Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
A világlátott arisztokrata pályafutását harcos ellenzékiként és a szólásszabadság elkötelezett híveként kezdte, végül azonban Görgei Artúr hazaárulásért akasztásra ítélte.
Lórév, ez az alig 300 fős, szerb–magyar település Ráckevétől hat kilométerre, a Csepel-sziget déli részén fekszik. A falucska határában, a Duna ártéri erdői mellett, egy kis dombon festői kápolna áll: aki arra jár, szívesen megpihen a békés, nyugalmat árasztó környezetben. A helyszín azonban valójában erőszakos esemény emlékét őrzi: 1848. szeptember 30-án Görgei Artúr parancsára itt végezték ki hazaárulás vádjával gróf Zichy Ödönt.
Zichy gróf a keresztségben az Eugén nevet kapta, amely magyarul inkább a Jenőnek felel meg; ennek ellenére a magyart törve beszélő gróf Ödönnek szólíttatta magát. Öccse, Edmund nevének magyar megfelelője szintén Ödön; de a fiatalabbik Zichy csak bátyja halála után használta ezt a keresztnevet. (Ez a névcsere adta az ötletet Jókai Mórnak is: A kőszívű ember fiaiban Baradlay Jenő felvette bátyja, Ödön nevét, és feláldozta életét testvéréért.)
Politikai pályán
A három Zichy-fivér édesapja korán elhunyt. A legidősebb fiú, Domonkos egyházi pályára készült; később rozsnyói, majd veszprémi püspök lett. Ödön és Edmund, akárcsak a korabeli mágnás fiatalok többsége, jogot végzett. Edmund a katonai pálya felé kacsingatott, végül mindketten igen korán bekapcsolódtak a politikába: már húszas éveikben részt vettek az 1832-36-os pozsonyi országgyűlésen, 1837-ben pedig, amikor a perbe fogott országgyűlési ifjak ügye tartotta lázban a vármegye közgyűlését, Edmund vezette a küldöttséget.
Amerika hatása
Zichy Ödön ekkor még határozottan szabadelvű eszméket vallott. Nagy hatással volt rá amerikai körútja; egyik politikai ellenfele, Madarász József emlékirataiban így emlékszik vissza első találkozásukra:
„Zichy Ödön gr. termete és külsejére nézve magas, jól termett, szép barna piros arcú férfiú; a magyar nyelvet csak törve beszéli, barátja az amerikai szabad intézményeknek.”
A gróf később is szívesen emlegette amerikai utazását. Már főispáni helytartó volt, amikor egy politikustársa, kigúnyolva Zichy azon szokását, hogy rendre megfeledkezik megszólításaiban a megfelelő címek (méltóságos, tekintetes stb.) használatáról, maga is hasonlóképpen járt el, a gróf megsértődött: „Ez annyira fölforralta epéjét, hogy fölugrott, verte az asztalt, mondván: »hogy ő gróf és úr, és követeli, hogy őt mindenki grófnak és úrnak címezze, mert utazott ő már Amerikában is, és ott is ekként címezték őt«”.
Harcos ellenzékiből keménykezű konzervatív
A liberális eszmék és a demokrácia iránti rokonszenve egészen az 1840-es évek elejéig a Batthyány Lajos vezette ellenzékhez kapcsolta a grófot. A korabeli arisztokraták többségéhez hasonlóan maga is az arisztokrácia vezetésével tudta elképzelni a reformokat. Egy 1839-es titkosrendőri jellemzésben a következőket olvashatjuk róla:
„Tartani lehet tőle, hogy a jövőben az ellenzéki csoportosulás egyik legveszélyesebb embere lesz.”
Egy határozott pálfordulással azonban Zichy néhány év múlva már a Fejér megyei konzervatív párt vezéralakja lett, és az 1843/44-es országgyűlési választások idején a jobboldal egyik főkorteseként tevékenykedett a Batthyányak és a Madarászok ellen. Öccse visszavonult a politikától, Ödön viszont 1846-ban belépett a konzervatív pártba, és egyre szélsőségesebb nézeteket vallott. Visszaemlékezések szerint „a konzervatív lapok olvasása által kapacitálódott (…),
mindig arról beszélt, hogy Kossuthot fel kellene akasztani, és más ilyen kifakadásokkal volt”.
Fejér megye császári adminisztrátoraként az 1848-as forradalom alatt azzal kellett szembesülnie, hogy míg az általa képviselt nézetek megbukni látszanak, egykori harcostársai (Batthyány és Széchenyi) a felforgatónak tartott Kossuthtal együtt vezető pozíciókba kerülnek.
Menlevél Jellasicstól
1848. szeptember 29-én Adonynál a szolgálatot teljesítő huszároknak feltűnt egy úri hintó, amelyben, mint kiderült, gróf Zichy Ödön és rokona, Zichy Pál ült. A grófok a Pest-Buda ellen ezerfős sereggel nyomuló horvát bán, Jellasics főhadiszállásáról tartottak kálozi birtokukra, s miután a csepeli főhadiszállásra kísérték őket, kiderült, hogy Zichy gróf egy több példányban lemásolt kiáltványt rejteget, amelyben a katonákat arra biztatják, hogy csatlakozzanak Jellasics seregéhez. Előkerült még egy Jellasicstól származó menlevél is, a következő szöveggel:
„Tábornok Úr! Zichy Jenő úr kérésére szükségesnek találom elrendelni, hogy a gróf úrnak Sauvegarde (menlevél) adassék és egyáltalán mindenfajta védelemben részesüljön.”
Arról is érkeztek hírek, hogy Zichy „állítólag a város sorompóiig kísérte el a horvát csapatokat, s ott »jó és szerencsés végzést kívánok, uraim« szavakkal búcsúzott tőlük.”
Minderről Görgei Artúr is tudomást szerzett, akit a honvédség vezetőjeként Batthyány Lajos hatalmazott fel arra, hogy ha engedetlenséget, gyávaságot vagy árulást tapasztal, rögtönítélő bíróságot hívjon össze. Zichyék elfogása után a statáriális bíróság a két férfit árulással vádolta, és Zichy Ödön védekezése – miszerint a kiáltványok a házában elszállásolt horvát tisztektől származnak, s inasa véletlenül pakolta a csomagjába azokat – nem igazán győzte meg a bíróságot vezető Görgeit.
Zichy Ödön, a hazaáruló gróf
Zichy Pált végül felmentették, Zichy Ödönt azonban kötél általi halálra ítélték, annak ellenére, hogy származása jogán kijárt volna neki a főbe lövés lehetősége. Görgei visszaemlékezései szerint Zichy nem érezte magát bűnösnek:
„Én mindig jó hazafi voltam, sőt azelőtt a szabadelvű párthoz tartoztam”
– jelentette ki. Kivégzésekor aranyóráját a hóhérnak adományozta, de kikötötte, hogy ügyeljen rá, nehogy a szakálla összeborzolódjék. A 48-as kormánylap, a Marczius Tizenötödike is megemlékezett az árulását tagadó gróf végső percekben tanúsított nyugalmáról: „Nyugodtan halok meg. Hazámat mindig szerettem, áruló nem voltam soha s adja Isten, én legyek utolsó áldozat hazámért. Áldás hazámra!” – mondta állítólag utolsó szavaival.
Az ítéletet 1848. szeptember 30-án Lórévnél hajtották végre. A Honvédelmi Bizottmány az áruló kivégzéséről falragaszokon értesítette a főváros népét, felhívva a figyelmüket arra, hogy „a hazaárulók így bűnhődnek”. A szabadságharc bukása után a család a gróf földi maradványait hazavitette Lórévről Kálozra, majd Ferenc József javaslatára – a császári hűség emlékére – 1853-ban kápolnát emeltek a helyszínen, magas rangú egyházi és világi vezetők jelenlétében. A környék lakói azonban távol maradtak: számukra még túl eleven volt a bukott szabadságharc emléke, gróf Zichy Ödönt pedig változatlanul hazaárulónak tartották.
Kapcsolódó: Egy későbbi Zichy gróf erotikus regényeiről és botrányos életéről híresült el
