Emiatt tűnik el a legtöbb gyerek otthonról

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Kevéssel ugyan, de meghaladta a 18 ezret Magyarországon az eltűnt gyerekek száma az elmúlt években. Van, aki az előkerülése után újra és újra világgá megy.

De vajon milyen okból szöknek meg a gyerekek, és hogy hogyan segíthetünk akkor, ha tudomásunkra jut egy-egy eltűnés? A rendőrséget kérdeztük.

Vannak gyerekek, akik többször is eltűnnek

Évente nagyjából annyi gyerek tűnik el, amennyi Oroszlány összlakossága – a rendőrségi statisztikák szerint ugyanis az eltűnt kiskorúak száma az elmúlt esztendőkben több mint 18 ezer. Azt azonban már fontos az elején tisztáznunk, hogy

a nyilvántartásba vett körözések száma nem azonos az eltűntek számával.

Mint azt a Dívány kérdésére az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata elmondta, a körözések magas száma ugyanis jellemzően a gondozási helyükről engedély nélkül távozott vagy oda az előírt időben vissza nem térő, ideiglenes hatállyal elhelyezett, nevelésbe vett kiskorúak számából fakad.

Idézőjel ikon

Előfordul, hogy egy gyermek egy évben akár többször is megszökik, így annyi körözési eljárás indul ellene, ahányszor engedély nélkül elhagyja a tartózkodási helyét.

„Ezekben az esetekben tehát nem beszélhetünk hagyományos értelemben vett eltűnésről, mert ilyenkor többnyire tudják, hova ment a gyermek” – tudtuk meg az ORFK-tól.

Évente több mint 18 ezer gyerek tűnik el Magyarországon
Fotó: AlexLinch / Getty Images Hungary

Családi konfliktusok a háttérben

A gyerekek eltűnésének hátterében a leggyakrabban a szülők közötti vagy a szülő-gyermek közötti konfliktushelyzet, gyermekelhelyezési vita áll, de van, aki azért megy világgá, hogy ezzel útját állja egy vele kapcsolatos gyermekvédelmi intézkedésnek. Az ORFK tájékoztatása szerint a gyermekotthonban, lakásotthonban és nevelőszülőnél elhelyezett kiskorúak engedély nélküli távozásaik során általában a szüleikhez, a rokonaikhoz és a barátaikhoz szöknek vissza.

Itt a nyilvántartás az eltűntekről

Az eltűntek adatait a Hermon Körözési Nyilvántartási Rendszer (Hermon-KÖNYIR) tartja nyilván. Miután az eltűnt személyre vonatkozó adatok közérdekből nyilvános adatnak minősülnek, a körözés elrendelésével az automatikusan megjelenik a rendőrség oldalán. A portálon többek között születési időintervallumok, nemek és még más kategóriák szerint is lehet szűrni és keresni, valamint itt találhatók meg a körözöttekről szóló legfrissebb adatok is.

Ennyi idő, míg előkerülnek

A gyerekek mintegy 30 százaléka az eltűnésük bejelentése után egy napon, újabb 30 százaléka a bejelentés után egy héten, míg 35 százaléka egy hónapon belül előkerül. A fennmaradó 5 százalékba azok tartoznak, akikről a hatóság sejti, hogy hol lehetnek, de bizonyos okok miatt nehézkes a felkutatásuk – például külföldön tartózkodnak, vagy épp a család, a barátok bújtatják őket.

Minél hamarabb, annál jobb

Noha gyakran halljuk azt, hogy az eltűnést csak egy bizonyos idő eltelte után lehet jelenteni, az ORFK szerint a felkutatás hatékonyságát növeli, ha minél hamarabb értesítjük a rendőrséget. Ezt megtehetjük személyesen vagy a rendőrség oldalán található elektronikus űrlapon, az új ügy indítása/eltűnés bejelentése fülön is.
„Ha a hatóság tudomására jut, hogy eltűnt egy személy, akkor a bejelentés után a körözést azonnal elrendeli, amely a gyakorlatban azt jelenti, hogy amint nyilvántartásba kerül a körözés, rögtön el is indul az eljárás.”

Minél hamarabb kérünk segítséget, annál hatékonyabb az eltűnt személy felkutatása
Fotó: Juan Algar / Getty Images Hungary

Segítenek a részletek 

Mint azt ORFK-tól megtudtuk, az eltűnés bejelentésekor rendkívül fontos, hogy minél részletesebb és pontosabb információkat próbáljunk adni az eltűntről, legyen szó akár az életviteléről, a foglalkozásáról, a baráti köréről vagy éppen a szokásairól. A közösségi oldalonterjedő felhívások komoly segítséget jelenthetnek a rendőrség munkájában a körözési eljárások során, de csak akkor, ha azok valósak, a rendőrség által kiadottak.

A hoaxok, álhírek terjedése többek között azért is lehet veszélyes, mert félő, hogy az emberek nem veszik többé annyira komolyan a valódi segélykéréseket. 

„Mielőtt valaki továbbítana vagy megosztana egy eltűnt gyerekről szóló felhívást, előbb ellenőrizze, hogy az valódi-e, illetve aktuális-e még” – hívja fel a figyelmet az ORFK, hozzátéve: előfordulhat például, hogy időközben a keresett személy előkerült, és visszavonták a körözését. 

Ha az is érdekel, hogy melyek voltak 2023 legnagyobb álhírei, olvasd el az erről szóló írásunkat!

Enterol

Készülj tudatosan a nyaralásra!

Az Enterol alkalmazható az utazással összefüggő, fertőzéses eredetű hasmenés megelőző kezelésére is. Az Enterol alkalmazását 5 nappal az utazás előtt már érdemes megkezdeni és az utazás teljes
időtartama alatt folytatni.
Te már becsomagoltad?

Enterol – A tudatos probiotikumválasztás.

hirdetés

Advertisement
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Főszerkesztő-helyettes
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.

Testem

Ez a gond a méregdrága ételallergia-tesztekkel: felesleges diétára kényszeríthetnek

Hasfájás, bőrkiütés vagy puffadás gyötör, ezért elhatározod, hogy kideríted a rejtélyes okot, és befizetsz egy számtalan élelmiszert felsorakoztató, méregdrága ételérzékenységi tesztre? Jobb, ha óvatos vagy: a szakemberek szerint a piacon elérhető vizsgálatok jelentős része klinikailag teljesen megalapozatlan, a pozitív eredmények pedig sokszor csak azt mutatják meg, mit ettél vacsorára, nem azt, hogy beteg vagy. A téves laborleletek miatt nők, férfiak és ami a legrosszabb, fejlődésben lévő gyerekek kényszerülnek drasztikus, teljesen felesleges diétákra.

Offline

11 napra veszett nyoma Agatha Christie-nek: máig nem tudni, mi történt pontosan

Agatha Christie-t 50 évvel a halála után is a krimi királynőjének tekintik, azonban életének egyik legfontosabb fejezete máig megválaszolatlan kérdéseket hagyott maga után: az írónő 1926-ban nyomtalanul eltűnt, majd tizenegy nappal később egy hotelben találtak rá – úgy, hogy állítólag saját férjét sem ismerte fel.

Lájfhekk

Nem tudsz aludni a nyári melegben? Ezek a tippek segítenek

A nyári hőség nem csak a közérzetünket befolyásolja, az alvás minőségét is jelentősen ronthatja. A tartósan rossz alvás pedig hosszabb távon növelheti több egészségügyi probléma kockázatát, ezért érdemes tudatosan tenni a pihentető éjszakákért. Mutatjuk, hogyan.