Ennyivel nagyobb egy cég nyeresége, ha nő vezeti

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A nők világszerte kisebb arányban vannak jelen vezető pozícióban az üzleti életben. Mi ennek az oka, és mi történik, ha mégis egy nőé lesz a vezető szerep?

2023-at írunk, és elképesztőnek tartom, hogy a mai valóságban még egyáltalán felmerül a kérdés egy állás betöltése kapcsán, hogy a jelölt milyen nemű. Valószínűleg én sokáig egy buborékban éltem, mert számomra egyértelműnek tűnt, hogy ha jelentkezem egy munkára, akkor a tanulmányaim, tapasztalataim és kvalitásaim alapján döntik el, hogy alkalmas vagyok-e betölteni a pozíciót vagy sem. Meg sem fordult a fejemben, hogy a nemem egyáltalán bármit befolyásolhat, de hogy valahol még a fizetése is alacsonyabb ugyanabban a beosztásban egy nőnek, az végképp elképzelhetetlennek tűnt. Számomra a női egyenjogúság alap volt mindig is, hiszen ugyanúgy tanulhatunk, dolgozhatunk, szavazhatunk, mint a férfiak. A felmérések azonban mégis mást mutatnak.

A foglalkoztatottságban is vannak különbségek

Az Európai Unióban a férfiak foglalkoztatottsági rátája 70% körüli, addig a nőké 60% körül mozog. Jóhiszemű feltételezés részemről, hogy itt nem feltétlenül diszkrimináció áll a háttérben, inkább az a biológiai tény, hogy a gyermekvállalás során mi, nők, általában több időre esünk ki a munkából. Ennek oka lehet egy veszélyeztetett terhesség is, vagy az, hogy amíg kisgyermek van egy családban, addig jellemzően az anyuka marad otthon vele, ameddig kicsi, vagy éppen beteg. Persze nem mindig van ez így, és véleményem szerint egy érett kapcsolatban meg tudjuk beszélni, kinek mi a legjobb. A statisztika szerint is befolyásolja a gyermekek száma a foglalkoztatottságot, mert az apukák körében a gyermekek számától függetlenül 85-89% a foglalkoztatottak aránya, addig 1 és 2 gyermekes anyukáknál 70%, három vagy többgyerekeseknél 55%. És az is látszik, hogy sokkal több nő dolgozik részmunkaidőben.

Egy cég vezetői között általában kevesebb a nő
Fotó: jacoblund / Getty Images Hungary

Nehézségek a munkakeresésnél

Nincs azzal semmi baj, ha valaki úgy dönt, hogy nem vállal munkát, inkább otthon marad a gyerekekkel, sőt a mai viszonyok között kifejezetten szerencsés, ha valaki ezt megteheti, és a férje/párja fizetése elegendő a család számára. Az viszont igenis probléma, ha szeretne dolgozni, de csupán azért nem alkalmazzák, mert „úgyis sokat lesz majd betegállományban, ha beteg a gyerek”. A gyermeküket egyedül nevelőknek nehéz olyan munkát találni, ahova beérnek időben, miután elvitték a gyerkőcöt az oviba vagy a suliba, és még érte is tudnak menni ötig – jó esetben, mert sokszor hallottam, hogy szúrós tekintetek várják azt, aki négy után hozza el a porontyot. Ez persze nem kifejezetten női, inkább szülői nehézség, hisz egy egyedülálló apuka ugyanezzel szembesül, csak ők kevesebben vannak.

A vezető pozíciók egyharmadát töltik be nők

Ha a gyerekek már elég nagyok hozzá, vagy egy nő úgy dönt, hogy a gyermekvállalás nem neki való, és építgetné a karrierjét, akkor sem mindig zökkenőmentes ez az út. Egyáltalán nem mindegy, hogy milyen területen találja meg a hivatását egy nő. A tipikus női szakmákban akár vállalkozóként is megállhatja a helyét, az üzleti életben azonban egy bizonyos szint felett elképzelhető, hogy korlátokba ütközik. Statisztikai adatok alapján a vezető beosztásúak csupán egyharmada nő az EU-ban. Magyarországon is hasonló az arány, és bár tagországonként ez változik, sehol nem haladja meg az 50%-ot.

Üvegplafon-elmélet

1986-ban Carol Hymowitz és Timothy Schelhardt megalkották az „üvegplafon” kifejezést azoknak az erőknek vagy körülményeknek a metaforájaként, amelyek megakadályozzák a női szakembereket abban, hogy felső vezetői pozíciókba jussanak el. Mintha egy láthatatlan, nehezen áttörhető fal akadályozná a nőket az előrelépésben. Az üvegplafon elnevezést egy tudományos kísérlet hívta életre, aminek során egy akváriumba egy üvegfalat helyeztek el. A halak idővel megszokták, hogy csak eddig az üvegfalig úszhatnak, ezért amikor idővel eltávolították, a halak megjegyezték a helyét, és sosem úsztak túl ezen a határon. Az üvegplafon-elméletet támasztja alá az a tény is, hogy a felsőoktatásban jóval nagyobb arányban tanulnak tovább a nők, mégis ritkán fordul elő olyan, hogy felső vezetői pozícióban vagy akár egyetemi professzorként ne férfiakkal találkoznánk.

A nők vezető beosztásban egyenlő esélyt adnak a női kollégáknak
Fotó: SolStock / Getty Images Hungary

Ha nő a vezető, nő a profit is

Egy amerikai kutatás átfogó, 17 éves periódusban vizsgált tőzsdei cégeket, amelyeknél ezalatt 5825 új vezetői kinevezés történt vezérigazgatói és pénzügyi igazgatói pozícióba, és ebből 578 nő volt.

A női vezérigazgatókkal és pénzügyi igazgatókkal rendelkező cégek a piaci átlaghoz képest jobb részvényárfolyamot produkáltak.

A kinevezést követő 24 hónapban a női vezérigazgatóknál 20%-kal nőtt a részvényárfolyam lendülete, a női pénzügyi igazgatóknál pedig 6%-kal nőtt a jövedelmezőség, míg 8%-kal a részvényhozam. Ezek az eredmények gazdaságilag és statisztikailag is jelentősek.

Azt is megállapították, hogy azok a cégek, amelyek igazgatótanácsában nagy a nemek közötti diverzitás, jövedelmezőbbek és nagyobbak voltak, mint azok a cégek, amelyek nemi diverzitása alacsony. A női vezérigazgatókkal rendelkező cégeknél kétszer annyi női igazgatósági tag van, mint a piaci átlag.

A tehetség egyenlően oszlik el

A vezetői életrajzok elemzése azt mutatja, hogy az átlagos női vezetőnek vannak közös jellemzői a legsikeresebb férfi vezetőkkel, ami arra utal, hogy ezek a tulajdonságok egyaránt hozzájárulnak a férfiak és a nők sikeréhez. Összességében elmondható, hogy ezeket a közös tulajdonságokat gyakrabban találták meg a női vezetőknél. Ez azonban nem azt mutatja, hogy a nők tehetségesebbek lennének, inkább arra utal, hogy közülük csak a legtehetségesebbeknek van lehetősége a vezető pozíciókra. Ha két jelölt közül kell választani, akik azonos képességekkel és végzettségekkel rendelkeznek, akkor jellemzően a férfi lesz a választott. Egy nőnek akkor van esélye előrelépésre, ha jobban képzett, mint a többi jelölt. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Jakab Viktória
Jakab Viktória
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.