Mi csak a világképüket veszélyeztetjük, ők az egész létezésünket

Amikor megszületünk, a testünk (leggyakrabban a külső nemi szerveink) alapján besorolnak minket a nemi kategóriák valamelyikébe. Bekerül az anyakönyvünkbe, hogy férfinak vagy nőnek tartanak minket, de ennek a döntésnek kisbabaként mi csupán a passzív tárgyai vagyunk, semmilyen hatásunk nincs rá. Előfordulhat, hogy később a nemi identitásunk – azaz a nemünkhöz kapcsolódó, mélyen átélt belső érzésünk – különbözni fog a születéskor kijelölt nemünktől, azaz transznemű emberek leszünk, mondjuk, férfiként anyakönyveztek minket, de mi nem azonosulunk ezzel a nemmel. Azt is fontos számításba venni, hogy a nemek a biológiai szinteken sem különülnek el egymástól olyan élesen, mint amennyire azt a társadalom felerősíti. Egyes kutatások szerint például minden 200. újszülött interszex gyermekként jön a világra, azaz a nemi anatómiai jellegek (külső-belső nemi szervek, hormonok, kromoszómák) olyan kombinációjával születik, amely alapján nem egyértelműen besorolható a tipikusnak vélt női-férfi anatómiai kategóriákba.   

Ennek megfelelően egyre több ország ismeri fel azt a sokszínűséget és összetettséget, ami a nemeket egyébként a világ minden táján jellemzi. Míg azonban Németország, Ausztrália, Új-Zéland vagy Málta a férfi és a női nemen kívül más nem kifejezésére is jogi lehetőséget biztosít, addig a magyar kormány törvényben tiltaná meg a transz emberek számára, hogy hivatalosan is elismertessék a nemüket.

Két évtizedig meg lehetett változtatni a papírokat

Magyarországon a ’90-es évektől kezdve relatíve gördülékenyen meg lehetett változtatni a nemet és a nevet az iratokban. „Az érintettek orvosi szakvélemények birtokában fordulhattak a hatóságokhoz, a kérelmek elbírálásában az anyakönyvi szervek és az egészségügyért felelős minisztérium működtek közre” – szerepel a Háttér Társaság közleményében. Ám 2016 novemberében felfüggesztették az eljárásokat, mondván, hogy egységesebb, átláthatóbb szabályozást dolgoznak majd ki, amelynek létrehozását egyébként az ombudsman is több jelentésében sürgette – írja a Transvanilla Transznemű Egyesület. Ez azonban elmaradt, és az elmúlt 3,5 évben egy rövidebb időszaktól eltekintve nem adtak ki nem- és névváltoztatási engedélyeket, viszont az új törvényjavaslattal most teljesen meg is szüntetnék a nem jogi elismerésének lehetőségét. 

A nem- és névváltoztatás alapvető emberi jog

2020. március 31-én késő este, éppen a Transznemű Láthatóság Világnapján nyújtotta be Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes azt a 27 oldalas salátatörvény-javaslatot, amelynek a 33. paragrafusa arról rendelkezik, hogy a nem az anyakönyvben és így a személyazonosító okmányokban se legyen megváltoztatható. A Budapest Pride, a Háttér Társaság és a Prizma Transznemű Közösség azonnal reagált: tiltakozásukhoz 19 további civil szervezet is csatlakozott, köztük az Amnesty, a Helsinki Bizottság és a TASZ is. Mint írják: „A transznemű emberek számára a nem jogi elismerésének lehetőségét az Európai Unió 27 tagállamából 24 biztosítja, és az Európai Unión kívül olyan országok is, mint Oroszország, Törökország, Üzbegisztán vagy Kazahsztán”. A tervezet a nemzetközi emberi jogi alapelvek mellett az Alkotmánybíróság korábbi álláspontjának is ellentmond: 2018-as egyhangú döntésükben a bírák megállapították, hogy a transznemű emberek nem- és névváltoztatása alapvető emberi jog. 

A társadalom is lényegesen elfogadóbb ennél 

A Magyar LMBT Szövetség megbízásából 2019 őszén végzett felmérést a Medián. Az adatfelvétel 1200 fős országos reprezentatív mintán készült, személyes megkérdezéssel. A közvélemény-kutató intézet munkatársai azt találták, hogy a magyarok mindössze 17 százaléka gondolja úgy, hogy a transz emberek semmilyen körülmények között ne változtathassák meg a nemüket és a nevüket az irataikban. Döntő többségük, összesen 70 százalékuk azonban biztosítaná ezt a lehetőséget, míg 13 százaléknak nem volt kialakult véleménye a kérdésről. Úgy tűnik tehát, hogy az emberek számára jóval egyértelműbb, mint a kormánynak, hogy egy ilyen jogsértő, embertelen és kifejezetten veszélyes módosításnak amúgy semmi társadalmi haszna sem volna. 

Hidvégi Anna: Mintha minden elölről kezdődne

 „Nem is számítottam rá, hogy ennyire jó érzés lesz. Csak akkor esett le, hogy mennyire sok stressz és szorongás gyűlt fel bennem a hülye papírjaim miatt – emlékszik vissza Hidvégi Anna, aki az egyik utolsó olyan kérelmező volt, aki még meg tudta változtatni az okmányait. – Már nem kellett folyamatosan paráznom rajta, hogy mikor kerülök legközelebb egy baromi gáz – ne adj’ isten veszélyes – szituációba a hivatalos nevem miatt. Hogy mikor aláznak meg legközelebb az orvosnál, amikor fiú néven hívnak be, pedig nyilván lánynak nézek ki. Hogy mikor vádolnak meg okirat- vagy bankkártya-hamisítással (hallottam olyan esetről, amikor valakire rendőrt hívtak ezért!). Hogy odaadják-e a postán a nekem ajánlott levelet. Hogy a metróban egy ellenőr esetleg tényleg megnézi a személyimet. És ne is beszéljünk egy esetleges munkakeresésről, mert az aztán garantáltan többszörös gyomorfekély, ha nem az igazi neved van a papírjaidon.”

Az ezt követő időszakban Anna szorongásai csökkentek, úgy érezte, végre az élete olyan részeivel is tud foglalkozni, amelyek nem a transzneműségről szólnak: párkapcsolattal, karrierrel, hobbikkal. Így fogalmaz: „Persze egy csomó dolgon stresszeltem, de legalább az Annaságomat nem éreztem veszélyben. Most viszont mintha minden elölről kezdődne, folyamatosan szorongok, és nagyon fáradt vagyok. És nem tudom, mikor fogom magam újra biztonságban érezni Magyarországon.” Ennek ellenére a közösség tagjaival és a támogató szövetségesekkel mindent megtesznek azért, hogy ez a törvény ne lépjen hatályba: „Nem tehetjük meg, hogy ne harcoljunk. Amíg mi csak az ő korlátolt világképüket veszélyeztetjük, addig ők az egész létezésünket.” 

Ónodi Adél: Nőként, férfiiratokkal, akárhol a világban

„Mit mondanak, ha nem érzed biztonságban magadat Magyarországon? Maradj külföldön! Maradok. Vedd fel a német állampolgárságot! Oké, de én csak 4 éve élek Németországban, az állampolgárságot pedig 8 év után lehet kérvényezni, utána meg még körülbelül másfél év, mire megkapom. Vagyis ha meghozzák ezt a törvényt, nekem még legalább 5 és fél évig nagyon kellemetlen lesz az életem: nőként, férfiiratokkal, akárhol a világban – számol be a helyzetéről Ónodi Adél színésznő, akit nagyon megviselnek a történtek. – Nekem nem az a kérdés, hogy megbetegszem-e, vagy mi lesz a korlátozások után, hanem hogy akarok-e élni. Mert nem tudom újra megcsinálni. Depressziós vagyok, egyedül érzem magam. Az nem létezik, hogy csak nekem kell erősnek lennem, a másik oldal meg folyton basztat. Mikor fognak megbukni? Ez lesz a tendencia továbbra is? Félnem kell? Úgy kell élnem, ahogy nem akarok?” – osztja meg érzéseit Adél, aki mindenkit arra figyelmeztet, hogy ami most történik, bizonyos értelemben nem csak a transz emberek ügye: „Ne gondold, hogy ami most engem elér, az téged nem fog. Ha a magyar politikát nézzük, világos, mint a nap, hogy előbb-utóbb a te közösséged fog következni.”

Ördög Ivett: Száműzötté válhatok a saját hazámban

„Eszembe jutnak azok a történetek, amiket a nagymamám mesélt, amikor a családját kitelepítették Németországba: svábok voltak, ez volt a bűnük” – meséli Ördög Ivett, aki könnyes szemmel gondol arra, hogy talán kénytelen lesz külföldre költözni. Ahelyett, hogy programozóként a szabadidejében a járvány megállítását segítő alkalmazásokat fejlesztene, vagy bevásárolna a rászorulóknak, most újra kénytelen azzal tölteni az idejét, hogy arról beszéljen, amiről soha nem szeretne: hogy hányszor alázták meg pusztán azért, mert más nem és név szerepel a papírjain, mint aki ő valójában. „Hiába használok női nevet a nőies külsőm mellé, ha a hivatalos iratokban férfinév szerepel. Minden apró ügyintézéskor fennáll a kockázat, hogy magyarázkodnom kell, és ha végre hisznek nekem – és nem hívnak rám rendőrt okirat-hamisítás gyanújával –, akkor is újra hallom a bántó szavakat: Te kajak pasi vagy? Ezt hogy csináltad? Perverz! Voltál ezzel pszichológusnál? Hogyne lettem volna...ennyi bántást senki nem él túl lelki sérülések nélkül.”

A kormánytól kapott gyomros szerinte már csak azért is fájó, mert azzal senkinek sem lenne rosszabb, ha a transz emberek önazonos életet élhetnének önazonos papírokkal. Ahogyan Ivett mondja: „Azt reméltem, egy nap talán sikerül elérnem, hogy megváltozzanak az irataim, és végre békében élhessek. Abban bíztam, hogy az önfelvállalás lehet önkéntes azok felé, akik fontosak nekem, és nem kényszer olyan emberek felé, akik valójában nem is kíváncsiak a múltamra.” 

Tálos Atanáz: Az a szó nem én vagyok

„Egy furcsa, abszurd álomban ébredtem. Mintha Kafka Átváltozásának ijesztő bogara lennék, a bogár képe mögött egy ember lelkével. Mint a környezetem tőlem, én is legalább annyira meg vagyok rémülve, csak én amiatt, hogy a környezetem miért nem azt látja, aki vagyok” – ilyen volt eleinte megtapasztalnia a transzneműséget Tálos Atanáznak, aki már hétévesen sem értette, miért kell a tornaóra után a lányok öltözőjében öltöznie: rettegett, hogy le fog bukni, hogy ő nem odavaló. „Nem születtem lázadónak, csak nyugalmat akartam. Megpróbáltam a környezetem szabályaihoz igazodni, amelyek azt mondták, hogy 2 csoport van: a gömb és a kocka, és mikor bele kellett passzíroznom magamat a gömbnek fenntartott formába, az mindig fájt, mert előtte le kellett faragnom a lelkemből egy-egy sarkot, hogy beférjek” – idézi fel ezeket a nehéz éveket Atanáz, aki egy idő után önbántalmazó lett, és annyira hozzászokott a kívülállósághoz, hogy olyan megaláztatásokat is elfogadott, amelyek nem a transz státuszához kapcsolódtak. Később azonban fordult vele a világ, és lettek olyan emberek az életében, akik végre annak látták őt, aki valójában. 

Atanáz most úgy érzi, egy újabb rémálomba került, hiszen a törvényjavaslat megfosztaná őt és másokat attól a lehetőségtől, hogy megváltoztassák a papírjaikat. „Az irataimon szereplő szó nem én vagyok, és nem értem, miért lesz a környezetemnek jobb, ha ezzel a szóval kell kezdenem minden bemutatkozást. Azért küzdök, hogy végre önazonos életet élhessek, és ne kelljen egy olyan jogi státuszban rekednem, amely akár az életem végéig megfoszthat attól az örömtől, hogy önmagam lehessek” – mondja.

Hogyan segíthetsz a transz embereknek?

A Budapest Pride csoport összefoglalta, hogy milyen sokan fejezték ki tiltakozásukat a 33-as paragrafust illetően a hazai és a nemzetközi színtéren egyaránt. Köztük például Dunja Mijatović, az Európa Tanács emberi jogokért felelős biztosa, az Európai Unió két legnagyobb LMBTQ-szervezete, az ILGA-Europe és a Transgender Europe, illetve 2020. április 17-én az Európai Parlament is egyértelmű többséggel szavazta meg azt az állásfoglalást, ami elítélte a magyar kormány transznemű és interszex emberek ellen intézett támadását. Hasonló tartalmú közleményt publikált a Magyar Pszichológiai Társaság LMBTQ Szekciója is, akik segítő szakemberként nap mint nap tapasztalják transznemű klienseiken azt a „hatalmas lelki tehertételt”, amit a nem- és névváltoztatás ellehetetlenítése okoz. 

Éppen ezért most különösen fontos, hogy szolidárisak legyünk, és támogassuk a transz embereket. A Budapest Pride azt javasolja, hogy írjunk rá a transz barátainkra, kérdezzük meg tőlük, hogy vannak, és mivel tudnánk nekik segíteni, hogy túlélhetőbb legyen számukra ez a borzasztó helyzet. Az is sokat számít, ha minél többet beszélünk a nem jogi elismeréséről, beállítjuk a Facebookon a #toroljeka33ast profilképkeretet, illetve megosztjuk a témában készült cikkeket, interjúkat, különösen azokat, amelyekben a transz ismerőseink tapasztalatai, gondolatai, véleményei kapnak teret. Azt is érdemes tudni, hogy a Transvanilla Egyesületet továbbra is lehet keresni információs, jogi és pszichés segítségért; az érintettek fordulhatnak a Háttér Társaság Lelkisegély-szolgálatához; valamint a Prizma Közösség is szervez online önsegítő csoportokat transz embereknek. Mi pedig innen üzenjük mindannyiuknak, hogy veletek vagyunk, és mélyen elítéljük a 33-ast!