Ne hagyd, hogy elhanyagoljon a főnököd: nem csak téged, a céget is veszélyezteti

Olvasási idő kb. 4 perc

A rutinfeladataid elvégzésével tervezted indítani a napot. A múltkor is megcsúsztál velük, sokáig túlóráztál, a többiek rád vártak, mindenki dühös volt. Reggel oda is ülsz a gép elé, majd észreveszed, hogy üzenet vár a főnöködtől: az a projekt, amelyen az elmúlt két hétben olyan keményen dolgoztál, úgy ahogy van, rossz. Egy másik vezetőtől sürgető levél érkezett, hogy a rád osztott melót azonnal le kéne adnod. Úgy érzed, minden szétesett körülötted. Honnan kéne tudnod, mi élvez elsőbbséget? Alapvetően magas teljesítményűnek gondolod magad, de ezen a munkahelyen semmi sem sikerül. Miért?

Ha a fentiekhez hasonló tapasztalataid vannak, nem vagy egyedül. Bruce Tulgan szerint általánosnak tekinthető probléma a munkahelyeken az ún. alulmenedzselés – mégsem beszélünk róla eleget. A vezetőképzéssel és szervezeti tanácsadással foglalkozó szakember a Psychology Today-en magyarázta el, milyen sokrétű negatív következménye lehet a vezetők és az alkalmazottak közti hiányos kommunikációnak.

A mikromenedzselés ellentéte

Talán te is hallottál már a mikromenedzselésről. A munkapszichológiában ezzel a kifejezéssel szoktak utalni arra a vezetői magatartásra, amikor az illető nem képes delegálni, azaz feladatokat kiadni a kezéből, hanem mindig mindent folyamatosan és aprólékosan ellenőriz, hogy a kontrolligényét kielégítse. Ezzel viszont azt éri el, hogy a nagyobb léptékű teendőkre, ami tényleg az ő asztala lenne, nem marad kapacitása, így az egész munkafolyamat megreked a részletekben, a kollégák pedig feleslegesnek érzik magukat. A mikromenedzselés ellentéte az ún. alulmenedzselés, amely kevesebbszer jelenik meg a közbeszédben, holott Tulgan szerint még súlyosabb károkat okoz, mint a mikromenedzselés. 

Alulmenedzselés: amikor magadra vagy hagyva a munkával

Az alulmenedzselés során az alkalmazottak és a főnökeik közti kapcsolat megszűnik, legalábbis nem működik napi szinten. A dolgozó nem kap megfelelő iránymutatást, nincs tisztában az elvárásokkal, nincs ellátva hatékony eszközökkel, forrásokkal, információval, hiányzik a valós teljesítménykövetés, a sűrű és konstruktív visszajelzés, a jutalmazás. Sokan arról számolnak be, hogy nagyon kevés lehetőségük van kérdezni a vezetőktől, nem tudják, jól csinálják-e azt, amit csinálnak, vagy hogyan fejlődhetnének. Mintha légüres térben mozognának, ahol a szerencsén és az egyéni leleményességükön múlik, hogy egy-egy feladatot hogyan oldanak meg. 

Sokkal lassabban megy, ha mindenre egyedül kell rájönnöd
Fotó: SerrNovik / Getty Images Hungary

Az egész cég működését veszélyezteti

A munkafolyamatok hiányos követése könnyen oda vezethet, hogy azok az apró problémák, amelyeket kezdetben könnyen meg lehetett volna oldani, túl későn derülnek ki, és sokkal nagyobb fennforgásokat okoznak. A befejezettnek hitt feladatokat újra el kell végezni, ami nemcsak a dolgozónak jelenthet túlórázást, hanem a cég számára is extra költségekkel jár, a humánerőforrás pazarlásával. Mivel az alkalmazottak azt élik meg, hogy hosszú ideig rosszul végezték a dolgukat, csökkenhet az önbizalmuk, a sikertelenség érzése az egyébként kompetens, jó teherbírású kollégákat is elkedvetlenítheti, akik a motiválatlanság miatt jó eséllyel gondolkodni kezdenek a távozáson. A gyengébb teljesítményű munkatársak sem szúrnak szemet, ők ugyanannyi fizetésért dolgoznak, mint a többiek, ráadásul mindenki más munkáját megnehezítik. Ez persze nem feltétlenül az ő hibájuk, hiszen a vezetők azok, akik az alulmenedzselés miatt nem teremtik meg az alkalmazottak teljesítményét optimalizáló körülményeket. A szervezet atomizálódik, az együttműködés a koordinálatlanság miatt ellehetetlenül, az iránymutatás nélkül végzett munka hatékonysága igencsak megkérdőjelezhető. 

Talán észre sem veszed

Lehet, nem is vagy tudatában annak, hogy elhanyagol a főnököd. Gondolj bele, mikor kaptál utoljára visszajelzést, értékelést, instrukciókat, építő jellegű kritikát! Ne hagyd, hogy teljesen elengedjék a kezed, mert ha nincs mentorod, sokkal nehezebben fogsz tudni fejlődni, tanulni. Ha nincs sikerélményed, nehezebben tudod fenntartani a motivációdat. Ha nincs köztetek kommunikáció, nehezebben tudsz bevonódni új, izgalmas feladatokba. Az alulmenedzselés miatt az is lehet, hogy kevesebb fizetést kapsz, mint amennyit érdemelnél. Nem azért, mert nem érsz meg ennyit a cégnek, hanem egész egyszerűen azért, mert elfelejtettek emelni, te pedig nem szóltál. Ha rendszeresen beszélnétek egymással, talán az is kiderülne, hogy nagyobb mozgástered van a menetrendedben, a munkakörülményeidben, mint ahogy eddig gondoltad. 

Alulmenedzselés esetén nehéz hatékonynak lenni
Fotó: wildpixel / Getty Images Hungary

Mi lehet tenni?

Az alkalmazottak megfelelő mértékű menedzselése a vezetőség feladata. Ennek ellenére azt látjuk, hogy sok főnök sajnos nem nyújt elegendő iránymutatást, támogatást, mentorálást a dolgozóknak, nem látja el őket a munkavégzéshez szükséges eszközökkel és információkkal, nem teszi átláthatóvá az elvárásokat, a kereteket. Ugyanakkor lényeges, hogy alkalmazottként se dőlj hátra, ne legyél tehetetlen. Minden egyes nap győződj meg arról, hogy pontosan tudod, mi a teendőd, milyen határidővel dolgozol, kik és hogyan fogják nyomon követni a teljesítményedet, milyen forrásokat tudsz felhasználni, kihez fordulhatsz, ha elakadsz, stb. Ahhoz pedig, hogy ezekkel a keretekkel képben legyél, folyamatos párbeszédben kell lenned a vezetőddel. 

Beszélj vele napi 10 percet vagy hetente legalább fél órát. Legyél proaktív, keresd e-mailben, és jelezd, ha információra van szükséged. Mindent gondosan dokumentálj, hogy ne kelljen többször elmondania dolgokat. Ezt leszámítva viszont egyáltalán nem ciki kérdezni. Nem az a baj, ha nem tudsz valamit, hanem az, ha nem vállalsz felelősséget a munkád minőségéért.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Milanovich Domi
Milanovich Domi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.