Negyven százalékuk nem beszél, sokan színekben és képekben gondolkodnak

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az autizmus már Magyarországon is több tízezer családot érint. Az autizmussal élő fiatalok életlehetőségei pedig nem túl kecsegtetőek. Az autizmus világnapjára most autista művészek álmodtak különleges grafikákat konyhai kiegészítőkre, amelyek limitált számban beszerezhetők az Autistic Art Alapítvány webshopjában. A befolyt összegből a magyarországi civil fenntartású autista lakóotthonokat támogatják, melyekben az érintettek méltó körülmények között élhetnek, akár életük végéig.

Az április 2-ai autizmus világnapjához kapcsolódva szeretné felhívni a figyelmet az Autistic Art Alapítvány és a Gorenje Magyarország arra a sajnálatos tényre, hogy igen kevés hazánkban az olyan intézmény, ahol az autisták 16 éves koruk után emberhez méltó körülmények között élhetnek életük végéig: ahol dolgozhatnak, szüleiket tehermentesíthetik, és személyre szabott terápia mellett megőrizhetik képességeiket, fejlődhetnek, vagyis a társadalom hasznos tagjai lehetnek akár a súlyosabb autizmussal élők is. 

Sokan színekben és képekben gondolkodnak

„Az autizmussal élők közül sokan komoly nehézségekkel küzdenek a gondolkodás, a szociális kapcsolatok és a kommunikáció terén. Az érintett fiatalok mintegy 40 százaléka egyáltalán nem beszél. Sokan közülük színekben és képekben gondolkodnak. Emiatt gyakoriak az otthonokban a különböző kézműves tevékenységek, melyek fejlesztik a fiatalok finommotorikus képességét” – mondja Kovács Henrietta, az Autistic Art Alapítvány ügyvezetője, amely 2006 óta több mint 350 fiatal autista fiatallal működik együtt, hiszen úgy vélik, a művészet kiváló eszköz lehet a társadalmi szegmensek közötti kapcsolatok kiépítésére.

Az Autistic Art Alapítvány segít abban, hogy az autista fiatalok kibontakozhassanak a képzőművészetben
Fotó: Yuliia Kokosha / Getty Images Hungary

A művészet fejleszti is az autistákat

Ez adta az ötletet a Gorenje és az Autistic Art együttműködéséhez is, melynek keretében két autista művész, Kalocsai Nóra és Kis Péter munkáival díszítik majd azokat a konyharuhákat és kötényeket, melyeknek elkészítési költségét a Gorenje Magyarország vállalta.

Kovács Henrietta hozzátette: két nagyon szép termék született, melyek az élet számos területén használhatók, emlékeztetve a többségi társadalom tagjait arra, hogy vannak olyan társaink, akik önhibájukon kívül hátrányos helyzetben élnek.

Azok, akik szeretnék támogatni az autista fiatalok megsegítését, a művészi alkotásokkal ellátott konyharuhát és kötényt az Autistic Art Alapítvány honlapján található webshopban, egységcsomagban tudják megvásárolni.

Az ügyvezető hozzátette: előzetes számítás szerint ha a limitált, mindössze 150 db kis csomag elkel, mintegy 900 ezer forintos támogatási összeget remélnek, amit szeretnének azoknak a autistáknak fenntartott lakóotthonoknak eljuttatni, ahol rajzfoglalkozás működik. De hozzátette azt is, itt nem csupán az anyagi támogatáson van a hangsúly. Egy ilyen partnerrel együtt dolgozva, mint a Gorenje Magyarország, sok-sok emberhez jut el az önálló életvitelre nem képes autista társaink, így az őket ellátó lakóotthonok támogatásának a fontossága. Az Autistic Art Alapítvány 11 lakóotthonból 7 művészeti profillal tevékenykedő intézmény finanszírozásáról gondoskodik.

A rajzolás ugyanis nem csupán egy kellemes szabadidős tevékenység, hanem fejleszti az idegrendszert és a finommotorikai készségeket.

Nem utolsó sorban a lakóotthonokban élők alkotásaival szeretnék felhívni a figyelmet az autista fiatalok tehetségére is.

Már nem először segítenek

„Cégvezetőként rendkívül fontosnak tartom, hogy tevékenységünk ne csak gazdasági sikereket hozzon, hanem társadalmi értéket is teremtsen. Ennek mentén fogalmazódott meg bennünk az együttműködés gondolata az Autistic Art Alapítvánnyal, ahol a művészetterápia segítségével nemcsak az autizmussal élő fiataloknak nyújtunk lehetőséget az önkifejezésre és fejlődésre, hanem egyúttal olyan termékekkel is elősegítjük a közösségi támogatást, melyeknek értékesítésével hozzájárulunk az autista lakóotthonok fenntartásához és a művészetterápiás programokhoz” – emelte ki Füle Norbert, a Gorenje Magyarország ügyvezetője, aki személyesen is érintett, miután egyik gyermeke autizmussal él.

Most a művészetben jeleskedő autista fiatalok támogatását tűzték ki célul
Fotó: Nora Carol Photography / Getty Images Hungary

„A nagyobb fiam révén mélyebb rálátásom van az autisták jelenlegi helyzetére, és ezért is gondoltuk azt, hogy a cég nevében is segítünk felhívni az emberek figyelmét erre a társadalmi problémára.

Idézőjel ikon

Magyarországon körülbelül százezer ember él autizmussal, és körülbelül húszszorosára nőtt az autizmussal diagnosztizáltak száma a világon az elmúlt húsz évben.

Természetesen ebben közrejátszik a sokkal fejlettebb és szélesebb felismerési mechanizmusa is. Miután személyes is megtapasztalom azt, hogy az autisták milyen más bánásmódot, terápiát, nevelést igényelnek, úgy gondolom, nagyon fontos, hogy a társadalom ezt megismerje és elfogadja" – mondta Füle Norbert, hozzátéve, ez az autizmus világnapjához kapcsolódó támogatásuk nem az első akciójuk. A Gorenje ugyanis tavaly karácsonykor több százezer forint értékben adományozott háztartási gépeket a lakóotthonokban élőknek. 

Hansjörg Wyss, a világ legjótékonyabb emberei közé tartozik. Ha szeretnéd tudni, hogy a férfi mivel érdemelte ki ezt a nemes jelzőt, olvasd el az életéről szóló cikkünket is.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ezért viselik rosszabbul a nők a kánikulát: biológiai oka van

A nők hormonrendszere nagy kilengésekkel működik, ami a hőháztartásukra is hatással van. Ezen felül a testük kevesebb izzadságot termel, amit csak később kezd kiválasztani, mint a férfiak szervezete. De nem elhanyagolhatóak a társadalmi egyenlőtlenségekből adódó okok sem.

Önidő

Ingyenes strandok a Balatonnál: ide menj, ha nem akarsz fizetni

Egy két felnőttből és két gyermekből álló család esetében a balatoni fürdőzés napi költsége akár a 10-15 ezer forintot is elérheti, így egyre többen keresik a szabadstrandokat. Jó hír a pihenni vágyóknak, hogy 2026-ban is több tucat olyan partszakasz várja a látogatókat a magyar tengernél, ahol teljesen ingyenes a csobbanás.

Édes otthon

Így teheted tönkre a kerted hőségben

A kert a hőségben a túlélésért küzd, ilyenkor azok a tevékenységek, amik egyébként fontosak, sokat árthatnak. Öntözni inkább csak kora reggel érdemes, a trágyázásra sem jó alkalom a kánikula, sőt, az ültetés is nagyobb körültekintést igényel, mert a növények túlélési esélyei drasztikusan csökkennek.

Szülőség

A férfiak még szeretnének gyereket, a nők egyre kevésbé – ez az oka

A családi egység, a partneri viszony, az egyenlőség megteremtése egy párkapcsolatban vagy egy gyermeket nevelő családban továbbra sem zökkenőmentes. A fiatal nők pedig anyáik példáján látják: az, hogy karriert építhetnek, nem jelenti azt, hogy anyaként és feleségként kevesebb lenne a teendőjük, sokkal inkább olyan, mintha két-három, egész embert kívánó szerepben is egyszerre kellene helytállniuk

Testem

Ez történik a szemeddel, ha kinyitod a klóros medencevízben

A nyári kánikulában sokan imádnak a víz alatt úszkálni, búvárkodni, miközben tágra nyitott szemmel fürkészik a medence alját. Aztán a partra lépve jön a feketeleves: a szemünk ég, szúr, vörös lesz. Bár hajlamosak vagyunk mindezért egyedül a klórt hibáztatni, a háttérben valójában egy sokkal összetettebb kémiai játszma áll.

Édes otthon

Ne dobd ki ezt a konyhai hulladékot: kincset ér a kertedben

Gondolj csak bele: megeszel egy banánt, a héja pedig egyetlen laza mozdulattal landol a szemetesben, esetleg a komposztálóban. Pedig ezzel a szokással a kerted egyik legértékesebb, teljesen ingyenes tápanyagforrásáról mondasz le. A tapasztalt kertészek már régóta ismerik ezt a filléres trükköt, de most te is megtudhatod, miért lesz a banánhéj a rózsáid és virágágyásaid megmentője a nyári szezonban.

Testem

7 alattomos tünet, ami rákot is jelezhet

Szervezetünk mindennapos apró jelzéseit könnyű ráfogni a stresszre, a fáradtságra, egy nehezebb munkanapra vagy az idő múlására. A legtöbb makacs vagy kellemetlen panasz mögött szerencsére valóban ártalmatlan, könnyen kezelhető probléma áll. Vannak azonban olyan alattomos tünetek, amelyeket egyetlen alkalommal sem szabad elintézni egy vállrándítással. A korai felismerés ugyanis életet menthet.

Világom

Tojássárgájával építették Európa egyik leghíresebb hídját

Prága macskaköves utcáin sétálva szinte lehetetlen kikerülni a fenséges Moldva folyón átívelő Károly hidat. A gótikus remekmű évszázadok óta dacol a pusztító árvizekkel, a háborúkkal és a hömpölygő turistaáradattal. De vajon mi a titka ennek a rendkívüli szilárdságnak? A legenda szerint nem más, mint a tojás. Egészen pontosan több ezer láda tojás, amit az építkezéshez használt habarcsba kevertek.

Szülőség

Ezért nem mindegy, mikor kerül ágyba a gyerek – egész életére hatással lehet

Sok szülő szembesül az esti fektetés körüli végtelennek tűnő harcokkal, és hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy az időben történő elalvás csupán azért fontos, hogy a gyerek másnap ne legyen nyűgös. A legújabb neurológiai kutatások szerint azonban ennél sokkal nagyobb a tét. A gyermekkori alvás nem egy passzív pihenőidő, hanem egy rendkívül aktív biológiai folyamat. Ha a gyerek nem alszik eleget vagy nem fekszik le időben, az közvetlenül megváltoztathatja az agy fejlődését, és egész felnőttkorára, a tanulási képességeitől kezdve az érzelmi stabilitásáig kihatással lehet.