Szerelmes típus vagy? Vigyázz, mert a sötét hármas áldozatává válhatsz

Olvasási idő kb. 3 perc

Akik könnyen szerelembe esnek, nagyobb eséllyel választanak rosszul. A helyzet mégsem reménytelen: a barátok és családtagok visszajelzése segíthet abban, hogy ne horgonyozzunk le olyanok mellett, akik manipulálnak vagy kihasználnak minket.

Biztos te is ismersz olyanokat, akik hajlamosak gyorsan, könnyen és gyakran szerelembe esni – esetleg te is közéjük tartozol. Akiket ez érint, azokra jellemző, hogy könnyen beleszeretnek másokba, gyorsan és gond nélkül vállalnak be romantikus kapcsolatokat, szeretnek szerelmesek lenni, és ez gyakran meg is történik velük. 

Érdekes, hogy például a szorongóan kötődőknek is vannak hasonló jellemzőik, ám míg ők gyakran azért ugranak bele a kapcsolatokba, hogy egy negatív érzelmi állapotot (félelmet vagy szorongást) elkerüljenek, azokat, akikről most beszélünk, egyszerűen vonzza a szerelem, és hisznek abban, hogy ezek az érzések kifizetődők.

Dr. Justin Lehmiller pszichológus egyik legfrissebb blogbejegyzéséből kiderül: ez nem is annyira ártalmatlan tulajdonság – esélyes ugyanis, hogy akik így működnek, rossz partnert választanak. Hiszen ha valaki könnyen lesz szerelmes, hajlamos lehet arra, hogy figyelmen kívül hagyja a kapcsolat rossz kimenetelét előre jelző figyelmeztető jeleket, és olyan emberekhez kezd ragaszkodni, akik épp a gyors kötődést felismerve manipulálhatják őt. 

Szimpatikus, szépeket mond, de vajon miért van nála az a kés?
Fotó: ajr_images / Getty Images Hungary

Egy nemrégiben készült tanulmány azt kívánta feltárni, hogyan kapcsolódik ez a jellemző a machiavellizmus, a pszichopátia és a narcizmus sötét hármasának személyiségváltozóihoz. A szakemberek azt igyekeztek megfejteni, vajon esélyesebb-e, hogy akik könnyen beleszeretnek másokba, rossz partnert választanak.

A vizsgált tulajdonságok mindegyike egy kicsit mást takar, de összekapcsolja őket az antiszociális magatartás iránti hajlam, például az érzéketlenség és a manipulatív viselkedés. Ezek a tulajdonságok persze nem kívánatosak, különösen egy hosszú távú kapcsolatban, rövid távon azonban ezek az emberek elbűvölőek tudnak lenni, így aki nem ad elég időd a másik megismerésének, könnyen beléjük szerethet. 

A narcisztikusok például általában több időt és erőfeszítést fordítanak a megjelenésükre, pénz- és sikerszimbólumokkal veszik körül magukat, és nagyobb erőfeszítéseket tesznek a „helyes” dolgok kimondására (még akkor is, ha tenni már nem teszik meg őket) annak érdekében, hogy kívánatosnak tűnjenek a kapcsolat elején. 

Vannak, akik jobban vonzódnak a sötét hármashoz

Egy vizsgálatban a kutatók 257 férfit és nőt kérdeztek meg online (átlagéletkoruk 34 év volt), és arra kérték őket, hogy írják le ideális partnerük személyiségét. Elkészítettek egy másik tesztet is a megkérdezettek egyéni személyiségjegyeiről is. A kutatók úgy találták, hogy azok a megkérdezettek, akik könnyen szerelembe esnek, a korábban említett sötét hármas mindhárom tulajdonságát jobban kedvelik, így esélyesebb, hogy rosszul választanak. 

Természetesen az érintett személyeket nem kizárólag a sötét hármas vonásaival rendelkező emberek vonzzák, hiszen könnyen gyengéd érzelmeket alakítanak ki bárki iránt – de úgy tűnik, ők jobban vonzódnak a „sötét” személyiségekhez, mint azok, akik kevésbé hajlamosak arra, hogy folyton szerelmesek legyenek.

Ez nem azt jelenti, hogy maga a gyors szerelembe esés képessége eredendően rossz dolog – csupán azt, hogy a gyors döntés esélyt adhat arra, hogy a narcisztikusok és az egyéb érzelmi manipulátorok kihasználják az embert. Annak, aki felismeri magán ezt a viselkedésmintát, érdemes megbízható kívülállókat (barátokat, családtagokat) is megkérdeznie, mielőtt elkötelezi magát valaki mellett.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Szabó Eszter
Szabó Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.