A magyarok egyik kedvenc étele véd a rák ellen a kutatások szerint

Olvasási idő kb. 3 perc

Ha vannak ételek, amiket jó eséllyel szinte mindenki kedvel, bizony komoly átfedés van az emberek ízlése között. A gyorsan elkészíthető – illetve könnyen megrendelhető sült finomság biztosan az egyik, amit bárki bármikor örömmel enne. A jó hír, hogy nem csak finom, egészséges is.

Ki más végezne egészségügyi témájú kutatásokat a pizzával kapcsolatban, ha nem az olaszok? A Milánói Egyetem kutatói a tradicionális olasz étel minden alkotóelemét górcső alá vették, s mint kiderült, kifejezetten alkalmas lehet bizonyos ráktípusok megelőzésére.

Nem csak a magyarok szeretik, világszerte az egyik legnépszerűbb étel a pizza. Története egészen az ókorig nyúlik vissza, s nem is az olaszok voltak az elsők, akik a kemencébe tették a kilapított kenyértésztát. Vergilius Aeneis című munkája az első, ahol írásban is említik az egykoron Dél-Itáliában élő görög kolóniák kedvenc eledelét. A recept lejegyzése pedig egy, Krisztus előtt két évszázaddal élt rómainak, Marcus Porcius Cato Maiornak köszönhető, aki Róma történetéről írt munkájában egy lapos kelt tésztát is megemlít,

„melyet olívaolajjal, fűszerekkel és mézzel édesítenek, és köveken sütnek meg”.

A manapság ismert pizza őshazája Nápoly, és mindössze százéves
Fotó: Yulia_Kotina / Getty Images Hungary

Mindenütt hamar rájöttek, hogy finom

De nem csak Európában volt népszerű a történelem kezdeti időszakában a jól megpakolt, sült lepény, Egyiptomban és Indiában is előszeretettel vegyítették a sült tésztát az országra jellemző ízvilágú szószokkal, zöldségekkel, de elég csak a magyarok másik kedvenc strandételére gondolnunk, hiszen a lángos és a pompos is nagyon hasonlóan és gyorsan elkészíthető. Maga a pizza elnevezés viszont jóval későbbi, a középkorból származik, és a lepényre használták szinonimaként. 

Az a pizza, amit manapság előszeretettel fogyasztunk, Nápolyból származik, s olyannyira fontos szerepet tölt be a város történetében, hogy még az első pizzakészítő mester neve – és a pizzéria is, melyben az első pizzának nevezett, paradicsomos-sajtos étel megsült – fennmaradt. 

Napi 30 millió pizzaszelet az USA-ban

Csak az Egyesült Államokban mintegy 350 szeletet rendelnek minden egyes másodpercben az emberek, ez 30 millió elfogyasztott pizzát jelent naponta. Az Egyesült Államok adja a globális pizzafogyasztás körülbelül egyharmadát. A statisztikák szerint a 2–19 év közötti gyerekek bizonyulnak a legnagyobb pizzaevőknek, 20%-uk fogyaszt heti rendszerességgel a finom, olasz ihletésű ételből, legszívesebben ebédre – ellentétben a felnőtt lakossággal, akik inkább vacsorára választják. A legtöbben a tengerentúlon pepperonis, illetve kolbászos verziót rendelnek. 

Raffaele Esposito 1899-ben vette fel az általa működtetett Pizzeria Brandi étlapjára a margherita pizzát, az étterem azóta is töretlenül süti a paradicsomos-mozzarellás lepénykéket. 

A milánói Mario Negri Farmakológiai Kutatóintézet munkatársai körülbelül tíz évvel ezelőtt kezdték el a pizza egészségügyi hatásait vizsgálni, kiemelt figyelmet fordítva az állítólagos rákmegelőző hatásaira, melyek már akkoriban is régóta terjedtek – bizonyítatlan – tényként. A vizsgálatok során valóban megerősítést nyertek a rákellenes hatásról szóló feltételezések. Kiderült ugyanis, hogy egyes ráktípusok ellen kifejezetten előny, ha rendszeresen – persze nem mindennap, minden egyes étkezésre – pizzát eszünk. 

A legtöbb pizzát a gyerekek eszik
Fotó: Sally Anscombe / Getty Images Hungary

IgNobelt érő kutatás bizonyította, hogy egészséges a pizza

A kutatók két különböző tesztcsoporton végeztek vizsgálatokat, az egyik csoport tagjai rendszeresen pizzát ettek, a másik csapat tagjai viszont kifejezetten elutasították a pizza jelentette csábítást, ezért is vehettek részt kontrollcsoportként a vizsgálatokban. 

Mint kiderült, azoknál, akik hetente legalább egyszer ettek pizzát, 59 százalékkal kisebb eséllyel alakult ki nyelőcsőrák, és a vastagbélrák kockázata is 26 százalékra csökkent. 

A kutatások ezt követően is folytatódtak, s az egyetem munkatársai a sokszor komolytalannak tartott, ám valójában rangos, de vicces kutatási eredményeket méltató IgNobel-díjat is megkaphatták gasztronómia és egészség kategóriában 2019-ben. 

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.