együttműködés - Dívány

A BME és a NASA megállapodást írt alá.

Crystal Byrd Farmer szexuáliserőszak-túlélő, szexedukátor, a Black and Poly nevű weboldal szerkesztője. Létrehozott egy modellt, amivel a konszenzus, azaz a szexuális érintkezés megkezdésére és folytatására vonatkozó kölcsönös beleegyezés nagyobb biztonsággal jöhet létre. A kérdés rendkívül fontos és sokkal komplikáltabb, mint azt elsőre gondolnánk.

Az ember vagy narcisztikus, vagy egy narcisztikus áldozata – nagyjából ez lehet a benyomása annak, aki az utóbbi néhány évben forgatott női, életmód- vagy konyhapszichológiai magazint. A narcisztikus személyiségzavarról hozzáértők és laikusok, érintettek és magukat érintettnek vélők is véleményt formálnak, a címkét pedig nagyon könnyen aggatjuk azokra, akiknek a viselkedésében kivetnivalót látunk. Valóban ilyen nagy számban élnek köztünk kóros narcizmusban szenvedők, vagy megalapozatlanul osztogatjuk a diagnózist? Esetleg a nagyzás, önközpontúság és manipuláció nem is az egyének, hanem tágabb közösségünk általános jellemvonása lett?

Az életben csak a halál, az adó és a nehezen kezelhető emberek társasága biztos. Nem számít, hogy munkatárs, szomszéd vagy távoli családtag: mindannyiunk életében van olyan ember, akivel nem egyszerű együttműködni.

Szülőként nehéz megtalálni az arany középutat, amely megengedi a szabad próbálkozásokat, s közben mégis védelmet nyújt a veszélyekkel szemben. A gyerekeinket fokozatosan ugyan, de meg kell tanítanunk arra, hogy észleljék a veszélyeket, és ne csak az irányításunk alatt működjenek. Ezt pedig kommunikációval, megfelelő következményekkel és állandó, játékos emlékeztetéssel már kisgyermekkorban is el lehet kezdeni.

A képzeletbeli gyerekünk valahogy mindig szófogadóbb a valódinál. Érthetően kommunikál velünk, hiába nem is beszél még, jó alvó, jó evő, nehéz helyzetek esetén pedig mindig meggyőzhető a logikus, a biztonságos és az általunk elvárt viselkedésről. Szép ábrándozások ezek, de rendszerint hamar szertefoszlanak, miután a gyerekünk átlépi a valóság kapuját.

Talán te is hallottál már a varázslatos 5:1 arányról. A népszerű párterapeuta, John Gottman által hangoztatott szabály szerint a jól működő kapcsolatok nyitja, hogy minden egyes negatív interakcióra jusson legalább öt pozitív. Miért ez az eltolódás? Azért, mert az elménk arra van előhuzalozva, hogy a negatív irányba torzítson. Annak, hogy hajlamosak vagyunk a rosszra összpontosítani és azt felnagyítani, megvan az az előnye, hogy érzékenyek leszünk a veszély jelzéseire. Míg ez a beállítódás nagyon hasznos az állati vagy emberi ragadozókkal szemben, addig olyan helyzetekben is kritikussá tehet minket, amikor nem kéne annak lennünk. Hogyan érjük el, hogy a problémák ne takarják ki előlünk a jó dolgokat?

Véget nem érő kérdések. Állandó rendetlenség. Nehezen lekövethető hangulatváltozások. Újabb és újabb igények. Ha arról van szó, hogyan őrjíthet meg a gyereked, a határ szinte a csillagos ég. Imádjuk őket, de néha nagyon kimerítő tud lenni a velük való foglalkozás. Pláne most, amikor egy csomó minden másért is aggódunk a saját és szeretteink egészségétől kezdve a bevételkiesésen át a jövő alakulásáig. Természetes, hogy rengeteg feszültség keletkezik bennünk. Hogyan érhető el, hogy ne halmozódjon fel, és ne buggyanjon ki, amikor a gyerekeinkkel vagyunk?

Folyton szaladsz magad után? Egyik feladatról térsz rá a következőre, és így telik az egész életed? Tehetetlennek érzed magad, mintha nem nálad lenne az irányítás? A sodródás, a káosz és a merevség egyaránt önszabályozási nehézségeket jelezhet: azt, hogy a külső körülmények határoznak meg téged, ahelyett, hogy alapvetően te hatnál a környezetedre. Hogyan lehet az állandó reaktív üzemmódból, a robotpilóta-létezésből kreatív, teremtő működésre váltani?

A rutinfeladataid elvégzésével tervezted indítani a napot. A múltkor is megcsúsztál velük, sokáig túlóráztál, a többiek rád vártak, mindenki dühös volt. Reggel oda is ülsz a gép elé, majd észreveszed, hogy üzenet vár a főnöködtől: az a projekt, amelyen az elmúlt két hétben olyan keményen dolgoztál, úgy ahogy van, rossz. Egy másik vezetőtől sürgető levél érkezett, hogy a rád osztott melót azonnal le kéne adnod. Úgy érzed, minden szétesett körülötted. Honnan kéne tudnod, mi élvez elsőbbséget? Alapvetően magas teljesítményűnek gondolod magad, de ezen a munkahelyen semmi sem sikerül. Miért?

Ha a kapcsolatépítés szó hallatán a hideg ráz ki, nem vagy egyedül. Kutatások szerint sokan viszonyulunk ambivalensen azokhoz a helyzetekhez, amikor új ismeretségeket kellene kötnünk. Sajnáljuk rá az időt, erőltetettnek érezzük a beszélgetéseket, azt éljük meg, hogy nem lehetünk önmagunk, vagy aggódunk, mások mit gondolnak rólunk. Marissa King, a Yale Üzleti Iskolájának professzora szerint mégis fontos felülemelkedni ezeken a gátakon, és tudatosan alakítani a társas kapcsolatainkat. Új könyvében azt is elárulta, hogyan érdemes csinálnunk.

Veszekedések otthon a pároddal, nézeteltérések a munkahelyeden a kollégáiddal, viták a barátokkal – megannyi konfliktusos helyzetbe keveredhetünk nap mint nap, és hát nem mindenki tudja mindig helyesen kezelni az ehhez hasonló szituációkat. De egyáltalán milyen az a helyes kezelés? Mai cikkünkben erről kérdeztük pszichológus szakértőinket.