Ezeket a tárgyakat tilos megtartani fémdetektor használatakor

Olvasási idő kb. 4 perc

A hétvégén rászántam magam, és megnéztem egy régebbi Indiana Jones-filmet, ez valahogy ugyanis kimaradt az elmúlt évtizedekben. Harrison Ford, bocsánat, Dr. Henry Walton az életét kockáztatja, hogy izzadságtól tapadó bőrfelszerelésével és páratlan régészeti ismereteivel felbecsülhetetlen értékű ereklyéket és úgy mellesleg, dögös hölgyeket szerezzen meg. Ma már szinte bárkiből válhat Indiana Jones (utánzat) egy pár tízezer forintos kütyüvel. De ez azért vet fel aggályokat. Mik a fémdetektor használatának szabályai?

És nem arról van szó, hogy a fémdetektorok nem vonzzák úgy a női nemet, mint Dr. Henry Walton, aki egy korbácscsapással magához szelídítette a makrancos táncosnőt (aki vonakodva bár, de elfogadta a csókot – nem is volt sok választása, lám, mennyire volt PC a filmipar 1984-ben). Inkább arról, hogy ma már bárki, tényleg bárki hozzájuthat egy olyan eszközhöz, amivel akár évezredek óta a földben nyugvó kincseket emelhet ki a napvilágra. És hiába a szabályozások, jelenlegi állás szerint lehetetlen lekövetni, hogy ki, mit és mikor kutat. A bárki fogalmi halmazába olyan emberek is beletartoznak, akik a régészeti leletekben csak a nemesfémet, a talált tárgyakban csak a személyes hasznot látják. Természetesen sokan vannak olyanok is, akik a múzeumokkal, régészekkel együttműködve végzik a tevékenységüket, szép sikereket elérve. Ám mielőtt rátérnék ezekre a sikerekre, nézzük meg, hogy hogyan lehet hozzájutni egy fémdetektorhoz, és mik a használatának szabályai.

A kincskeresés szabályai

Ha most elkezdünk böngészni a világhálón, a pár tízezer forintos eszközöktől a több százezer forintos fémkeresőkig bármilyen detektort megtalálunk. Pár kattintással, kevés pénzből is egészen használható darabokhoz juthatunk hozzá. Az eszközökben általában az a különbség, hogy milyen mélységben, milyen típusú fémet képes érzékelni, illetve mennyire pontosan szelektál a talált tárgyak között, milyen frekvencián képes dolgozni, stb. Mert ugye nem mindegy, hogy egy pár évtizede a földbe került sörösüveg kupakjáért vagy egy középkori pénzérméért ásunk órákat.

Az 1711 előtti kincseknél nem csak a tárgy anyaga számít, a múzeumoknak a kulturális örökség fontos
Fotó: Oleksandr Sadovenko / Getty Images Hungary

Szóval, kezdőként, miután átnéztük az összes fórumot, megvettük az első fémdetektorunkat, indulhat a kaland! Kisétálunk a felszerelésünkkel a vadonba lelőhelyet keresni, hogy megtaláljuk vele Attila hun vezér elveszett hármas koporsóját, vagy csak pár szép arany vagy ezüst ékszert, hogy igazán különleges, egyedi ékszerekkel lephessük meg szeretteinket. És itt követjük el az első hibát.

Megvásárolni ugyanis szabadon lehet a kincskeresés alapvető eszközeit. A használatához viszont több szabályt is be kell tartanunk. Az elvet a kulturális örökség védelméről szóló törvény adja meg:

Idézőjel ikon

A 2001. évi LXIV. törvény a kulturális örökség védelméről(Kötv.) 8. § (1) kimondja: A Magyarország határain belül a föld felszínén, a földben, a vizek medrében vagy máshol rejlő vagy onnan előkerülő régészeti lelet állami tulajdon, és e törvény erejénél fogva védelem alatt áll.

Innen érdemes kiindulni, de hogy mellőzük a több oldalnyi jogi szabályozás részleteinek ismertetését, pár ökölszabályt tanuljunk meg, amelyhez a Metaldetector honlapját is segítségül hívtam:

  • Régészeti célú fémkeresőzés engedélyhez kötött: ebbe a tárgykörbe tartozik bármely, emberi tevékenység által létrejött, 1711 előtt földbe, a föld felszínére, vízbe vagy barlangba került tárgyi emlék. Ennél fiatalabb emlékek kutathatók, de nem mindegy, hogy hol.
  • A fémkeresőzéshez szükséges a föld tulajdonosának engedélye. Tilos továbbá kiemelt régészeti lelőhelyeken kutatni, például, ha megtaláljuk a mohácsi csata pontos helyét, akkor nem kezdünk elveszett ereklyék, kardok, pénzérmék után kutatni, mert vétünk a törvény ellen.

Mi történik ha mégis egy nagy értékű, 1711 előtti kincsre bukkanunk? Azonnal fel kell függeszteni az ásatásainkat, a későbbi azonosíthatóság miatt dokumentálni kell a helyszínt, és értesíteni kell a területileg illetékes múzeum munkatársait. Viszont a szabályozás szerint:

Idézőjel ikon

A régészeti leletnek nem minősülő, kis értékű, gazdátlan tárgyakat legálisan megtarthatjuk, a nagy értékű, 1711 utáni kincsleletet, valamint az olyan tárgyat, amelynek jelenlegi tulajdonosa beazonosítható, be kell jelenteni a jegyzőnek.

A kincskeresők és régészek együttműködései szép eredményeket hoztak

Rácz Ákos, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Régészeti Intézetének adjunktusa szerint a civil fémkeresősök bevonásával a szakemberek számos estben komoly régészeti sikereket értek el. Az elmúlt években római kori, tatárjárás kori pénzérmék és egyéb fémtárgyak ezreit találták meg. A régészek és civil fémkeresősök együttműködésének köszönhetően kerültek napvilágra kora középkori aranyfüggők, kora Árpád-kori mellkeresztek, továbbá honfoglalás kori tarsolylemezek is. A civilek által talált leleteknek pedig több múzeum is rendezett időszaki kiállításokat.

A közösségi régészetből a szakemberek és a civilek is sokat profitálhatnak
Fotó: Martin Harvey / Getty Images Hungary

Aki pedig nem csak értékes tárgyakat akar találni, hanem régészekkel, muzeológusokkal együttműködve szeretne tanulni, kutatni, segíteni azt a felbecsülhetetlen jelentőségű munkát, amivel a hazai kulturális örökséget kívánják gyarapítani a szakemberek, akkor érdemes a közösségi régészetet választani

Ha érdekel, mennyi jutalom jár a Seuso-kincsek elveszett darabjainak megtalálásáért, akkor olvasd el ezt a cikkünket is!

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Szénási Pál
Szénási Pál
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.