Ez a baj az újévi fogadalmakkal: szakember segít, hogyan csináld

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Segítünk, hogyan ne add fel már január második felében az elhatározásod, és megmutatjuk, miképp érheted el valóban a céljaidat.

Többet pihenek, kevesebbet stresszelek, több pénzt keresek, leadom a fölösleges kilókat, sportolni fogok, vagy éppen végre felhagyok egy rossz szokásommal. Ismerős elhatározások? Általában ezek a legnépszerűbb újévi célok. Január második hetében valóban megtelnek az edzőtermek, hogy aztán februárban csak a régi arcok maradjanak. 

Vedd elő a rocksztáréned!

A fogadalmainkat szeretjük jeles eseményekhez kötni, évfordulókhoz, születésnaphoz, vagy éppen évkezdethez. 

„Pedig az akaraterőnk nem ismeri a naptárat – szögezi le Bakos Zsuzsi egészségfejlesztő coach. Sokkal inkább az a kérdés, mikor állunk valóban készen arra, hogy változtassunk. Amikor fogadalmat teszünk, a szokásainkról döntünk, hiszen a szokásaink alakítják a jövőnket. Például az újévi »végre lefogyok« vagy típusú fogadalmak gyakran nagyon hamar hamvukba hullanak, mindössze a fogadkozók 5-10 százaléka építi be hosszú távon az új szokást, vagy éppen hagy fel a régi rosszakkal.”

Az újévi fogadalmak általában olyan dolgokra vonatkoznak, amelyek már jó ideje feszítenek minket belül.

„Az is fontos lépés, ha már felismertük, hogy szükséges a változás, de sokáig ott maradtunk a tervezés szakaszában várva a »nagy napot«, amikor elkezdhetünk cselekedni – mondja a coach. Vannak, akik egy-másfél évig dédelgetnek egy ilyen tervet, anélkül, hogy bármit tennének a megvalósításáért. Egyszerűen ott ragadnak a fontolgatás vagy a tervezés szakaszában. Pedig a tényleges változtatáshoz cselekedni kell, ahogy az ügyfeleimnek szoktam mondani, akcióba kell tenniük magukat, elő kell hozniuk a rocksztárténjüket magukból.” 

Az újévi célok között előkelő helyen áll a fogyás
Fotó: Peter Dazeley / Getty Images Hungary

Így nem éred el az újévi célodat

Szilveszter éjszakáján biztosan sokan látjuk magunkat az újévi új énünkkel, mégis valahogy a szürke januári hétköznapokban már nem tűnik olyan könnyűnek tenni is érte. 

„Ennek gyakran lehet az az oka, hogy rosszul határozzuk meg a célt. Túlságosan rövid idő alatt túl nagy eredményt várunk – sorolja Bakos Zsuzsi. Aztán ott a mindent vagy semmit elv; akadnak, akik az első kisiklásnál feladják több hét munkáját, mert nekik nem fér bele a hiba. Ők általában az életük más területein sem érik be mással, csak a tökéletes megoldással. Csak hogy fel kell készülni arra, hogy az életmódváltás gyakran olyan, mint egy hullámvasút. 

Ha más akar rávenni a változásra, az sokszor nem elég motiváló
Fotó: Pornchai Soda / Getty Images Hungary

Azok sem fogják hosszú távon tartani, akiknek inkább külső, mint belső a motivációja, tehát nem ők akarják a legjobban, hanem valaki más hívta fel a figyelmüket a változtatás fontosságára. Aztán azok számára is nehéz megtartani a fogadalmakat, akik folyton hárítják a felelősséget, mindig más tehet mindenről, de a saját szerepüket ritkán látják a dolgok alakulásában.”

Idézőjel ikon

Én mindig azt mondom, az életmódváltoztatás egyben önismereti kaland is, de már a startkőnél kell, hogy ismerjük az erősségeinket, gyengeségeinket és a megküzdési stratégiáinkat, amikre később építhetünk.

Szakértőnk szerint egy jó edzésterv vagy egy másoknál jól működő diéta kevés a sikerhez, ha nem tudjuk magunkat átsegíteni a hullámvölgyeken, a fókuszt a célunkon tartani. És végül ott vannak azok is, akik nem mérik fel, hogy a változtatás milyen rengeteg energiát követel; ők mindent gyorsan, egyszerűen, kis energiabefektetéssel akarnak. 

Találd meg a miérted! 

De mi szükséges ahhoz, hogy mégis csak sikert arassunk? Bakos Zsuzsi szerint fontos, hogy ne hagyatkozzunk csupán az akaraterőnkre, hanem tegyük minél egyszerűbbé a változtatást. 

„Például, ha edzeni szeretnénk menni, készítsük össze már előző nap a holminkat, ha a fogyás cél, tervezzük meg előre az étkezéseinket, ha állandóan nassolnánk, ürítsük ki a csokis fiókokat – tanácsolja a szakértő. Egyszerűen ne tartsunk otthon semmit, ami kísértésbe vihet, teremtsük meg a változtatáshoz szükséges körülményeket, vagyis legyen minden elérhető közelségben vagy éppen elérhetetlenül távol. Ismerjük a miértünket! Miért fontos nekünk ez most? Elég fontos-e egyáltalán ahhoz, hogy nap mint nap energiát tegyünk bele? Figyeljük meg, milyen párbeszédet folytatunk magunkkal. Mennyire tudjuk biztatni, dicsérni, motiválni magunkat? Mennyire kívülről várjuk a megerősítést? Milyen megküzdési stratégiáink vannak arra az esetre, amikor például olyan nem várt esemény történik, ami elviheti a figyelmünket a célunkról? Érdemes átgondolni azt is, mit tehetünk azért, hogy még jobban akarjuk? Minek kell történnie, hogy rendíthetetlen legyen az akaratunk?”

Azt is be kell látni, ha január 1-jén nincs elég erőnk a változáshoz
Fotó: Martin Leigh / Getty Images Hungary

A coach arra is felhívta a figyelmet, hogy kis lépésekben gondolkodjunk, legyen egy tervünk, határozzuk meg előre, melyik nap mit fogunk tenni, ne bízzuk a véletlenre, hogy valahogy majd alakul, mert ilyenkor általában a kisebb ellenállás irányába megyünk.

Ha mindent meg is tennénk a változásért, néha el kell fogadni, hogy nem éppen január elsején állunk készen leginkább a változtatásra.

„Egy szokás megváltoztatásának néha többtucatszor is nekifutunk az életünk során, és persze valamilyen szinten mindig kudarc, ha nem sikerül beépíteni, megtartani az új szokást. Minden kísérletünkből tanulhatunk valamit magunkról, emiatt én azt gondolom, egyetlen próbálkozás sem vész teljesen kárba.” 

Ha szeretnél még inkább megerősödni az elhatározásodban, hogy január 1-jén új életet kezdj, olvasd el ezt a cikkünket is. 

Ványik Dóra
Ványik Dóra
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.