Ha a lehetőségeket is meglátod ahelyett, hogy csakis a listádat figyelnéd, sokkal esélyesebb, hogy megtalálod az igazit. Pontosabban az egyik lehetséges igazit.
Dr. Justin Lehmiller pszichológus blogjában gyakran foglalkozik a párkapcsolatok legfontosabb kérdéseivel, ahogy azzal is, hogyan találjuk meg egyáltalán azt, akivel érdemes belevágnunk egy hosszú távú viszonyba. Ezúttal Rebekka Grun közgazdász előadását szemlézte, aki többek között arról beszélt, miért érdemes konkrét elvárások felsorakoztatása helyett úgy belevágnunk a kapcsolatainkba, hogy nyitottak vagyunk minden újdonságra, amit a másik és a vele való viszony magával hozhat.
A közgazdász azt vallja: a tökéletes párkapcsolat felé vezető út titka abban rejlik, hogy nem fogalmazunk meg előre semmilyen elvárást, inkább arra fókuszálunk, hogy az, ami éppen vagyunk, mennyire tesz minket boldoggá. Érvei is vannak, hiszen tudományosan is bebizonyosodott már, hogy nem egészen vagyunk képben azzal, hogy mi az, ami boldoggá tehet minket.
Sokaknak van egy „bevásárlólistája” a kívánt tulajdonságokkal és jellemzőkkel, és ezek alapján keresnek partnert. Grun úgy véli, hogy ez hibás megközelítés, hiszen bármikor találkozhatunk egy olyan valakivel, aki bár a korábban összeállított listának nem felel meg, mégis nagyszerű kapcsolatot tudunk kialakítatni vele.
A kutatásokból következetesen kiderül, hogy a férfiak és a nők abban mindenképpen különböznek egymástól, hogy milyen vonásokra vágynak romantikus partnereikben: a férfiak viszonylag nagyobb értéket tulajdonítanak a fizikai vonzerőnek, a nők pedig a státusznak és a vagyonnak. A probléma az, hogy amikor a listánkat összeállítjuk, az nem pontos, hiszen nem mindannyian vagyunk maradéktalanul képben azzal, mi is tesz minket boldoggá. És ha ezt tudjuk is, akkor is adódhatnak új kedvenc tulajdonságok, amiket csak akkor ismerünk meg, ha nem ragaszkodunk egy-egy előre összeállított elváráscsokorhoz.
Egy 2008-as vizsgálatban a Northwestern University 163 egyetemi hallgatója töltötte ki egy kérdőívet a párválasztási preferenciáiról, majd mindegyiküknek egy gyorsrandi-sorozat következett 9-13 találkozóval. A kísérletben kiderült, hogy az, amit korábban gondoltak magukról és a számukra legmegfelelőbb személyről a gyakorlatban nem igazán működött, és egészen más típusú embereket is vonzónak tartottak, mint akiket papíron el tudtak képzelni maguknak. Ez a nyitottság lehet egyébként annak a kulcsa, hogy megfelelő párt találjunk magunknak.
Fontos megjegyezni azt is, hogy ez a hatás mind a férfiak, mind a nők esetében érvényesült - vagyis az előre meghatározott meghatározott preferenciák egyik nem esetében sem jósolták meg jobban azt, hogy a valós életben kit találtak vonzónak. Furcsa, de igaz: nem igazán tudjuk jól, hogy mire vágyunk, hiszen mindig jöhetnek új tapasztalatok a gyakorlatban, amik felülírják a korábbi szabályokat. És ez így van jól.
A társkeresési preferenciáinkat tehát hozzá kell igazítanunk a körülményeinkhez és a rendelkezésünkre álló adatokhoz. Amikor ezzel a gondolkodásmóddal közeledünk a másik felé, bárki lehet az igazi.
