Nagy a baj: részletfizetésre kérnek orvosi beavatkozásokat a magyarok

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A magánegészségügyben a szolgáltatók felismerték, hogy részletfizetési lehetőséget kell biztosítaniuk, ha a jelenlegi gazdasági helyzetben is meg akarják tartani pácienseiket.

Tavaly 15 százalékkal több időpontot foglaltak a magyar betegek a magánellátóknál, mint egy évvel korábban – hívta fel a figyelmet cikkében a Népszava. A lap szerint az érintetteknek csak 9-10 százaléka rendelkezik magánbiztosítással, a többieknek saját zsebből kell kifizetniük a költségeket.

Ezek a komolyabb műtétek esetében – amelyekre az államilag finanszírozott egészségügyben gyakran 8 hónapot kell várni – akár milliós tételek is lehetnek, amit nem mindenki tud egy összegben kifizetni. Sok egészségügyi szolgáltató emiatt részletfizetési lehetőséget biztosít.

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a szolgáltatók kamatmentes részletfizetési lehetőséget biztosítanak a pácienseknek, amit egy online hitelbírálat előz meg. Mivel a hitelbírálatot egy, a beteg számlájával összekötött algoritmus végzi, a folyamat körülbelül 10 percet vesz igénybe. Így lehetőség nyílik arra, hogy a beavatkozás költségeit 3-4 részletben fizessék meg.

A betegek a magánellátásban főleg a műtéteknél élnek a részletfizetés lehetőségével
Fotó: Morsa Images / Getty Images Hungary

Ez a gyakorlat a nagyobb műtéteknél korábban is elérhető volt, ám a részletfizetés lehetőségét a kisebb beavatkozásokat igénylő járóbeteg-ellátásban is be szeretnék vezetni. A meglehetősen magas, 20 százalékos lemondási ráta miatt ugyanakkor egyre több szolgáltató törekszik arra, hogy már az időpontfoglaláskor zárolja a kezelések költségét a betegek számlájáról.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Szénási Pál
Szénási Pál
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.

Testem

Ezért viselik rosszabbul a nők a kánikulát: biológiai oka van

A nők hormonrendszere nagy kilengésekkel működik, ami a hőháztartásukra is hatással van. Ezen felül a testük kevesebb izzadságot termel, amit csak később kezd kiválasztani, mint a férfiak szervezete. De nem elhanyagolhatóak a társadalmi egyenlőtlenségekből adódó okok sem.

Önidő

Ingyenes strandok a Balatonnál: ide menj, ha nem akarsz fizetni

Egy két felnőttből és két gyermekből álló család esetében a balatoni fürdőzés napi költsége akár a 10-15 ezer forintot is elérheti, így egyre többen keresik a szabadstrandokat. Jó hír a pihenni vágyóknak, hogy 2026-ban is több tucat olyan partszakasz várja a látogatókat a magyar tengernél, ahol teljesen ingyenes a csobbanás.

Édes otthon

Így teheted tönkre a kerted hőségben

A kert a hőségben a túlélésért küzd, ilyenkor azok a tevékenységek, amik egyébként fontosak, sokat árthatnak. Öntözni inkább csak kora reggel érdemes, a trágyázásra sem jó alkalom a kánikula, sőt, az ültetés is nagyobb körültekintést igényel, mert a növények túlélési esélyei drasztikusan csökkennek.

Szülőség

A férfiak még szeretnének gyereket, a nők egyre kevésbé – ez az oka

A családi egység, a partneri viszony, az egyenlőség megteremtése egy párkapcsolatban vagy egy gyermeket nevelő családban továbbra sem zökkenőmentes. A fiatal nők pedig anyáik példáján látják: az, hogy karriert építhetnek, nem jelenti azt, hogy anyaként és feleségként kevesebb lenne a teendőjük, sokkal inkább olyan, mintha két-három, egész embert kívánó szerepben is egyszerre kellene helytállniuk

Testem

Ez történik a szemeddel, ha kinyitod a klóros medencevízben

A nyári kánikulában sokan imádnak a víz alatt úszkálni, búvárkodni, miközben tágra nyitott szemmel fürkészik a medence alját. Aztán a partra lépve jön a feketeleves: a szemünk ég, szúr, vörös lesz. Bár hajlamosak vagyunk mindezért egyedül a klórt hibáztatni, a háttérben valójában egy sokkal összetettebb kémiai játszma áll.

Édes otthon

Ne dobd ki ezt a konyhai hulladékot: kincset ér a kertedben

Gondolj csak bele: megeszel egy banánt, a héja pedig egyetlen laza mozdulattal landol a szemetesben, esetleg a komposztálóban. Pedig ezzel a szokással a kerted egyik legértékesebb, teljesen ingyenes tápanyagforrásáról mondasz le. A tapasztalt kertészek már régóta ismerik ezt a filléres trükköt, de most te is megtudhatod, miért lesz a banánhéj a rózsáid és virágágyásaid megmentője a nyári szezonban.

Testem

7 alattomos tünet, ami rákot is jelezhet

Szervezetünk mindennapos apró jelzéseit könnyű ráfogni a stresszre, a fáradtságra, egy nehezebb munkanapra vagy az idő múlására. A legtöbb makacs vagy kellemetlen panasz mögött szerencsére valóban ártalmatlan, könnyen kezelhető probléma áll. Vannak azonban olyan alattomos tünetek, amelyeket egyetlen alkalommal sem szabad elintézni egy vállrándítással. A korai felismerés ugyanis életet menthet.

Világom

Tojássárgájával építették Európa egyik leghíresebb hídját

Prága macskaköves utcáin sétálva szinte lehetetlen kikerülni a fenséges Moldva folyón átívelő Károly hidat. A gótikus remekmű évszázadok óta dacol a pusztító árvizekkel, a háborúkkal és a hömpölygő turistaáradattal. De vajon mi a titka ennek a rendkívüli szilárdságnak? A legenda szerint nem más, mint a tojás. Egészen pontosan több ezer láda tojás, amit az építkezéshez használt habarcsba kevertek.