Egyre kevesebbszer csináljuk, pedig jót tesz az agynak, és fejleszti a kreativitást

Olvasási idő kb. 3 perc

Egyik tanárom mondta mindig, hogy az ő óráin használhatunk puskát, de csak ha kézzel írjuk, mert azzal félig már meg is tanultuk az anyagot. De valóban könnyebb a tanulás kézírás segítségével?

Modern, digitalizált világunkban a kézzel írt szavaknak különleges értéke van. Sok helyzetben egyszerűbb és gyorsabb is a billentyűzetet használni, sőt, a beszédfelismerő programok még ezt is megspórolják nekünk, mégis a kézírás szerves része maradt a mindennapoknak. Így jegyzünk le gyorsan valami fontosat, így hagyunk üzenetet a hűtőn a párunknak, kézzel írt kísérőkártyával adjuk át az ajándékainkat, és a boltok polcain év vége felé megjelenő határidőnaplók és zsebnaptárak mennyiségéből ítélve nem én vagyok az egyetlen, aki kézzel írja be a feladatait annak ellenére, hogy a telefonban, digitális naptárban is megtalálhatom őket. 

Lassan eltűnik a kézírás?

Az első, amit iskolában megtanulunk, az a betűk és a számok írása, olvasása. Ezzel a tudással boldogulunk a későbbiekben. Az Egyesült Államokban már több államban is megszüntették a folyóírás oktatását, csak a nyomtatott betűket oktatják, így félő, hogy lesz egy réteg, akiknél ez a készség teljesen eltűnik. Szerencsére nálunk ez a veszély nem fenyeget, és ezt nem csupán a szentimentalizmus mondatja velem. Az írás elsajátítása során ugyanis egy sor más képesség is fejlődik.

A kézírás segít, hogy könnyebb legyen a tanulás
Fotó: jayk7 / Getty Images Hungary

Könnyebb a tanulás, ha kézzel írunk

Egy kísérlet során gyermekeknek a görög ábécé betűit kellett megtanulniuk. Arra kérték őket, hogy vagy kézzel írják le többször egymás után azokat, vagy billentyűzet segítségével. Ezek után véletlen sorrendben mutattak betűket nekik, és ki kellett választaniuk azokat, amiket már láttak korábban.

Azok a gyerekek, akik a tanulás során a kézírást használták, sokkal jobban emlékeztek a tanultakra.

Ez az egyszerű tanulmány rávilágít, hogy a kézírás segít a betűk memorizálásában, így az olvasás megtanulásában is. A betűk lényegében szimbólumok, hiszen önmagukban nem hordoznak jelentést, csupán egy hangra utalnak. A tanulás folyamata során sokszor leírjuk őket, de nincs két teljesen egyforma, minél több változatot látunk az adott szimbólumból, az agyunk annál könnyebben azonosítja azt.

Mi történik az agyunkban?

Kutatások azt is igazolták, hogy a későbbiek során is jobban megjegyezzük azt, amit kézzel írtunk le, legyen az akár egy bevásárlólista vagy egy előadás jegyzete, vagy egy megbeszélés vázlata. A résztvevők agyának elektromos aktivitását a kutatók EEG-vel mérték. Miközben a résztvevők az elektródákra voltak kötve, olyan feladatokat kellett végezniük, melyben kézírást vagy gépírást használtak, vagy rajzolniuk kellett.

Az agyi aktivitás elemzése után a kutatók azt találták, hogy az agy azon területei, amelyek korrelálnak a munkamemóriával és az új információk kódolásával, aktívabbak a kézírás során.

Gépelés során nem volt ilyen agyi aktivitás, mert minden betű létrehozásához ugyanazt a mozdulatot kell végrehajtani. A jelenlegi eredmények arra utalnak, hogy a kézírás finom és pontosan szabályozott mozdulatai hozzájárulnak az agy tanulási folyamatához.

A kézírás javítja a kommunikációt

Hámori József agykutató professzor egy korábbi nyilatkozatában elmondta, hogy amikor kézzel írunk, akkor az agyunk Broca-mezőnek nevezett része, ami az ajkak, az állkapocs, a nyelv, a lágy szájpad és a hangszálak mozgását irányítja, nagyon aktív lesz.

A kézírás tehát a beszédet és a kommunikációt is fejleszti, ezáltal pedig a kreativitást és a térérzékelést.

A térérzékelés és az ezzel kapcsolatos arcfelismerés nagyon fontos része az emberi személyiségnek, és érdekes módon akézírás ezek fejlődését is elősegíti. De a látással kapcsolatosan a jobb féltekés központokat is segíti, és nem csupán a látás, hanem az emocionális rész is fejlődik, amikor kézzel írunk, mert nem egyszerűen leírunk valamit, hanem alkotunk is.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Jakab Viktória
Jakab Viktória
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.