„Mindenkinek vannak rossz napjai” – annak, aki igazán mélyre süllyedt depressziója vagy más mentális betegsége sötét rengetegébe, ez a mondat megsemmisítő is lehet.
Akik tudják, érzik, hogy nem természetes az, ha napokon át csak saját szobájuk sötétjébe rejtőzve tudják elviselni az életet, miközben minden hétköznapi tárgy látványa felzaklatja őket, és a legegyszerűbb, mindennapi tevékenységre is teljesen képtelenek, azok számára ismerős lehet az a történet, amelyet Meg Mason Bánat és öröm című regénye elénk tár. A főhős, Martha élete javát úgy élete le, hogy nem tudta, mi a gond vele, mert
azon, hogy az élet egy sötét szenvedésekkel teli verem, nem változtatott az sem, ha bevette az aktuálisan neki felírt gyógyszereket, és az sem, ha épp elhagyta azokat.
Lehetett nászúton vagy családi karácsonyon, élete szerelmével vagy teljesen egyedül, a sötétség újra meg újra utánanyúlt, és követelte a jussát. Feloldozás, segítség sosem volt.
A depresszió előtt
Akár a mentális betegséggel küzdők kálváriájába szeretnél betekintést nyerni, akár csak egy érzékeny, okos, humoros, mégis húsba vágó regényt szeretnél olvasni, a Bánat és öröm – amit Gillian Anderson szerint mindenkinek el kellene olvasnia – neked szól. A regény nemcsak egy történetet mutat be, amely lebilincsel és magával ragad, de leírja azt a küzdelmet, melyet nap mint nap harcolnak meg oly sokan világszerte. És valószínűleg a te környezetedben is.
Martha élete az első pillanattól nem könnyű. Édesapja verseket ír, a férfi Sylvia Plathként utalnak rá – de valahogy első kötete csak nem akar megjelenni. Édesanyja szobrász, aki folyamatosan újrahasznosít valamilyen tárgyat – valójában azonban életét ez kevésbé teszi ki, főállásban ugyanis inkább alkoholbeteg. Lányai szedik össze utána a műteremből a koszos edényeket és az üres üvegeket, és rettenettel a szemükben nézik, ahogy a vadidegenek számára rendezett bulijain teljesen kivetkőzik még szokásos önmagából is.
A legborzalmasabbak mégis a családi karácsonyok, amikor anyjuk nővérével, a sznob és gazdag férjet leakasztó Winsome-mal és családjával kell tölteniük az időt.
A vacsora mindig előkelő, a szembeszomszéd Margaret Thatcher, a nappaliban pedig versenyzongora áll, amelyen az egykor tehetséges zenész nagynéni mégsem játszik soha.
A mentális betegség csapdája
Martha tizenhét éves, amikor első rohama érettségijét megelőzően teljesen a padlóra küldi: innentől kezdve hol családtagjainak egy része igyekszik őt kirángatni a kezdetben apatikus, teljesen passzív, majd az idő múltával öngyilkos gondolatokkal és lassan agresszióval is megtelő világból, hol pedig szakember segítségét kérik ehhez.
Orvosról orvosra vándorolnak a lánnyal, a doktorok pedig a legkülönbözőbb bogyókat szedetik vele,
és megígértetik, hogy ezek mellett nem vállal gyermeket, de egyik kezelés sem okoz semmiféle előrelépést.
Ahogyan az sem, amikor egy egészen borzalmas első házasságot követően Martha és Patrick, az orvos egy pár lesznek. A fiút nagynénje házában ismeri meg: Patrick félárva, apja Hongkongban él, és elfelejt neki repjegyet vásárolni karácsonyi hazautazásához. Egyik osztálytársa Winsome fia, aki jobb híján hazaviszi magával az esetlen és szeretetéhes fiút, aki innentől kezdve bálványozza Marthát, és kivárja azt, hogy végül ő is észrevegye ezt. A szerelem azonban kevés ahhoz, hogy küzdhessenek a depressziónak tűnő mentális betegség béklyójával.
Ilyen a sötétség belülről
A Bánat és öröm komoly erőssége, hogy nemcsak ügyes karakterrajzokat nyújt, és biztos kézzel vezet egy történetet, de úgy tudja bemutatni a Marthát magához láncoló mentális betegség világát, hogy az egyszerre érzékletes, mégsem hatásvadász, megrendítő, ugyanakkor a humor mindig ellensúlyozza annak súlyát. Martha kórképe diagnózisokkal és tünetekkel leírva borzalmasan hangzana –
hol hajszárítót vág férjéhez, hol leugrana egy hídról, retteg a gyermekvállalástól, miközben titkon minden porcikája szeretné, ha mégis szülhetne. Amikor épp jól van, pontosan látja, hogy reakciói és tettei érthetetlenek és tolerálhatatlanok, amikor azonban elborítja a sötétség, fel sem merül benne, hogy másképp viselkedjen.
Meg Mason a regényben bemutatja, hogyan válhat betegsége a legnagyobb ellenségévé, hogy tehet tönkre nem hogy egy, de minden kapcsolatot az, ha egy állapotot nem sikerült megfelelően felismerni és kezelni – és azt is, mi következhet azután, hogy erre mégis sor kerül. Az okos, érzékeny regény felnyithatja a szemeket azzal kapcsolatosan, mennyire komplex az, amire sokan legyintenek – mindenkinek vannak rossz napjai. Igen, de azok nem ilyenek.
