Így szakíts jól: az sem mindegy, hogyan időzíted

Olvasási idő kb. 4 perc

Nyakunkon a Valentin-nap, gyakorlatilag már január eleje óta tele vannak a boltok szivecskékkel, nem is nagyon találkozni másmilyen reklámmal, csak olyannal, ami a szerelem ünnepét hirdeti. De mi van akkor, ha a kapcsolatunk éppen nem abban a fázisban tart, hogy bármit ünnepelni lehetne, vagy akár éppen már inkánn a szakításon gondolkodunk? Van optimális időpont a különválásra? Szakértőnk válaszolja meg a kérdést.

Szakítani senki sem szeret, és nem is jó érzés, de az élet velejárója, hogy kihűl a szerelem, hogy két ember más célokat fogalmaz meg idővel, és nem tudják összehangolni ezeket, vagy egyszerűen a kémia, ami addig átlendítette a párt a problémákon, már nem működik.

A szakítás ezért is nehéz

„Elengedni valakit, akivel hosszabb vagy rövidebb ideig együtt voltunk, nem csak azért megterhelő, mert veszteséget élünk át, hanem azért is, mert nem szeretjük a változást, márpedig egy szakítás akár óriási változásokat is hozhat az életünkbe” – mondja dr. Séllei Beatrix pszichológus, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem docense. 

A szakítás miatt akár költözésre is sor kerülhet
Fotó: Mixmike / Getty Images Hungary

Előfordulhat, hogy el kell költöznünk onnan, ahol laktunk, megváltoznak a mindennapi rutinjaink, akár olyan egyszerű dolgok is, hogy mit eszünk vagy mikor fekszünk le aludni. Ezek apróságnak tűnnek, de ezeket egyszerre átalakítani sok szempontból – fizikailag, anyagilag, érzelmileg – kihívást jelenthet. A pszichológus szerint sokszor ezért is halogatjuk a szakítást

Idézőjel ikon

Ne áltassuk magunkat, bármennyire is az a szándékunk, hogy a lehető legfájdalommentesebben jöjjünk ki egy kapcsolatból, illetve amennyire csak lehet, ne bántsuk meg a másikat, ez hiú ábránd.

A veszteség érzete mindkét félben ott lesz, még akkor is, ha egyetértenek abban, hogy a kapcsolat már nem működik. Ez az optimális eset. 

Ha mégis mi állunk elő a farbával, akkor a legjobb, amit tehetünk, hogy empatikusan kezeljük a helyzetet. „Ha eddig párkapcsolatban voltunk, akkor jól ismerjük a másik működését, sejthetjük, hogy, mik azok a mondatok, amik biztos, hogy ellenállást váltanak ki belőle, és mik azok, amikre pozitívan reagál. Ha ezeket összegyűjtjük magunkban, azzal már sokat tettünk azért, hogy ez ne egy drámai beszélgetés legyen” – tanácsolja a szakértő.  

Az ideális pillanat

A rossz híreket nem lehet jól időzíteni. Ha már mi úgy érezzük, hogy mindent megtettünk a kapcsolat megreformálása érdekében, mégsem működik úgy, ahogy kéne, akkor nem érdemes halogatni a nehéz beszélgetést. 

A szakításra nincs ideális pillanat
Fotó: Vasyl Dolmatov / Getty Images Hungary

Ha szeretnénk a másikat valamelyest megkímélni, akkor azt javasolja a pszichológus, hogy egy viszonylag aktív időszakot válasszunk. „Ha az a kérdés, hogy hétfőn vagy pénteken szakítsunk – és nyilván ezt a példa kedvéért mondom – akkor érdemesebb a hétfő mellett dönteni, mert akkor a másik még egész héten bejár dolgozni, el tudja foglalni magát, viszi a munka, míg ha pénteken kapja a rossz hírt, akkor rászakad az egész, és a hétvége folyamán csak emészti magát, belesüpped a negatív érzelmekbe.” 

Ami még a szakértő szerint kifejezetten fontos, hogy a másik számára adjunk arra magyarázatot, miért szakítottunk, még ha ez csupán annyi is, hogy elmúlt a szerelem. Ugyanis ha van egy ok, akkor jóval könnyebb a helyzet feldolgozása is. 

Valentin-nap előtt vagy után szakítsunk?

A szerelmesek ünnepe természetesen behelyettesíthető a karácsonnyal, születésnappal vagy bármilyen más, számunkra vagy a társunk számára jelentős nappal. Séllei Beatrix szerint a fenti kérdésre akkor kapjuk meg a választ – saját magunktól – ha végiggondoljuk a helyzetet. Az alábbi felvetések segíthetnek ebben.

  • Hogyan viselném, ha egyedül kellene töltenem az ünnepet? 
  • Mennyire lenne igazságos az a másikkal, hogy ő készül az ünnepre, kiteszi a lelkét, én pedig azon gondolkodom, hogy szakítsak vele?
  • Tudnék én magam jó érzésekkel ajándékot válogatni valaki számára, akivel épp szakítani készülök? 

Ha rosszul éreznénk magunkat egyedül az ünnepen, vagy inkább egy jeles napoktól mentes időszakban tennénk meg a nehéz lépést, akkor az a válasz, hogy várjunk, de ha úgy tiszta a lelkiismeretünk, hogy az ünnep előtt adjuk ki a másik útját, akkor az. Ez mindenkinél egyéni, és nincs jó vagy rossz döntés ebben a kérdésben.  

Így kezeld a másik reakcióit

Mindenki a saját érzelmeiért felelős, tehát annak, aki szakít, nem feladata, hogy kezelje a másik szomorúságát, dühét vagy bármilyen negatív érzelmét” – mondja a szakértő. Az viszont véleménye szerint fontos, hogy kommunikációval megpróbáljuk kezelni a helyzetet, de csak addig, ameddig ez komfortos számunkra. 

Mindenki a saját érzelmeiért a felelős
Fotó: Paula DaniÃlse / Getty Images Hungary

Amennyiben viszont a másik fél agresszívvá válik, akkor a saját határaink és a testi épségünk megőrzése a legfontosabb.  

Ha minket tettek lapátra

A pszichológus szerint az a legfontosabb, hogy hagyjunk magunknak időt a történtek feldolgozására, és ha egy hozzánk közel álló esetleg álpozitív mondatokkal áll elő, mint például „úgysem volt hozzád való, majd jön másik, jobbat is találsz nála”, akkor ezeket igyekezzünk távol tartani magunktól, mert nem segítenek.  

Az sokkal többet használ, ha értékeljük magunkban a kapcsolatot, őszintén ránézünk, hogy mit csináltunk jól, mit rosszul, hol hibáztunk, miben fejlődtünk, mit kaptunk a másiktól. „A szakítás gyászfolyamat, nem lehet siettetni, és mindenkinél más, hogy mennyi időre van szüksége a továbblépéshez. Ha megengedjük magunknak, hogy keresztül menjünk ezen a folyamaton, akkor megerősödve jövünk majd ki belőle.

Ha kíváncsi vagy a Valentin-nap eredetére, akkor itt elolvashatod. 

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Becz Dorottya
Becz Dorottya
Becz Dorottya az ELTE Bölcsészettudományi Karán végzett magyar szakon, majd a Bálint György Újságíró Akadémia posztgraduális képzésén szerzett felsőfokú újságíró képesítést. Később elvégezte a Pécsi Tudományegyetem politológia szakát is. Karrierje során dolgozott online médiumoknál újságíróként, szerkesztőként, szövegíróként, valamint projektmenedzserként az állami és a privát szektorban egyaránt. Később szerkesztőként vállalt munkát ismert és kisebb könyvkiadóknál. Három mesekönyv és két felnőtteknek szóló kiadvány szerzője. A Díványnál 2025 januárjában kezdett dolgozni.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Elhunyt Edith Eva Eger

Elhunyt Edith Eva Eger író, klinikai pszichológus, A döntés című könyv szerzője. A magyar származású holokauszt-túlélő 98 éves volt.

Testem

Ezekben az esetekben lehet szükség EMG vizsgálatra

Az EMG-vizsgálat az izmok működését méri, és gyakran idegvezetéses vizsgálattal együtt segít feltárni az idegek, az izmok és a köztük lévő kapcsolat zavarait. Mutatjuk, milyen tünetek esetén lehet rá szükség.

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.

Mindennapi

Ez lesz az át nem vett mandátumok sorsa

A választási eredmények kihirdetését követően még mindig nem dőlt el véglegesen, hogy kik foglalják majd el helyüket az új Országgyűlésben, miután több vezető politikus is bejelentette, hogy nem veszi át mandátumát.

Világom

Kvíz: felismered ezeket az olasz édességeket?

Olaszország nemcsak a pizzáról és a tésztákról híres, hanem a világ egyik leggazdagabb édességkultúrájával is büszkélkedhet. A „dolce vita” hazájának számos édessége mára meghódította az egész világot.