Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Néha a kevesebb több. Ez a problémamegoldásokra is igaz lehet néha, mégis gyakran félresöpörjük az egyszerű megoldásokat, hiába lennének működőképesek. Most megtudhatod, miért van ez így.
Te mit szoktál csinálni, amikor egy problémába ütközöl? Néha nem a legbonyolultabb megoldás a legjobb megoldás. Richard Dancsi matematikus és az informatikai tudományok szakértője arról ír cikkében, miért söpörjük félre az egyszerű megoldásokat.
A világ egyre bonyolultabb
Minden alkalommal, amikor a fizikusok valami újat fedeznek fel az univerzummal kapcsolatban, rájönnek, hogy a világ sokkal összetettebb, mint azt korábban gondolták. Az ókori görögök megtanulták, hogy a fizikai világ apró részecskékre bontható, és a részecskéket „atomoknak” nevezték el. Azért használták az „oszthatatlan” szavukat, mert úgy gondolták, hogy bizonyára ez a legbonyolultabb, ami történhet.
Később az első fizikusoknak, akik az elektronnal dolgoztak, fogalmuk sem volt a kvantummechanikáról. Most a kvarkok fajtáiról beszélünk, és ha legközelebb többet tudunk meg, valószínűleg akkor sem lesz egyszerűbb.
Olyan, mintha a világról alkotott képünk állandóan az egyre bonyolultabbá válás felé haladna. És úgy tűnik, a legtöbb ember alapértelmezett gondolkodásmódja jól alkalmazkodott ehhez.
Amikor sokféle problémán dolgozunk, hajlamosak vagyunk az additív, a hozzáadó megoldásokat előnyben részesíteni ahelyett, hogy az egyszerűsítés lépéséből indulnánk ki. Egy pluszkereket illesztünk a szekerekre, több leírást használunk a dolgok magyarázatára, vagy egy újabb réteget adunk egy tortához – hogy „jobb” legyen. Néha azért tesszük ezeket a dolgokat, mert az additív megoldás egyszerűbbnek tűnik, és gyakran azért, mert eszünkbe sem jutott, hogy az alternatívát figyelembe vegyük.
Az egyszerűsítés erőfeszítést igényel. Gondoljunk csak a Mark Twainnek tulajdonított idézetre: „Elnézést kérek a hosszú levélért – nem volt időm rövidet írni”.
Az egyszerűbb lehetőség figyelmen kívül hagyása
A gyermekkerékpárok eddig is a felnőttek által használt kerékpárok kisebb változatai voltak, kivéve a könnyebb vezethetőséget szolgáló apró tervezési trükköket. A gyerekek triciklin vagy segédkerékkel tanultak meg kerékpározni. Évtizedekbe telt, mire valaki feltalálta a strider kerékpárt, a pedál nélküli kerékpárt, amely megtanítja a gyerekeket egyensúlyozni két keréken – ami a kerékpározás legnehezebb része. El kell csodálkoznunk, hogy minden mérnöknek eszébe jutott, hogy kerekeket és más alkatrészeket adjon a meglévő kerékpárhoz, és soha nem gondolt arra, hogy megszabaduljon az alkatrészektől.
A Nature című folyóiratban nemrég megjelent tanulmány kimutatta, hogy egy sor problémamegoldó kísérlet során az emberek szisztematikusan figyelmen kívül hagyták a szubtraktív, a kivonó változtatásokat. Csak amikor a résztvevőket emlékeztették arra, hogy mind az összeadás, mind a kivonás lehetséges megoldásokhoz vezethet, akkor fedezték fel nagyobb valószínűséggel mindkét megközelítést.
„Az additív ötletek gyorsan és könnyen eszünkbe jutnak, a szubtraktív ötletek azonban nagyobb kognitív erőfeszítést igényelnek” – mondja Benjamin Converse, a tanulmány egyik szerzője. „Mivel az emberek gyakran gyorsan mozognak, és az első eszükbe jutó ötletekkel dolgoznak, végül úgy fogadják el az additív megoldásokat, hogy egyáltalán nem gondolnak a szubtrakcióra.”
Annak megállapítására, hogy az emberek miért választják leggyakrabban az additív megoldásokat, a csapat egy sor kísérletet végzett. Az egyikben a résztvevőknek egy legószerkezet stabilizálását kellett megoldaniuk. A többségük a drágább megoldást választotta, vagyis azt, hogy az egyetlen páratlan elem eltávolítása helyett sokkal több elemet adtak hozzá, hogy összetartsák a szerkezetet.
„A kivonás a kevesebbre jutás aktusa, de nem ugyanaz, mint kevesebbet csinálni. Valójában a kevesebbre jutás gyakran azt jelenti, hogy többet teszünk, vagy legalábbis többet gondolkozunk” – mondja Leidy Klotz, a projekt egyik kutatója és a Subtract: The Untapped Science of Less (Kivonás: A kevesebb kihasználatlan tudománya) című könyv szerzője.
Rossz lehet jónak lenni
Valahányszor Dancsi szakértői segítséget kért, mindig megdöbbent, hogy az illető milyen gyorsan tud megoldásokat ajánlani vagy lyukakat ütni a problémán való gondolkodásában. A szakértők úgy tudnak eligazodni a területükön, mint az emberek a környéken, ahol felnőttek; minden sarkot, minden régi zugot ismernek.
És akárcsak valaki, aki a régi szomszédságában barangol, egy szakértő is kihagyhat olyan dolgokat, amelyeket egy kezdő könnyen észrevehet.
Jennifer Wiley pszichológiaprofesszor egy kísérletsorozatban azt találta, hogy bizonyos típusú problémák esetében pontosan a szakértő mély ismeretei miatt mutatott gyengébb teljesítményt a problémamegoldásban.
A kiterjedt szakterületi tudás lehetővé teszi a szakértő számára, hogy feltételezéseket tegyen és korlátozásokat alkalmazzon egy problématérben, ami lehetővé teszi a lehetséges megoldások listájának szűkítését – ami viszont hatékonyabbá teszi a keresést. Távoli társítási helyzetekben azonban ez a szűk problématér hátrányos helyzetbe hozhatja őket.
Mindig kérdőjelezd meg az alapfeltevést
Gyakran előfordul, hogy amikor több megoldás is rendelkezésre áll ugyanazon probléma megoldására, az „egyszerűbb” megoldás kiválasztásához a problématér jobb megértésére van szükség. A strider kerékpár esetében a pedálok eltávolítása mélyebb belátást igényelt – annak felismerését, hogy a kerékpározás nehéz része nem a pedálozás, hanem a két keréken való egyensúlyozás megtanulása. E felismerés nélkül nehéz elképzelni, hogy egy mérnök hogyan gondolkodna azon, hogy eltávolítsa azt az alkatrészt, amely a kerékpárt előre viszi.
Ha legközelebb megoldást kell találnod egy problémára, fontold meg, hogy egy kis időt szánsz arra, hogy megnézd, nem rejtőzik-e egy életképes megoldás a szemed előtt. Vagy, ahogy egyesek mondták: Alkalmazd a kezdők gondolkodásmódját, és mindig kérdőjelezd meg az alapfeltevéseket.
