„Ez a pozitív hozzáállás haladó változata” – A 10 legjobb gondolat Almási Kittitől

Olvasási idő kb. 2 perc

Almási Kitti napjaink egyik legnépszerűbb pszichológusa, csak az Instagram-oldalán közel 66 ezren követik nap mint nap. Nem is véletlenül.

Almási Kitti nemcsak klinikai szakpszichológus, de író és előadó is, emellett igazi női ikon. Korábban az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetben (a Lipótban) dolgozott, az intézet bezárása óta pedig magánpraxist folytat. Kezdetben főként drogproblémákkal jelentkezőkkel foglalkozott, majd inkább a szexuális bántalmazást elszenvedett nők és férfiak terápiája töltötte ki ideje nagy részét. Jelenleg a hangulat- és szorongásos zavarok terápiája tartozik fő területei közé. Rengeteg embernek segített már házassági és párkapcsolati problémák, kommunikációs zavarok vagy evészavarok kezelésében.

Könyvei folyamatosan a pszichológiai könyvek eladási toplistájának előkelő helyeit foglalják el, mi is a gondolataiból szemezgettünk.

1. „Nem azért vagy szerethető, amit teszel, és amit olyan klasszul teszel, hanem azért, ami vagy, aki vagy, ezeken túl vagy ezektől teljesen függetlenül.”

2. „A közhiedelemmel ellentétben a fiúk, férfiak is egészen mélyen élik meg a szakítást, sőt, megkockáztatom a szakmai tapasztalataim alapján, hogy néha jobban összetörnek, mint a lányok, csak nem engedik meg maguknak azt a kiszolgáltatottságot, hogy ezt mások is láthassák.”

3. „A pozitív hozzáállás haladó változata, amikor olyan embernek is képesek vagyunk jót adni, akitől nem jót kapunk.”

4. „Az őszinte, önmagát felvállaló ember izgalmas, tiszteletet ébreszt, és sokakban olyan érzést is, hogy végre valaki kimondta helyettem, amit én is érzek!”

5. „Ideális esetben az Igazi olyan személy, akiről úgy gondoljuk, hogy büszkék lennénk rá, hogy ő a társunk, és ő is büszke lenne ránk. Olyan, aki által még jobban önmagunk lehetünk, mert ahelyett, hogy megfelelési kényszert vagy szorongást éreznénk mellette, inkább feloldódunk és meg merjük mutatni önmagunkat.”

Almási Kitti Takács Nórával egy kerekasztal-beszélgetésen
Fotó: Vanik Zoltán / Velvet

6. „A félrelépések napjainkban többek között azért váltak annyira gyakorivá, mert társadalmi méretű önbecsülési válságban szenvedünk, és a végsőkig ki vagyunk éhezve arra, hogy saját magunkat pozitívnak, szerethetőnek, izgalmasnak élhessük meg.”

7. „A szakítás egy fontos dolognak a végét, a testi-lelki-szellemi kapcsolatunk lezárását jelenti, ami lehetett bármilyen rövidke is, de az életünk, a történetünk részévé vált.”

8. „Ahogyan nincs tökéletes anya, csak elég jó anya, ugyanúgy nem tökéletes párkapcsolatot érdemes keresni, hanem elég jót. Ez sokkal hitelesebb és életszerűbb a tökéletesnél.”

9. „Nagyon veszélyeztető a kapcsolatra nézve, amikor barátok, barátnők egymás között kínos történeteket mesélnek a partnerükről, gyakran lesajnáló hangsúllyal, minősítgetve vagy kinevetve őt, miközben velük élnek. Ha ezt valaki meg tudja tenni a társával, az (már) nem szövetség. Akit az ember szeret, azt nem adja ki másnak, nem árulja el.”

10. „Teljesen normális és egészséges igényünk, hogy különlegesek legyünk a szüleink számára, hiszen ki más adhatná meg nekünk azt az alapélményt, hogy egyszeriek és felcserélhetetlenek vagyunk, ha nem az anyánk vagy az apánk?

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Reiber Gabriella
Reiber Gabriella
Magazinportfólió-igazgató
Reiber Gabriella az ELTE Bölcsészettudományi Kara után újságíróként kezdte pályáját, később az Oktatási és Kulturális Minisztérium, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem kommunikációs szakértője, végül az egyetem marketingvezetője volt. 2022 januárjában vette át a Dívány főszerkesztését, a kiadvány az ő vezetésével újult meg. Jelenleg az Indamedia Kiadó magazinszerkesztőségeinek munkáját irányítja magazinportfólió-igazgatóként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Akkor szolgálnak csak ki ebben a boltban, ha felmutatod a személyidet

Svédországban jártunk, és volt valami, amit egyszerűen nem lehetett nem észrevenni. A svéd élelmiszerboltokban az alkoholkínálat erősen korlátozott. A hagyományos boltokban legfeljebb 3,5 százalékos italokat lehet vásárolni. Bort, pezsgőt vagy tömény szeszt a fogyasztók kizárólag az állami Systembolaget üzleteiben találnak.

Világom

Változott a határátlépés a magyarok kedvenc nyaralóhelyén: csak így lehet belépni Horvátországba

Új digitális határellenőrzési rendszert vezetett be Horvátország az Európai Unió közös Entry/Exit System programjának részeként. A változás elsősorban az Európai Unión kívülről érkező utasokat érinti. Az első belépéskor nekik biometrikus azonosításon kell átesniük, vagyis ujjlenyomatot vesznek tőlük és arcfelismeréshez szükséges fotó is készül róluk.

Lájfhekk

Ha így tankolsz, károsíthatod az autódat

Több tankolási hiba is van, amivel hosszabb távon károsodhat a kocsi. Ezek közül a legjellemzőbbeket be is mutatjuk, hogy a jövőben megkíméljünk a drága alkatrészcseréktől.

Testem

6 tévhit a fehérjefogyasztásról: így rontod el az étrended

A fehérje az egészséges táplálkozás és a fitneszvilág szent grálja, de a körülötte keringő mítoszok miatt sokan teljesen rosszul építik be az étrendjükbe. Tényleg tönkreteszi a vesét a sok protein? Elég a növényi fehérje az izomépítéshez? És biztos, hogy jól jársz a divatos fehérjeszeletekkel? A Weborvos szakmai cikke alapján leromboljuk a 6 legmakacsabb fehérjemítoszt, hogy ahelyett, hogy ártanál a testednek, végre okosan és hatékonyan tankolj energiát.

Testem

Sok idős nem is tud erről a betegségéről, aztán megtörténik a baj

Milliókat érintő, mégis szinte láthatatlan ellenségként leselkedik az idősekre a csontritkulás, amely egészen az első törésig semmilyen fájdalmat nem okoz. Friss adatok szerint a legtöbben semmilyen kezelést nem kapnak, pedig a fel nem ismert betegség miatt bekövetkező combnyak- és csípőtáji törések idős korban gyakran egyet jelentenek az önálló élet végével, vagy akár a korai halállal. Utánajártunk, miért diagnosztizálják ilyen későn a bajt, és miért lenne életmentő a rendszeres szűrés.

Testem

Ez történik a testeddel, ha 48 órán át nem alszol

Az alvás kiemelt jelentőségű a test és az elme megfelelő működésében – ezért, ha nem alszunk eleget, annak mind mentális, mind fizikai értelemben súlyos következményei lehetnek. Az alváshiány hatásai egy kiadós alvással jellemzően korrigálhatók.

Testem

Így pihennek a tengerészgyalogosok: 8 perc alatt felfrissülnek

Egy tengerészgyalogos katona 8 perces frissítő módszere vírusvideóként terjedt el. Lényege, hogy a lábakat magasba emelve szunyókálunk egy igen rövid ideig, mely elvileg felfrissíti az elménket. Az ilyen pihenés azonban nem mindenkinél működik ugyanúgy.

Édes otthon

Így takarítsd allergiaszezonban az otthonod

Allergiaszezonban nemcsak a kinti pollenek okozhatnak panaszt. Sok irritáló anyagot mi magunk viszünk be a lakásba a ruhánkon, a hajunkon vagy akár a cipőnkön. Néhány egyszerű szokással azonban csökkenthető a por, a pollen és a penész mennyisége, így az otthon valóban a pihenés helyszíne maradhat.

Testem

Helyrehozza a vércukorszinted, ha ebből a zöldségből mindennap eszel

A kelkáposzta sokak számára nem túl ínycsiklandó étel, pedig magas a tápanyagtartalma, és jótékonyan hat a vércukorszintre, illetve a szív- és érrendszerre is. Azonban túlságosan nagy mennyiségben fogyasztva a pajzsmirigy működését is befolyásolhatja, illetve a vesekő képződését is elősegítheti.