Ebben a három életszakaszban a legkárosabb az agyra az alkohol

Olvasási idő kb. 3 perc

A rendszeres, mértéktelen italozás minden életkorban komolyan károsítja az egészséget – az egyik veszélyeztetett szerv éppen a szervezet irányítóközpontja, vagyis az agy. Ausztrál és brit kutatók azt vizsgálták, mely életszakaszokban okozza a legnagyobb kárt az alkohol az emberi elmében.

A British Medical Journal (BMJ) hasábjain megjelent tanulmány – melyről a StudyFinds adott hírt – úgy találta, a három leginkább veszélyeztetett életszakasz a fogantatástól a születésig tartó kilenc hónap, a késő serdülőkor, illetve az időskor (65 év felett).

Az anya által fogyasztott ital a magzatra (is) káros

Az első esetben természetesen az anya italozása az, ami károsan hat a gyerek fejlődésére: a magzat a terhesség ideje alatt ki van téve minden, az anya által fogyasztott anyag hatásának – beleértve az alkoholt is. A várandós anyák alkoholfogyasztása ezért orvosilag erősen ellenjavallott, a felmérések szerint mégis minden tizedik nő iszik kisebb-nagyobb rendszerességgel a terhessége alatt (különösen Európában magas az arány). Magyarországon évente mintegy háromszáz csecsemő születik ún. magzati alkoholszindrómával (FAS), melynek része az agytérfogat jelentős csökkenése és a kognitív zavarok megjelenése. A kutatók szerint még a terhesség alatti mértékletes ivászat is negatívan hat a születendő gyerek pszichéjére és viselkedésére.

A gyermek egészségét veszélyeztetik az ivással a várandós anyák.
Fotó: Highwaystarz-Photography / Getty Images Hungary

A kamaszok és az idősek is különösen érintettek

Kései serdülőkorban (15–19 éves kor között), amikor fontos változási, fejlődési folyamatok mennek végbe a szervezetben – beleértve az agyat is – szintén az átlagosnál károsabban hat a rendszeres ivászat. A tudósok szerint a kamaszkori rendszeres és túlzott alkoholfogyasztás (különösen a gyakori binge drinking, vagyis „a sárga földig leiszom magam” szokása) csökkenti az agytérfogatot, akadályozza a fehérállomány fejlődését, és bizonyos szellemi képességek zavarát, hiányát okozhatja. Szintén károsan hat a mértéktelen italozás az érvelési képességekért felelős homloklebenyre, mely tizenéves korban még fejlődés alatt van.

Végül a harmadik problémás életszakasz a kései felnőttkor, vagyis az időskor. Az öregedés az agytérfogat fokozatos csökkenésével jár, 65 év felett pedig a folyamat felgyorsul: az idegsejtek mérete csökkenni kezd, és a köztük lévő kapcsolatok lassan felbomlanak, ami demencia kialakulásához vezethet. A tanulmány szerzői úgy találták, ebben az életkorban még az enyhébb alkoholfogyasztás is jelentősen gyorsítja az elme eltompulásának folyamatát, az agytérfogat csökkenését. A felmérések szerint az alkoholfogyasztás a demencia első számú kiváltó oka, amihez képest a dohányzás és a magas vérnyomás hatása is elenyésző.

Szomorú statisztika

A szakemberek hangsúlyozzák, hogy kutatásuk több korábbi tanulmány és statisztika összevetéses vizsgálatából született, nem pedig önálló megfigyelések nyomán, ezért további, ellenőrzött körülmények között történő kutatásokra van szükség ahhoz, hogy tényleges képet kaphassunk az alkohol hatásáról a felsorolt életszakaszokban. A szerzők borús képet festenek a jövőről – a statisztikák alapján ugyanis az alkoholfogyasztás világszerte emelkedő népszerűséget mutat (2020-ban ehhez a világjárvány is hozzájárult). Szintén negatívum, hogy az utóbbi évtizedekben a nők, akik korábban kevésbé voltak hajlamosak a lerészegedésre, felzárkóztak italozásban a férfiak mellé. Nagyszabású, társadalmi szintű prevenciós programokra lenne szükség – hangsúlyozzák a szakemberek –, ha szeretnénk megállítani ezt a kellemetlen tendenciát.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.