Magyar intézménnyel működik együtt a NASA: ezt kutatják

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A BME és a NASA megállapodást írt alá.

A földfelszín nedvességtartalmának vizsgálatáról szóló vizsgálatokkal kapcsolatban egyezett meg a Budapesti Műszaki Egyetem (BME) és a Nemzeti Repülési és Űrhajózási Hivatal (NASA). Az egyetem közleménye szerint a partnerség segíthet abban, hogy a témával kapcsolatban minél pontosabb ismereteink legyenek. 

A megállapodás értelmében  az amerikai kormányzati ügynökséget támogatja majd a BME a műholdas talajnedvesség-mérési adatok validációjában. A két intézmény közötti kapcsolat mintegy másfél évvel ezelőttre, egy nyári egyetemre vezethető vissza.  

A BME és a NASA együttműködése fontos vizsgálatok alapjául szolgál

Korábban ugyanis az amerikai és európai egyetemek szakemberei több napon át osztották meg a tudásukat tíz különböző országból és a BME-ről érkező nemzetközi hallgatókkal, hogy miként lehet a

Idézőjel ikon

legpontosabban mérni a földfelszín nedvességtartalmát.

A vizsgálatokhoz a tavaly nyáron felbocsátott NISAR nevű amerikai-indiai műholdas berendezés, illetve a BME Építőmérnöki Kar Fotogrammetria és Térinformatika Tanszékének űrkutatási műhelye a NASA SMAP űrszondájának adatait használták fel. A két mikrohullámú űrszonda éjjel-nappal pásztázza bolygónk felszínét egy L-sávú frekvencián, ugyanazon, amin

a GPS-műholdak is működnek.

Együttműködést kötöttek az intézmények

Ezek az adatok egyfelől a mezőgazdaság számára fontosak, hiszen segítségükkel például öntözési terveket készíthetnek a gazdálkodók, de megoldást jelenthetnek a klímaváltozás miatti aszályokra is. 

Idézőjel ikon

„A közös kutatási eredményekkel kecsegtető megállapodás lényege, hogy a NASA az egyetem segítségét kéri az adatok valóságának, pontosságának ellenőrzésében"

– összegezte Kugler Zsófia, az együttműködéssel foglalkozó csoport vezetője, a NASA JPL többszörös vendégkutatója. Az együttműködésnek jelenleg elmondása szerint anyagi vonzata nincs, de a tudományos eredmények világszinten segíthetik elő egyes folyamatok megértését, illetve alapjai lehetnek a további együttműködéseknek. 

Ha érdekel, miként hat az aszály a magyar földre, ezt a cikkünket is olvasd el. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Villámkvíz: be tudod fejezni a híres verseket?

Vannak versek, amelyek lépten-nyomon szembe jönnek velünk még azután is, hogy feleltünk belőle az iskolában. Kvízünkből most megtudhatod, hogy mennyire emlékszel még az irodalomórák verseire.

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.