Fontos figyelmeztetés az autósoknak: újabb helyen korlátozzák a sebességet

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Az Attila út egy szakasza után újabb budapesti úton változik, hogy milyen maximális sebességgel lehet autózni: a Szentmihályi út egy részén az eddig megszokott 60 km/óra helyett 40 km/órára mérséklik a határt.

Új módszereket vet be a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) annak érdekében, hogy csökkentse a balesetek számát. A Közlekedésbiztonsági Stratégia célja ugyanis az, hogy 2030-ra 50 százalékkal kevesebb ember haljon meg közlekedési balesetben, 2050-re pedig senki – írja a Totalcar.

Van mit tenni az ügy érdekében: jelenleg hetente egy ember hal meg ilyen okokból.

 

Az autó sebessége meghatározó

A balesetek kimenetelét nagyban meghatározza a résztvevő járművek sebessége. 30 km/órával történő gázolásnál a gyalogosok 10 százaléka, 65 km/óránál 80 százaléka nem éli túl az ütközést.

Idézőjel ikon

A lakott területen belül általános 50 km/óránál a halálozási arány 40 százalék.

Ezért a BKK szakemberei – mesterséges intelligenciát is felhasználva – folyamatosan elemzik, hogy hol lenne érdemes csökkenteni a megengedett legnagyobb sebességet. Arról azonban szó sincs, hogy egész Budapest területén 30 km/óra sebességkorlátozást vezetnének be.

Érdemes figyelni, mert más utakon is csökkentik a jövőben az autók legmagasabb megengedett sebességét
Fotó: puhimec / Getty Images Hungary

Az elemzéseknek köszönhető, hogy nemrég az 1. kerületi Attila út Mikó utca és Alagút utca közötti szakaszán megváltozott a legmagasabb engedélyezett sebesség: a korábban megszokott 50 kilométeres óránkénti tempó helyett egy ideje már csak 40 kilométeres óránkénti sebességgel lehet autózni ezen a szakaszon.

További utakon csökkentik a sebességhatárt

Az Attila úthoz rövidesen egy másik útszakasz is csatlakozik. Megváltoznak ugyanis a szabályok a Szentmihályi útnak egy közel 1 kilométeres szakaszán, 60 km/óráról 40 km/órára csökkentik a sebességhatárt. És ezzel még közel sincs vége az ilyen típusú változtatásoknak. Bodor Ádám, a BKK mobilitásfejlesztési igazgatója elmondta:

Idézőjel ikon

„a további útszakaszokat hétről hétre folyamatosan vonják majd be a programba.”

Nem Budapest az egyetlen város, ahol így próbálják csökkenteni a balesetek számát, és a tapasztalatok azt mutatják, hogy a módszer hatásos. Londonban hasonló intézkedések után 46 százalékkal csökkent a balesetek és 25 százalékkal a halálos sérülések száma, Brüsszelben 55, Zürichben pedig 25 százalékkal kevesebben haltak meg a változtatások után az utakon.

 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Károsítja a fogzománcot, ha így fehéríted a fogad

A hófehér mosolyért sokan képesek szinte bármit bevetni, a közösségi médiát elárasztó házi praktikák és olcsó internetes fehérítők azonban súlyos árat követelnek. A citromlé, a szódabikarbóna és az agresszív fehérítő fogkrémek valójában visszafordíthatatlanul károsítják a fogzománcot, és kínzó fogérzékenységhez vezetnek. Hogyan működik a biztonságos, oxidáción alapuló fogorvosi fehérítés, miért kockázatosak az otthoni csíkok, és mit tud a piac legújabb, peroxidmentes csodafegyvere, a PAP-formula?

Offline

Magyar grófnő volt a kétes szerelmi ügyeiről híres Savoyai Jenő herceg fő bizalmasa: szép Loriként ismerték

Savoyai Jenő herceg nevét hallva mindenkinek a zseniális, kíméletlen törökverő hadvezér jut eszébe, akinek magánéletét és nők iránti hűvösségét rengeteg pletyka övezte a bécsi udvarban. Volt azonban egy lenyűgöző szépségű és rendkívül éles eszű magyar grófnő, Strattmann Eleonóra – vagyis a „szép Lori” –, aki előtt a merev stratéga minden falat lebontott. Palotája a hadvezér mindennapi menedékévé vált, ahol nemcsak kártyáztak, hanem sorsfordító politikai és hadi döntések is születtek.

Életem

Ezt teszik veled a reelsek és az állandó görgetés

A rövid videók görgetése komoly problémákat is okozhat hosszabb távon. Bár jó érzést ad maga az elfoglaltság, az önértékelésre, a koncentrációra és a kognitív képességekre negatívan hathat. Leszokni azonban nem könnyű róla, hiszen az agy jutalmazórendszerét aktiválja.

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.