A világ legszebb női nem is kellenek a férfiaknak: ez az oka

Olvasási idő kb. 3 perc

A szépség még mindig (túl?) előkelő helyen szerepel az értékrendünkben. Lehet egy nő rendkívül okos, tehetséges vagy bármilyen módon kiemelkedő, mindig megállapítjuk róla, szép-e. Ha igen, jön a mély irigység, pedig a világ legszebbnek tartott nőitől gyakran épphogy menekülnek a férfiak. Hogy is van ez?

Természetesen a jó megjelenés általában előnyökkel jár: kedvesebbek az emberek, olyan szívességeket is megtesznek, amiket másnak nem. Alapvetően feltételezzük, hogy aki vonzó, az okos is, és még sorolhatnánk. Ezek alapján szinte nevetségesnek is tűnik arról értekezni, melyek a szépség hátrányai. Hát egyáltalán vannak olyanok? S ha igen, nem jelentenek-e sokkal kisebb gondot, mint amelyek az átlagos vagy annál rosszabb külsővel leélt életben jelentkeznek?

A fő hátrány: munkahelyi problémák

A leggyakoribb nehézséget a mindennapi életben a munkahely jelenti. Képzelj magad elé egy bombázót, aki akármilyen decens kosztümben is feszít, kevesen veszik komolyan, csupán azért, mert szép. Sok helyen a kávéfőzésen sem jutnak túl dekoratív nők, mert egyszerűen biodíszletként használják őket – vagy mindenki attól tart, hogy a szoknyapecér férfi munkavállalók zaklatni fogják őket, amiből csak a balhé lesz. Ha ez ellen az érintettek szót emelnek, jó ötletekkel állnak elő, előrébb szeretnének jutni, kedvesen megmutatják nekik, hol a helyük, és egy percig sem veszik őket komolyan.

Ha pedig be tudták bizonyítani magukról, hogy okosak, kreatívak és kitartók is, akkor még ijesztőbbé válnak, hiszen a riválisok úgy vélik, külsejükkel együtt könnyebben jutnak előre, mint ők. Egyébként is: a szép nők menjenek feleségül egy hatalommal bíró főnökhöz, és járjanak vásárolgatni, ez a dolguk, nem igaz? Ne vegyék el a helyet egy keményen dolgozó, átlagos külsejű nőtől az irodában. Az meg sem fordul a fejünkben, hogy aki gyönyörű, annak is szüksége lehet az állással járó pénzre, intellektuális kihívásra, a munka örömére, hogy szeretné egymaga eltartani magát, vagy épp támogatni a családját. 

Gyönyörű és sikeres: ritka kombináció, hiszen a szépség a legtöbb munkahelyen inkább hátrány
Fotó: shapecharge / Getty Images Hungary

Senki sem barátkozik a szépségekkel

Hasonlóképpen, míg a szépség bizonyos körülmények között kifizetődik, magányossá is tehet. A nők ugyanis nem szeretik az abszolút befutó versenytársakat. A középiskolában már elkezdődik az utálkozás, vagy épp a cseppet sem őszinte barátkozás, aminek egyetlen célja az, hogy a gyönyörű lány után maradt csalódott fiúk figyelmét magukra tereljék, vagy lopjanak egy kicsit a szépséggel járó népszerűségből. Nagyon ritka az az igazi barátság, ami két nő között szövődik annak ellenére, hogy egyikük klasszisokkal jobb nő a másiknál. Helyette marad a nyílt vagy burkolt rivalizálás, beszólogatás, irigykedés, rosszindulatú feltételezés, például hogy az illető bombázó nem lehet kedves, önzetlen vagy vicces, egyszóval jó társaság és hű barát. Az ellenkező nemű, heteroszexuális férfiak pedig gyakran csak színlelik a barátságot, arra várva, hogy a szépség beleszeret a legjobb barátjába, s addig is örömmel veszi a flörtölgetést.

Azt feltételezik, hogy van valakijük

Ha már a kapcsolatoknál tartunk, a legnagyobb tévhit az, hogy minél attraktívabb valaki, annál könnyebben talál párt. Tény, hogy a szépség extra figyelemfelkeltő hatású, de jár vele egy sor feltételezés is, ami inkább megnehezíti az ismerkedést. Először is a legtöbb gyönyörű nőről a férfiak azt feltételezik, hogy foglalt – akkor is, ha nem az. Elképzelhetetlennek tartják, hogy ilyen külsővel nem élnek párkapcsolatban, házasságban, vagy nem csüngenek rajta fürtökben a hódolók. Így aztán nem is kezdeményeznek nála, hiszen még csak nem is feltételezik, hogy az illető szingli.

A nagyon szép nők emellett ki vannak téve a trófeavadászoknak is, akiket nem érdekel a személyiségük, csak szeretnék megszerezni egy újabb jó nő telefonszámát, figyelmét, odaadását, amivel később aztán hencegni lehet. További hátrányt jelent a zaklatók megjelenése, akik beszólogatnak, füttyögnek, és rossz esetben ennél tovább is mennek. Szinte közkincsnek tekintik a nőt és a szépségét, amiből szerintük kutya kötelessége megosztani a világgal valamennyit. Azok a férfiak pedig, akik fortyognak a dühtől, mivel úgy vélik, egy ilyen nőt soha nem kaphatnának meg, akár erőszakhoz is folyamodhatnak.
Gondoljuk mindezeket át, mielőtt elsárgulnánk az irigységtől egy gyönyörű nő láttán. 

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.