Vajon mi visz rá egy középkorú nőt arra, hogy mindent hátrahagyva egy temetőben vállaljon gondnoki állást? Meddig lehet tűrni egy rossz házasságot, ahol a férj minden este más nők illatát árasztva tér vissza? És elérhető-e a boldogság annak, aki már szinte lemondott róla?
Valérie Perrin Másodvirágzás című, nagyon francia és nagyon pasztellárnyalatú regényének főszereplője Violette Toussaints. (Nomen est omen: mi lenne alkalmasabb név egy temetőgondnok számára, mint a mindenszentek?) Violette egyedül él egy burgundiai kisváros temetőjének szolgálati lakásában, férje, Philippe Toussaints évekkel ezelőtt eltűnt. Társas kapcsolatai leginkább a temetőre korlátozódnak: piciny lakásában hol közvetlen kollégáival, a sírásókkal, a tulajdonosokkal és a pappal beszélget, hol pedig a gyászolók lelkét ápolgatja, miközben teával vagy kávéval kínálja őket.
Idill a temető mellett
De tévednénk, ha azt gondolnánk, hogy egy ilyen hely szükségszerűen depresszív. A temető Perrin regényében nem egy nyomasztó hely, hanem idilli, csöndes oázis. A halottak a főszereplő számára nem az enyészet megtestesítői, hanem egykor volt emberek, akiknek sokszor az élettörténetét is megismerjük, nem csak a két évszámot a nevük alatt. Violette békében és nyugalomban él, zsebkendőnyi kertjében zöldségeket termeszt, gondja van arra, hogy minden síron legyen friss virág, és esténként kinyit egy üveg minőségi vörösbort, amíg a múlton mereng. Majdnem idillinek mondható, nyugalmas, ám súlyos veszteségeket sejtető élete akkor bolydul fel kissé, amikor egy nyomozó keresi fel, aki az édesanyja hamvait szeretné egy számára vadidegen férfi mellé temetni, az anya végakaratának megfelelően.
Titkos szerelmek
A titokzatos, ám vonzó férfi és Violette kapcsolata fokozatosan mélyül el, miközben egy titkos, régi szerelem és Violette korábbi élete is kibomlik a könyv lapjain. Megtudjuk, hogy élete során bőven kijutott neki a nehézségekből: csecsemőként ott hagyták a kórházban, majd intézetben és befogadó családoknál nevelkedett. Az első adandó alkalommal férjhez ment egy vonzó, szőke, kék szemű férfihoz, férje azonban úgy vélte, az „intézetis lányok kevéssel beérik”, így Violette házassága a legkevésbé volt harmonikus. Dologtalan férjét csak a motorozás és a nők érdeklik, Violette pedig erőn felül teljesít, hogy biztosítsa a családi idill illúzióját. Az illúziók azonban nem tartanak sokáig, s nincs ez másként ebben a könyvben sem: egy váratlan utazás darabokra töri, s ezután már semmi nem lehet olyan, mint addig.
Önismereti kérdések
A regény két idősíkon, a jelenben és a múltban játszódik, és érint számtalan olyan kérdést, amely sokunk életében fontos lehet. Miért marad valaki benne egy házasságban, ha már nincs közöttük valódi kapcsolat? Miért lesz valakiből önző, egoista férj, és valóban az-e, ha a felesége annak látja? Meddig elviselhető és hogyan gyógyítható a lelki fájdalom? Vannak-e sírig tartó szerelmek? Kapcsolódhatunk-e valakihez, aki már nincs az élők sorában? És újra lehet-e kezdeni az életet, jogunk van-e a boldogságra súlyos veszteségek után?
Izgalmasan szép történet
A jelen- és múltbéli szereplők élete és szerelmei lassan bontakoznak ki, de az olvasó figyelme egy percig sem lankad. Szeretnénk megtudni, mi tartotta Violette-et olyan sokáig link férje mellett, miért kötött ki a temetőben gondnokként, és honnan van lelkiereje tovább élni. A múltbéli szálak, különösen a főszereplő életének tragédiája miatt folytatott nyomozás lebilincselően izgalmassá teszi a történetet, a finomság pedig, ahogy a könyv a gyászról és a szeretetről, az emberi kapcsolatok fontosságáról és sokféleségéről beszél, nagyon is szerethetővé teszi a regényt.
Az élet apró örömei
A keserédes, melankolikus történet, aminek borongását időnként egy-egy humoros epizód enyhíti, úgy viszi nagyon mélyre az olvasót, hogy közben egy percig nem ereszti, és az érdeklődést is mindvégig fenntartja. A múlt és a szereplők személyiségének újabb és újabb rétegei tárulnak fel minden egyes fejezetben. Miközben szinte érezzük a nyíló virágok illatát, Violette-tel együtt átéljük az élet apró örömeit, legyen az a paradicsom befőzése vagy egy finom tea élvezete:
„Nap mint nap rácsodálkozom a világ szépségére. Persze tisztában vagyok az elmúlással, sok szomorúság vesz körül, mindenszentekkor az ég is beborul, de az élet mindig újraindul, felülkerekedik mindenen. Mindig elérkezik egy reggel, amikor ragyogóan kisüt a nap, amikor a felperzselt föld is újból kizöldül.”
Lehetséges az újrakezdés
Az utóbbi évek legnagyobb példányszámban eladott, 26 nyelvre lefordított francia regénye számos irodalmi díjat nyert, méltán megérdemelten. A szinte nem is szavakkal és mondatokkal, hanem érzelmekkel megírt könyv egyik fontos témája az újrakezdés, s az emberi sorsok és az emberi lélek iránt érdeklődő olvasó maga is elgondolkodhat azon, hogy vajon mindig, minden körülmények között lehetséges-e az újrakezdés, s mi kell ahhoz, hogy valaki az őt ért számtalan tragédia és nehézség ellenére képes legyen tovább élni, sőt: boldognak lenni. „Elvégre semmi sem tart örökké, egyszer minden boldogtalanságnak vége szakad.” A regény olvasható az életközépi válság felől, egy gyászfolyamat bemutatásaként, vagy a sírig tartó, sőt azon is átívelő szerelmek könyveként. Leginkább talán mégis egy középkorú nő magára találásának, a krízisből való kilábalásának és önmaga újbóli felépítésének története. Egy titkokkal, szerelmekkel, csalódásokkal, veszteségekkel és reménnyel teli könyv azoknak, akik hisznek abban, hogy az élet végső soron, mindennel együtt, szép.
