Viszlát, nyári túlevés! Ezekkel a módszerekkel csökkentheted az étvágyadat

Olvasási idő kb. 4 perc

Akadnak olyan természetes étvágycsökkentők, amelyek hatékonyan enyhítik az éhségérzetet, elősegítve ezzel a fogyást. Mi pedig úgy gondoljuk, hogy érdemes tudnunk ezekről, hogy legyen segítségünk azokban a pillanatokban, amikor még a kerítést is felfalnánk.

Nehéz megtalálni azokat a természetes, mégis hatásos étvágycsökkentőket, amik tényleg képesek késleltetni az éhségérzet kialakulását, vagy elnyomni azt. Sokan ugyanakkor nem érzik azt a bizonyos határt, amikor már nem is éhségből esznek, hanem olyan felesleges kalóriákat vesznek magukhoz, ami mozgásszegény életmód és kiegyensúlyozatlan étrend mellett könnyen makacs zsírpárnákat eredményez.

Mi a megoldás? Számos apróság akad. Ha például szénhidrátokban szegényebb étrendre váltasz, azzal máris sokat tettél az inzulinszinted stabilizálásáért, és ezáltal a fogyókúra sikerességéért. De van még más is, ami segíthet a nehéz pillanatokban…

10 tudományosan megalapozott módszer az éhség és az étvágy csökkentésére

Általában az éhség és az étvágy azt az üzenetet küldi a szervezettől, hogy energiára van szüksége. Míg az éhségérzet normális jele annak, hogy újra eljött az evés ideje, nem szórakoztató állandóan éhesnek érezni magunkat, különösen akkor, ha az ember éppen befejezte az étkezést. Ez annak a jele lehet, hogy nem eszel eleget, vagy nem a megfelelő ételek kombinációját veszed magadhoz.

Az éhség és az étvágy bonyolult folyamatok, és számos belső és külső tényező befolyásolja őket – ami időnként megnehezítheti mindkettő csökkentését. Ennek megkönnyítése érdekében gyűjtöttük össze ezt a 10 tudományosan megalapozott módszert az időnként előbukkanó falásrohamok csökkentésére.

Az étvágy csökkentése igenis lehetséges!
Fotó: PeopleImages / Getty Images Hungary

1. Egyél elegendő fehérjét!

Ha több fehérjét adsz hozzá az étrendedhez, az növelheti a teltségérzetet, csökkentheti az éhséghormonok szintjét, és segíthet kevesebbet enni a következő étkezéskor. Tehát gabonapelyhek helyett egyél tojást, máris órákra jóllaksz.

Egy 50 túlsúlyos felnőtt segítségével végzett kísérletből kiderült, hogy a magas fehérje- és rosttartalmú ital 30 perccel egy pizza elfogyasztása előtt csökkentette az éhségérzetet, sőt az elfogyasztott pizza mennyiségét. A fehérje étvágycsökkentő hatása nem korlátozódik csak az állati forrásokra, például a húsokra és a tojásra. A növényi fehérjék, köztük a bab és a borsó, ugyanolyan hasznosak lehetnek. 

2. Válaszd a rostban gazdag ételeket!

A magas rostbevitel lassítja az emésztést, befolyásolja a jóllakottságérzetet fokozó, illetve az étvágyat szabályozó teltséghormonok felszabadulását. Bizonyos rostok besűrűsödnek, ha folyadékkal keverednek, és különösen megduzzadhatnak. Természetesen előfordulnak növényi élelmiszerekben, de gyakran használják őket táplálékkiegészítőként is. Legyen az étrendedben több bab, borsó, csicseriborsó és lencse, így nem leszel olyan gyakran éhes, pláne ha fehérjével is kombinálod a finom fogásokat.

3. Igyál sok vizet!

Az ivóvíz egy ideig elfojthatja az éhséget, és egyes embereknél elősegítheti a fogyást is. Állatkísérletek azt is kimutatták, hogy a szomjúságot néha összekeverhetjük az éhséggel, így legközelebb gondolkodj el azon, hogy mi áll a farkaséhséged hátterében. Azok az emberek, akik közvetlenül étkezés előtt ittak meg 2 pohár vizet, 22%-kal kevesebbet ettek, mint azok, akik nem. Egy próbát megér. 

4. Válassz szilárd ételeket az éhség csillapítására!

A vízfogyasztás csak akkor fog működni, ha valójában nem éhes, hanem szomjas voltál. A szilárd ételek azért fontosak, mert a rágás befolyásolhatja az étvágyat és az agy jutalmazási rendszerét.

Egy kisebb tanulmány szerint azok, akik kemény ételeket (fehér rizs és nyers zöldségek) ettek, kevesebb kalóriát fogyasztottak ebédnél és a következő étkezésnél, mint azok, akik lágy ételeket (rizottót és főtt zöldségeket) tartalmazó ebédet fogyasztottak. 

Néha bele kell férnie a kedvenceidnek is.

5. Egyél tudatosan!

Normál körülmények között az agy segít a szervezetnek felismerni, ha éhes vagy jóllakott. Azonban, ha túl gyorsan eszel, vagy ha elterelődik, a figyelmed, az megnehezíti ezt. A probléma megoldásának egyik módja az, ha megszüntetjük a zavaró tényezőket, és az ételre fókuszálunk. 

A tudatos táplálkozás viszont csak akkor korlátozza a sóvárgást, ha egészséges táplálkozással, rendszeres fizikai aktivitással párosítod.

6. Egyél lassan!

Az étkezés ütemének lassítása lehet az egyik módja a túlevés megfékezésének. Azaz ne habzsolj, akkor sem, ha majd éhen halsz. A gyorsabban evők ugyanis nagyobb falatokat és összességében több kalóriát fogyasztanak. Élvezd ki az ízeket, összetevőket, legyen ünnep az étkezés!

Ha ezekkel eszel, lassabban megy majd.
Fotó: Klaus Vedfelt / Getty Images Hungary

7. Használd a működő trükköket!

Talán hallottál már arról, hogy egy kisebb tányérból vagy egy bizonyos méretű edény használatával kevesebbet eszel. Ez igaz is: öntudatlanul csökkented az adagodat, így kisebb a kockázata a behabzsolásnak.

8. Mozogj rendszeresen!

A testmozgás csökkenti a sóvárgással összefüggő agyi területek akvtivitását. Azaz ha többet edzel, több kalóriát is igényelsz, de kevésbé leszel oda a magas kalóriatartalmú, valódi tápanyagokat nem adó ételekért.

A mozgás ráadásul csökkenti az éhséghormon szintjét, miközben növeli a teltségérzetet is.

9. Aludj eleget!

Az elegendő és jó minőségű alvás az éhségérzet csökkentésében és a súlygyarapodás ellen is segíthet. A túl kevés alvás viszont megemeli az éhségért felelős hormon szintjét, azaz fokozza az éhségérzetet.

10. Búcsúzz el a stressztől, akármibe is kerül!

A túlzott stresszről ismert, hogy megemeli a kortizol hormon szintjét.

Bár hatásai személyenként változhatnak, a magas kortizolszintről általában úgy gondolják, hogy fokozza az evés utáni vágyat, így a súlygyarapodással is összefüggésbe hozható.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Szabó Eszter
Szabó Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.