Titkos pesti múzeumban fedeztük fel a régi idők számítógépes játékait

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A számítógépes játékok töretlenül csábítják a gyermekeket és a felnőtteket közel fél évszázada. Megtaláltuk az elsőket, meg is mutatjuk, milyenek voltak a hőskor szórakoztató gépei. Te emlékszel még rájuk?

Lassan 50 éves múltra tekint vissza a kvarcjáték. A budapesti Game City üzlete nem egy darabot rejt a már-már relikviaként számon tartott, apró, kézbe vehető számítógépes játékokból. Az ő segítségükkel kalauzolunk el a LAN partyk előtti hőskorba videónkban. 

Azok a lélekben még fiatalok, akik a 80-as években voltak gyerekek, szinte minden bizonnyal láttak már hasonlót: az apró gombokkal ellátott, kezdetleges japán számítógépes játékok egykor zsebben elfértek. Akadt köztük fekete-fehér, színes, sőt egy idő után már animált is, majd jöttek az egyre nagyobb példányok, melyeket már nem lehetett olyan könnyen magunkkal vinni. A rendszerváltoztatás időszakában a televíziókhoz is csatlakoztathattuk az első játékgépeket. Nézd meg videónkban, milyenek voltak:

A régi számítógépes játékok reneszánszát éljük

A mai napig fel-feltűnik egy működő példány az aukciós oldalakon, van amikor elképesztő, több tízezres licitekért talál új gazdára. A japán Nintendo egyik mérnökének ötlete nyomán, a nemzetközi sikereket elérő game boyokat megelőzően adta ki idén 45 éves Game & Watch sorozatát. A kvarcjátékok legnagyobb újítása az volt, hogy nem pixelekben jelenítették meg a játékpályát, hanem folyadékkristályok segítségével. Ennek köszönhetően az akkori lehetőségekhez mérten igazán kiforrott grafikát sikerült megalkotniuk. 

Te játszottál régen kvarcjátékkal? Szavazz!

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.