csak kijön egy mondat, amit már a kimondás pillanatában visszaszívnál.
Hasznos, ha készítesz magadban egy saját „veszélytérképet”, vagyis átgondolod, hogy mikor vagy hajlamos túlreagálni a környezetedet. Milyen kockázati tényezők jellemzőek rád? Az éhség, a zaj, a sietség, a kontrollvesztés, a kialvatlanság?
Ha ezeket felismered, már tudsz a robbanás előtt jelezni, elvonulni, kérni. Egy egyszerű: „Figyelj, most ideges vagyok, kérlek ne szólj hozzám öt percig” – csodákra képes.
3. Tedd fel a kérdést: Ez most előre vitt minket?
Ha már elhangzott az a bizonyos mondat, megjegyzés, vagy akár vállrándítás – akkor sem késő. Akár magadban, akár hangosan, kérdezz valami ilyesmit:
Ez most hová vezetett?
Ez a kérdés nem bűntudatot kelt, hanem önreflexióra késztet. Segít a kapcsolatra fókuszálni, ahelyett, hogy elmerülnél a „kinek van igaza” játszmában.
Aki kérdez, már kilépett az automatizmusból. És ez a legfontosabb első lépés.
A szeretet nem mindig csendes, de lehet tudatos
Nem tudunk mindig tökéletesen reagálni. De ha elkezdjük figyelni, hogy miként is beszélünk, észrevenni, amikor túlreagálunk valamit, és kérdezni, hogy mi segítene most igazán, máris kapcsolódtunk önmagunkhoz és a másik félhez is.
Ha szívesen elmélyülnél a témában, ajánljuk a következő könyveket:
Marshall B. Rosenberg – A szavak ablakok vagy falak. Ez az EMK (erőszakmentes kommunikáció) alapkönyve, több kiadást is megért. (pl. Kulcslyuk Kiadó)
Dan Siegel, Tina Payne Bryson – A gyermeki elme – Agyfejlődés, konfliktusok, támogató szülői stratégiák(Kulcslyuk Kiadó) Olvasmányos, gyakorlatias szülőként is hasznos.
Brené Brown – Bátraké a boldogság
Több műve is elérhető magyar kiadásban. (HVG Könyvek)
John Gottman – Szerelmesek túlélőkönyve. Több könyve is megjelent magyarul, de nem mindegyik. Legismertebb alkotása: A jól működő házasság 7 alapelve (Harmat Kiadó)
Ha kíváncsi vagy a kérdéssorra, melyet kitöltve közelebb kerülhetnek egymáshoz a párok, ezt a cikket ajánljuk.
