3 ok, amiért a kávé pattanásokat okozhat: el lehet tüntetni őket kávémegvonás nélkül?

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Már régóta ismert, hogy bizonyos ételek növelik az aknék kialakulásának esélyét, de most egy újabb kedvencünkről derült ki, hogy rosszat tehet a bőrrel. Igen, sajnos lehet, hogy a kávéd miatt vagy pattanásos.

Sajnos pattanásokat számos ételünk és italunk okozhat. Egy korábbi, közel 25 ezer fős francia tanulmány a zsíros, cukros élelmiszerek fogyasztásának és az akne megjelenésének kapcsolatát vizsgálta, és eredményeik alapján egyértelmű összefüggés mutatkozik a felnőttkori pattanások kialakulása és a zsíros, szénhidrátdús ételek, cukros italok, valamint a tej fogyasztása között. A negatív hatás már akár napi egy pohár cukros üdítő vagy ugyanennyi tej elkortyolása esetén érvényesül. Ugyanígy ronthat a helyzeten az energiában gazdag, ugyanakkor tápanyagban szegény, gyorséttermi ételek rendszeres fogyasztása is.

3 ok, amiért a kávé pattanásokat okozhat, és mit kell tenni ellene

A rendszeres kávéfogyasztásnak egészségügyi előnyei is vannak: a John Hopkins Medicine szerint csökkenti az olyan betegségek kockázatát, mint a vastagbélrák, az Alzheimer-kór, a Parkinson-kór és a stroke.

Az energiaszintre gyakorolt hatása és a lehetséges egészségügyi előnyök ellenére néhány kávéfogyasztó észlelheti pattanások növekedését is. Hogy miért?

1. Koffeint tartalmaz

A kávé önmagában nem okoz pattanásokat. De a kávénak vannak olyan összetevői, amelyek bizonyos körülmények között súlyosbíthatják a pattanásokat – és ezek közé tartozik a koffein is.

Hacsak az ember nem iszik koffeinmenteset, a kávé koffeintartalma súlyosbíthatja a bőrproblémákat. Ennek köze van a szervezetben a koffein által kiváltott fokozott stresszválaszhoz.

Idézőjel ikon

„A koffein fokozza az androgén felszabadulását, és stresszt okoz, ha túlzott mennyiségben fogyasztják, ami viszont növeli a pattanások kockázatát”

– mondja Yoram Harth bőrgyógyász.

Összefüggés van a koffein és a megemelkedett stressz között. A koffein megváltoztathatja a stresszhormon kortizolszintjét egy 2013. márciusi tanulmány szerint. Ha a kortizolszint magas, a szervezet belekezd természetes reakciójába, melynek köszönhetően magas vérnyomás, magas vércukorszint alakulhat ki.

Fotó: A stressz korrelál az akne súlyosságával fizkes / Getty Images Hungary

Az emelkedett kortizolszint másik mellékhatása az aknék kialakulása. Egy tanulmány szerint a stressz korrelál az akne súlyosságával.

Stressz alatt a szervezet ugyanis több androgén nevű hormont termel, amely stimulálja az olajmirigyeket és a szőrtüszőket. Az Amerikai Bőrgyógyászati Akadémia szerint ez a fokozott olajtermelés a bőrben pattanásokhoz vezethet.

2. Lehet, hogy hozzáadott cukrot is tartalmaz

A kávé keserű ízéről ismeretes, amit gyakran ellensúlyoznak egy teáskanál cukor, szirupok és más édesítőszerek hozzáadásával, amelyek magas finomított cukrot tartalmaznak. Ezek a hozzáadott összetevők, bár kellemes az ízük, nem biztos, hogy a bőr számára is olyan kényeztetőek, mint az ízlelőbimbóknak.

Idézőjel ikon

„A kávéban lévő cukor hozzájárulhat olyan bőregészségügyi problémákhoz, mint például a pattanások”

– mondja Nataly Georgieva regisztrált dietetikus.

„A cukor fogyasztása során felszívódik a véráramban, ami a vércukorszint és az inzulin kiugrásához vezet. Ez viszont hatással van a hormonokra, ami fokozhatja a bőr zsírtermelését. Ettől a pórusok eltömődhetnek, és amint egy kevés baktérium bekerül a képbe, az akne fellángolásának esélye drámaian megnő.”

A cukortartalmú kávéitalok miatti magas vércukorszint szintén megnövelheti a kortizolszintet, tovább erősítve a stressz és az akne kapcsolatát.

3. Tejterméket tartalmazhat, és ez is baj

A jeges kávék, frappuccinók és más kávéitalok a tejszíntől nyerik krémes állagukat, és néha tejszínhabbal is tálalják ezeket. Sajnos ez is összefügghet a pattanások kialakulásával.

Egyes tanulmányok összefüggést találtak a tejtermékek és a pattanások kialakulása között.

Az Amerikai Bőrgyógyászati Akadémia szerint azoknak a nőknek, akik naponta két vagy több pohár sovány tejet ittak, 44 százalékkal nagyobb esélyük volt a pattanások kialakulására.

Idézőjel ikon

„Bár a tejtermékek fogyasztása és a pattanások közötti kapcsolat bizonyítékai nem meggyőzőek, fontos elmondani, hogy mit tudunk, hátha lesznek, akiknek épp a tejtermékek kiiktatása segít majd”

– hangsúlyozta Georgieva.

„A tej fogyasztása inzulint szabadít fel, ami növeli az inzulinszerű növekedési faktor 1-et (IGF-1). Ezen a ponton a bőrsejtek gyorsabban növekednek, és fokozódik a faggyútermelés, ebből pedig már tudjuk, mi lesz…”

A tejtermékek laktózt is tartalmaznak, amelyre egyesek érzékenyek.

Idézőjel ikon

„A tejben természetesen előforduló cukorként a laktóz hozzájárulhat a pattanások kialakulásához, ha érzékenyek vagy intoleránsak fogyasztják”

– folytatta Georgieva.

Hogyan lehet csillapítani a kávéval kapcsolatos bőrproblémákat?

Ha az ajánlott napi koffeinmennyiségnél kevesebbet iszol (és nem vagy érzékeny rá), akkor is élvezheted reggeli kedvenced néhány módosítással. Divatos, bolti latték helyett igyál hagyományos fekete vagy koffeinmentes kávét, és gondold át, mit eszel mellé.

Idézőjel ikon

„Ha az ember kávéfogyasztó, aki pattanásokkal küzd, próbálja meg feketén inni, hozzáadott cukor vagy tej nélkül.

Az is jó ötlet, hogy kerüljük a cukrot vagy szénhidrátot tartalmazó ételek hozzáadását, például a reggeli muffint és pékárukat” – emelte ki Harth.

Fotó: A tejtermékek laktózt is tartalmaznak, amire egyesek érzékenyek RapidEye / Getty Images Hungary

Használj tejmentes és cukormentes alternatívákat

Sok ember érzékeny a tejtermékekben található laktózra, és sok bizonyíték utal arra, hogy a tej összefüggésbe hozható a pattanásokkal. Ha ilyenkor az ember rövid időre elhagyja a tejtermékeket, akkor láthatja, hogy bőre javul-e.

Idézőjel ikon

„Fordulj alternatív tejtermékek felé, gondolj a mandula-, kesudió- vagy zabtejre. Ezzel csökkentheted a tejtermékek bevitelét, mégsem lesz a reggeli élmény sokkal rosszabb”

– folytatta Georgieva.

„Fontos észben tartani, hogy a növényi tejtermékek is tartalmazhatnak cukrot. Ennek a buktatónak a elkerülése érdekében válaszd a cukrozatlan változatokat. Ha valaki édesszájú, és szüksége van némi édességre a kávéba, próbáljon ki alternatív édesítőszereket, például a steviát”– javasolja a szakember.

Teljesen hagyd ki a kávézást

Az eliminációs diétát az ételallergiák és -érzékenységek pontos meghatározására használják. Ugyanez a koncepció alkalmazható az akne kialakulásához hozzájáruló ételek és italok kiváltóinak megismerésére. Ha kipróbáltad a koffeinmentes, sima, tejmentes és cukormentes kávét, a kávé teljes elhagyása lehet a következő lépés a cél felé.

Idézőjel ikon

„Ha valaki azt észleli, hogy a sima kávéra váltás után továbbra is kiütések jelennek meg, fontolja meg a kávé teljes kihagyását egy ideig, hogy megnézze, van-e a kávémentes életnek bármilyen hatása a bőrére”

– javasolja Harth.

Az akne eltávolítása nehézségekbe ütközhet. Ha a tüneteid továbbra is fennállnak, hasznos lehet egy bőrgyógyász felkeresése, hogy együtt feltárjátok a pontos okokat.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Szabó Eszter
Szabó Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?

Testem

Ez történik valójában a bélflóráddal, ha kefirt iszol

Az utóbbi években ismét az érdeklődés középpontjába került az ősi, kaukázusi fermentált ital, a kefir. Bár sokan csak egy egyszerű tejtermékként tekintenek rá, a benne zajló különleges, kettős erjedés miatt valójában a bélflóránk egyik legfőbb támogatója.

Testem

Daganatos betegséget is jelezhet a gyakori vizelési inger: ilyenkor kell orvoshoz fordulni

Gyakran jár ki a párod vagy férfi családtagod éjszaka? Akadozik, vagy nehezen indul a vizelete? A legtöbb férfi hajlamos az öregedés számlájára írni a kellemetlen vizelési panaszokat, pedig a háttérben egy sokkal sötétebb probléma, a prosztatarák is állhat. Mivel Magyarországon nincs a betegségre szervezett, automatikus szűrési program, a diagnózis szinte kizárólag az érintetteken múlik. Milyen apró jelekből ismerhető fel időben a baj, miért csalóka a vérvételes PSA-teszt, és miért kötelező 45 év felett évente egyszer rászánni azt a pár percet az urológiai vizsgálatra?