Te tudod, hogy kivel élsz együtt? Innen megtudhatod

Olvasási idő kb. 2 perc

A társasjátékok között egyre népszerűbb ön- és társismereti kártyák megdöbbentő válaszokat adnak. Vajon mi derül ki rólunk egy kör alatt, ha betartjuk a szabályokat?

Mondják, az öröm, amit megosztunk, az megsokszorozódik, és a bánat, amit megosztunk, az megfeleződik – erre épül a Körvonal elnevezésű társasjáték. Akik játszanak a kérdéskártyákkal, elmondhatják egymásnak örömüket és fájdalmukat, miközben közelebb kerülnek a társaikhoz. De hogyan képes ilyen mélyen megnyitni minket néhány kártyalap?

Ez a játék elmélyíti a kapcsolatokat

A párok, akik kipróbálnak valamilyen ön- és társismereti játékok, több évtizedes ismeretség után új dolgokat tudtak meg a társukról. Elég egy Milyen volt a legrosszabb napod? kártya, hiszen ebből kiderül, hogy mi okozott nehézséget egykor a másik embernek. Elképzelhető, hogy valaki erre egy halálesetet mond, míg másvalaki egy balesetet, és már ebből nagyon sok minden kiderül. Mivel a hétköznapokban nem figyelünk egymásra teljes koncentrációval, nem meglepő, hogy egy irányított beszélgetés alatt eddig rejtett emlékek is felszínre kerülnek. Ennek elmélyítését segíti a Körvonal 2. Ez lehetőséget ad arra, hogy kötetlen, játékos formában tegyünk fel egymásnak olyan kérdéseket, amik nem kerülnek elő egy hétköznapi helyzetben.

Ebben a játékban minden kérdésre egyedi válasz érkezik /Fotó: Körvonal

Itt is vannak nehézségi szintek 

A Körvonal 1–2. tehát azoknak való, akik ismerik egymást, de szeretnék még szorosabbra fűzni kapcsolatukat, például párok, családtagok. Az első két pakli könnyen előhúzhat olyan emlékeket, eseményeket, amikre nem szívesen tekintünk vissza, mégis fontos, hogy kibeszéljük magunkból, hiszen ezáltal megkönnyebbülünk. Míg a Ki az, aki? és az Asszociáció nevű paklik a barátok számára készültek, hiszen érdekes kérdéseket tartogatnak, de nem hoznak felszínre súlyos múltbeli emlékeket. A Kispéntek pedig ennél is felszabadítóbb, nagyobb társaságoknak szól, kifejezetten felszabadult hétvégi estékre tervezték, olyan, akár egy „Felelsz vagy mersz?” játék, csupán humoros kérdésekkel. Végül, a Körvonal mini öt-hat éves gyerekeknek szól, benne útmutatóval a szülőknek, mert bár a kérdések látszólag könnyűek, valójában érzékenyen hatnak a kicsikre, ezért fontos, hogy a kérdező felnőtt kövesse a leírásokat. 

Ilyenkor is érdemes betartani a szabályokat 

Ahogy a legtöbb beszélgetés, úgy a kérdésekre épülő játék is könnyen rossz irányba billenhet, főleg akkor, amikor egy kártya rámutat egy régi sebre. Fontos, hogy tisztázzuk, ezek a játékok nem a versengésről szólnak. Amennyiben tudatosítjuk, hogy ön- és társismeretről van szó, nem pedig a célba érkezésről, a komoly vitáktól nem kell tartani. Azonban empátia nélkül nem érdemes belevágni a komoly témákat boncolgató Körvonalba és a kapcsolódó játékokba. ugyanakkor a beszélgetésről sem érdemes lemondani, éppen ezért született a Ki az, aki? és az Asszociáció. Azt hihetjük, hogy mindenki számára tartogat érdekes és hasznos kérdéseket az ön- és társismereti játékok valamelyike, majd kiderül, hogy még ennél is többet nyújt: építi a kölcsönös bizalmat, erősíti a kapcsolódást.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Vermes Nikolett
Vermes Nikolett
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.